Élménymedence is lesz az Orbán-hívő fradista püspök stadionjában

Kis-Magyarország

Meghívásos közbeszerzési eljárásban hirdette meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye azt a fejlesztést, amelynek keretében élménymedencét és hozzá tartozó vízkezelő berendezéseket kell majd a kivitelezőnek építeni Kiss-Rigó László futballarénájában, a szegedi Szent Gellért Fórumban – tudta meg a Narancs.hu.

A lapunk által megismert szerződés tárgya a Szent Gellért Fórum fejlesztése, míg a vállalkozási szerződés a Szent Gellért Fórum fejlesztéséhez szükséges tervezési és kivitelezései feladatok ellátását foglalja magában. Konkrétabban: mindez egy élménymedence kialakítását, vízkezelő berendezés telepítését, valamint további szakipari kivitelezési feladatok ellátásának kiépítését jelenti a sportkomplexumon belül. Az erre kiírt közbeszerzés annyira friss, hogy az ajánlattételi határidő két hét múlva, március 27-én zárul le. A meghívásos közbeszerzésre az ide vonatkozó szabályok szerint öt céget hív meg az ajánlatkérő egyház. A felhívásban nem szerepel a megvalósítás várható összege. Az azonban mégis sokatmondó, hogy ún. 115-ös eljárásban bonyolítják le a közbeszerzést, ami azt jelenti, hogy a bekerülés költsége nem haladja meg a 300 millió forintot. Az persze kérdés, hogy a futballstadionon belül miért feltétlenül szükséges élményfürdő megvalósítása.

Egy a projektre és Kiss-Rigó László működésére rálátó forrásunk azt mondta, mindez újból a szeged-csanádi püspök politikai lobbierejét bizonyítja. Forrásunk ezt azzal magyarázta, hogy a hazai recesszió, az elképesztő költségvetési hiány és a megszorítások közepette erre mégis „találtak” pénzt. Azt az időszakot éli az ország, hogy a büdzsé forráshiánya miatt a beruházásokat százával mondja le, függeszti fel, vagy halasztja el a kormány, ám ilyen luxusprojektre mégis tudott állami pénzt felhajtani a püspökség. (Eközben a legalapvetőbb egészségügyi, oktatási, szociális és infrastrukturális beruházásokra vagy felújításokra nincs pénz országszerte.) Áprilisra kiderülhet, mely cég és mennyiért építheti meg a Szent Gellért Fórumban az élménymedencét és a hozzá tartozó egyéb műszaki berendezéseket.

„A Szent Gellért Fórum létrehozásával a Szeged-Csanádi Egyházmegye célja az, hogy olyan sportkomplexum jöjjön létre, ahol megvalósulhat a labdarúgó utánpótlás-nevelés, élénkülhet az élsport és helyet kaphatnak a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési- és felsőfokú intézmények kulturális programjai. A központ otthont adhat az Egyházmegye által szervezett ifjúsági találkozóknak, lelkiségi gyakorlatoknak, továbbá az állami gondoskodásban lévő fiatalok regionális rendezvényeinek, megvalósulhatnak szabadtéri koncertek, valamint regionális sportversenyek is” – olvasni a katolikus egyház szegedi stadionjának honlapján.

 
Kiss-Rigó László a Szent Gellért Fórum avatóján, nyitókoncertjén
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az ismertető arról nem tesz említést, hogy a 2019 augusztus végén átadott arénát eredetileg hárommilliárd forint társaságiadó-kedvezményből tervezték megépíteni, ám a stadion végül ennek a négy és félszeresébe, összesen közel 14 milliárd forintba került. A létesítmény avatóján a hazai csapat Grosics Akadémia a Lazióval játszott volna a tervek szerint, ám az olasz bajnokság legjobbjai között szereplő gárda végül nem jött el. Így be kellett érni, hogy bajnoki mérkőzésen a jóval szerényebb képességű Csákvárt fogadja elsőként a hazai gárda. A nagyzolás azért nem maradt el a stadionavatón: a 8256 fős arénát Placido Domingo koncertjével adták át. 

A Szent Gellért Fórum kapcsán korában megírtuk: „A stadion lelátója három színben pompázik: a kék a Tiszára utal, a fekete a Fekete Párducra, azaz Grosics Gyulára, a zöld pedig a Ferencvárosra. Merthogy Kiss-Rigó László püspök a gyerekkora óta Fradi-drukker.” Az Orbán Viktorhoz és a Fideszhez közelálló főpap sokáig a magyar katolikus válogatott kapusa volt, a kormányfőhöz fűződő vizonya valószínűleg egyfajta futballbarátságból is fakad. Szegeden Kiss-Rigót sokan csak „luxuspüspöknek” nevezik, aki minden fejlesztéshez gyorsan tud forrást szerezni. A püspökség elképesztő szervezeti bővülésen ment át az utóbbi másfél-két évtizedben, iszonyatos ingatlanvagyont halmozott fel. Mindez nagyrészt az egyházmegye vezetőjének köszönhető, akinek állítólag szabad bejárása van a miniszterelnökhöz.

A Kiss-Rigó-féle Szeged-Csanádi Egyházmegye az elmúlt hónapokban azzal került be a hírekbe, hogy egy kormányrendeletnek köszönhetően kivágta volna a stadion mellett lévő 6 hektáros erdőt, a Tisza-parti város tüdejét, hogy a sportkomplexum tovább terjeszkedjen. Az országos nyilvánosságot kapott, jelentős felháborodást és jókora tiltakozást kiváltó elképzeléstől végül visszatáncolt az egyházmegye, így a tervezett bővítést a közeli Mórahalmon valósítják meg.

(Címlapképünk forrása: Szent Gellért Fórum Facebook)

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A régi olaszos hangulat

Orbán Viktor elfoglalásról, visszafoglalásról beszélt Matteo Salvini pártjának buliján, miközben az általa vezetett ország éppen most szegényedik el. Kicsit elmorfondíroztunk azon, miről is van szó.