Volner: Ez vakcinakorrupció

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. május 7.

Katasztrófa

Volner felszólította az EU-t, vizsgálja ki, Sztella Kiriakídisz biztos miért kapott 4 millió eurót.

Az Európai Unió (EU) egészségügyi biztosa, Sztella Kiriakídisz korrupciós botrányba keveredett, vélhetően a koronavírus elleni vakcinabeszerzés ügyében, „és erről hallgat a baloldali és a liberális sajtó” – állította pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Volner Párt elnöke.

Volner János azt mondta, az Európai Unió egészségügyi biztosának bankszámlájára 4 millió euró érkezett. Feltételezése szerint ez a  fizetség azért, hogy az EU a keleti gyártású vakcinák uniós elfogadását „késlelteti”, és ezzel szándékosan árt azoknak az embereknek, akiket ezekkel az oltóanyagokkal kezeltek.  

Pedig Volner szerint Magyarországon azért sikerült lakosságarányosan kétszer annyi embert beoltani, mint amennyi az uniós átlag, mert Magyarország az EU vezetésénél bölcsebben intézte a vakcinabeszerzéseket, nem csinált politikai ügyet belőle, mint az unió vezetése.

A Volner Párt azt várja, hogy az Európai Bizottság vizsgálja ki a 4 millió eurós befizetés körülményeit, és kötelezze a bizottsági tisztviselőket, tegyék nyilvánossá saját és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát, mert „kiterjedt csalássorozat” történt, az EU átverte az embereket. 

Volner a sajtótájékoztatón hazai ügyekről is beszélt. Arra a hírre reagálva, hogy az óbudai előválasztáson Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét támogatja a Jobbik, bunkónak nevezte Szabó Tímeát és Jakab Pétert, a Jobbik elnökét is.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.