Ismét veszélyben a balatonaligai magaspart – a fürdőegylet perel, az önkormányzat nem
Öt társasház épülne a legújabb tervek szerint. A helyi egyesület vissza akarja szerezni a Balaton-partot.
Öt társasház épülne a legújabb tervek szerint. A helyi egyesület vissza akarja szerezni a Balaton-partot.
A nagypolitika megint „beszél” a most már ötvenéves tervről, de nem úgy, ahogyan a kisváros döntéshozói szeretnék.
Szalay Ferenc kínai befektetőkkel és a Karmelita kolostorban is tárgyalt, Szolnokon többen attól félnek, hogy ez akkumulátorgyárat jelent.
Kihúzzák-e a földet az államilag elkobzott állatokat gondozó siófok-töreki állatmenhely alól? Erről kellett volna döntenie csütörtökön a somogyi agrárkamarai földbizottságnak, de döntés helyett csak annyit közöltek: 30 napon belül teszik közzé állásfoglalásukat.
Milyen tevékenységet végez egyáltalán a városba települő cég? Mi lesz az üzem szennyvízével és a talajjal? Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan a tömegjelenetekkel kezdődött közmeghallgatáson.