Már a szomszédban van a koronavírus: Horvátországban is megjelent a betegség

  • narancs.hu
  • 2020. február 25.

Katasztrófa

Olaszországban pedig bezártak a múzeumok.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, a koronavírussal foglalkozó válságstáb zágrábi ülését követően bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a férfit jelenleg egy zágrábi kórház fertőzőosztályán tartják karanténban, az állapota kielégítő.

Mindeközben Olaszországban hét tartományban is zárva tartanak a múzeumok a betegség miatt. A koronavírus  észak-olaszországi terjedése miatt Lombardia, Piemont, Veneto, Emilia-Romagna, Liguria, Trentino-Alto Adige és Friuli-Venezia Guilia magán- és közgyűjteményeit arra szólította fel az egészségügyi hatóság, hogy tartsanak zárva. Ezzel egy időben a kulturális miniszter az egész országban törölte a hónap első vasárnapjára érvényes ingyenes múzeumi belépés lehetőségét is egyelőre.

Olaszországban eddig 222-en fertőződtek meg, ebből 173-at Lombardiában, 33-at Venetóban tartanak számon. Emilia Romagnában 18, Piemontban 3, a közép-olaszországi Lazióban ugyancsak 3 megbetegedésről tudnak, a betegségnek hét halálos áldozata van.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.