Négy drótkötélhevederrel próbálják meg kiemelni a Hableányt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. június 7.

Katasztrófa

A művelet már szombaton vagy vasárnap megkezdődhet.

A műszaki egyetem mérnökeinek számítása alapján négy, drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléshez - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője pénteken Budapesten.

Jasenszky Nándor a margitszigeti sajtótájékoztatón közölte: a kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet, de az is lehet, hogy a jövő hétig húzódik a művelet. Hozzátette: a Clark Ádám úszódaru már pénteken a helyszínre érkezett, és rögtön munkába áll, amint a búvárok átvezetik a hevedereket a hajó alatt.

Egy hevedert a hajó elején, kettőt középen a gépház alatt, ahol a legnagyobb a veszélye annak, hogy a hajó kettétörik, egyet pedig a tat alatt vezetnek át. Egy-egy heveder hat 32 milliméter átmérőjű drótkötélből áll össze, az elején és a végén pedig úgynevezett vezetőköteleket csatolnak hozzá; ezek együttes hossza eléri a 100 métert.

A hajó alatt átvezették a több mint száz méter hosszú hevederek vékony, elsődleges vezetőszárait és a tervek szerint haladnak tovább a munkával - mondta.

Közölte, hogy a hajó padozaton fekszik, ez alatt kell átvezetni a hevedereket, de ha nem találnak rést, akkor nagynyomású vízzel próbálnak helyet csinálni nekik.

Szólt arról is, hogy még tart a gyártása annak a kötélnek, amellyel a hajó alatt átvezetett hevedereket fogják a daruhoz rögzíteni.

Elmondta: Hajdu János, a TEK főigazgatója döntött arról, hogy még pénteken „lehozzák” a baleset helyszínére a Clark Ádám úszódarut, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a vízállás emelkedése miatt esetleg „megszoruljon” az újpesti kikötőben. Az úszódaru mozgását a katasztrófavédelem Szent Flórián tűzoltóhajója segíti.

Arra a kérdésre, hogy hány búvár dolgozhat egyszerre a roncsnál, azt mondta: a szabályok szerint egy, ám vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miközben a magyar búvár az átkötéssel foglalkozik, addig a dél-koreai búvárok dolgozhassanak a nyílászárók lezárásán, de erről még nem született döntés.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, kilenc embert még keresnek.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.