Koronavírus: egy családot vontak vizsgálat alá Balassagyarmaton

  • narancs.hu
  • 2020. február 28.

Katasztrófa

Az önkormányzat csütörtöki közleménye szerint egyelőre nem tartanak attól, hogy koronavírussal fertőződtek, de a vizsgálat még tart.

„Jelenleg egy család tagjait, 4 főt Komárom-Esztergom megyéből tartanak szakszerű megfigyelés alatt a kórházban. Közülük egyelőre egyikük sem mutat típusos tüneteket, de két fő esetében rosszullét és a nemrég történt olaszországi tartózkodásuk miatt a teljes családot megfigyelés alatt tartják. Jelenleg a vizsgálati (vér, orr és szájnyálkahártya) eredményekre várnak az orvosok” – olvasható a Nógrád megyei város Facebook-oldalán kitett közleményben.

Az önkormányzat szerint a képviselőknek Kenessey Kórház igazgatója, Szabó Géza tartott tájékoztatót. Ebből kiderült, hogy a városi kórház Nógrád és Komárom-Esztergom megyék tekintetében teljes hatáskörű feladatellátást végez. Ennek keretében folyik több vizsgálat is a fertőző osztályon, de tegnap még nem volt pozitív lelet.

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház

Fotó: MTI/Komka Péter

„A kórházban elrendelt látogatási tilalom nincs ezekkel az esetekkel összefüggésben, azt az influenza járvánnyal kapcsolatos megbetegedési szint miatt rendelte el a tiszti főorvos” – olvasható a közleményben.

Az országos tisztifőorvos az M1 csatornának péntek reggel azt nyilatkozta, hogy az elmúlt időszakban több mint 70 laborvizsgálatot végeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, és a mai napig nincs kimutatott vírus Magyarországon.

A Narancs.hu nemrég arról számolt be, hogy Veszprémben gyanúsnak találtak egy USA-ból hazatért pácienst, őt átszállították az ajkai kórház fertőző osztályára. Az információinkat a hivatalos szervek nem hajlandóak megerősíteni. Ugyanakkor a gyömrői signaltv.hu pénteken arról számolt be, hogy a budapesti agglomerációba tartozó Pest megyei településről egy olyan nőt szállítottak fertőzés gyanújával kórházba, aki korábban a velencei karneválon járt, és lázas lett.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a Blikk.hu érdeklődésére megerősítette ezt, közölve, fertőzés gyanúja miatt hívták a mentőket, a kórházba szállítás során a személyzet a protokollnak megfelelően egyéni védőfelszereléseket használtak.

Koronavírus: egy USA-ból hazaérkezett beteget vizsgálnak Ajkán fertőzés gyanújával

Koronavírus-gyanúval vizsgálhatnak egy beteget az ajkai Magyar Imre Kórházban. Hivatalos információ egyelőre nincs. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg lapunknak, de értesülésünk több egymástól független forrásból származik. Csütörtök délelőtt az alábbi komment jelent meg az Ezt láttam Veszprémben Facebook-csoportban: „Nem pánikkeltés, de nem hivatalosan van 2 Veszprémből odaszállított gyanús beteg az ajkai kórházban."

További híreink a koronavírusról itt!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.