"Tesszük a dolgunkat, csináljuk tovább amit elkezdtünk és vállaltunk" – mondja Csaba. Elindulunk szénáért. Gabi nincs otthon, beteg édesanyját ápolja Pesten, Csaba megy elöl a kavicsos úton, mellette Angyal, a fekete kutya, aki nemrégiben vért adott beteg macska barátjának, aki azóta él és virul. – "Az apám halálának reggelén déli 12 óráig meg kellett írnom egy beadványt a bíróságnak, mert jogvesztő, fontos határidő volt, szóval még akkor is…"
Megjegyezzük, milyen szép formás az egyik fa a mezőn. Ezüstfa talán.
"Az alatt volt az esküvői szertartás. Egy héttel esküvő előtt kezdtük szervezni, közös csetablakban írtuk meg a barátoknak, hogy jöjjenek. Különlegesen tökéletes nap lett a szabad ég alatt, lovaink társaságában. Nászútra sem volt sokkal több időnk, Bali helyett végül Aligára mentünk át sétálni egyet a parton, ami légvonalban innen nyolc kilométer. Tavaly a házassági évfordulónkon azzal leptük meg magunkat, hogy felültünk az óriáskerékre Siófokon, onnan láttuk a faházunkat itt a dombon. Idén Bécsben voltunk, szóval senki ne mondja, hogy állatartó ember nem juthat el könnyen külföldre. Szállásra nem akartunk négy szénabálányi pénzt kidobni, a másnap reggeli etetésre pedig amúgy is vissza kellett érnünk, így már este jöttünk is haza."
A báláknál a tavalyi állapothoz képest újítás, hogy a szénaszállító saroglya, alias yachthordozó utánfutó alacsony lejtős gödörben áll, hogy könnyebb legyen rágurítani a bálát. Naponta négyet kell levinni, egyenként nagyjából 400 kiló. "Sajnos mi pályázatnyerés ellen be vagyunk oltva, EU-s támogatásokat sem nyertünk még soha egy centet sem traktorra, ami seperc alatt felpakolna, szóval nekünk marad a kötélhúzás autóval. Várjuk a segítséget, mert megígérte, és jönni fog. Száraz időben egyedül is cibálható a bála, de ezek megáztak."
Állunk a szélben, nézzük a laposan elterülő Siófokot jobbra, az állatok rétjét elhappolni akaró "gazda" házát balra, aki állítólag helyben lakik, de hétvége ide vagy oda, nincs "otthon". És rákérdezünk, hogy telik egy nap mostanában, amikor hamar sötétedik.
Millió csillagos saját hotel
"Amikor felkel a nap, mi már megittuk a reggeli kávét. Aztán jön az őrjárat. Körbe kell menni a vadkerítés mellett, megnézni, nem szakadt-e ki valahol. Ha kiszakadt, akkor az a következő lépés, mint a lőtt sebeknél, hogy keressük a kimeneti szakadást. Ha nincs, akkor valahol bent van a völgyben a tettes, többnyire szarvas, őz, vagy vaddisznó. Mindig van valami munka. Igyekszünk délig elvégezni, annyira lefáradni, hogy megérdemeljük az ebédet. Délután benti munkákat végzünk, például a kecskeól ledlámpáit javítom. Tévénk nincs. Este olvasunk vagy sorozatokat nézünk. Meg a csillagos eget. Itt egyébként koromsötét van millió csillaggal, lent a völgyben a város fényei sem látszanak."
Megjön a segítség: vékony hölgy, de velünk ellentétben strapacipőben. Simán felugrik a bálák tetejére, felrakja a kötelet, másik vége már a vonóhorgon. Csaba beül a már csak mezőgazdasági gépként használt kocsiba és lehúzza. Ha már lent van, rágörgetik a saroglyára. És megismétlik ugyanezt még egyszer.
"Szerencsére vannak önkénteseink. Jó szívvel jönnek segíteni. Van, aki Pestről az egész heti irodai meló után akar egy kicsit mozogni, de unja az edzőtermi köreit. Itt csontig hatolóan lefárad. Gyerektáboraink lakói is visszajárnak ősszel, tavasszal szülőstől egy kicsit lovazni. Mármint nézegetni őket. Ez itt egy állatrehab, nem lovagolunk, szamaragolunk. Egyszer kaptunk ajándékba egy nyerget, azóta is a mestergerendán van."
A hivatal packázásai
A Narancs.hu számos alkommal írt az állatmenhelyeről. Többek között akkor, amikor az állatvédelem nem az állatokat védte, amikor a Dharma által kötött földvásárlási szerződésbe helyben lakó elővásárlóként bejelentkezett egy saját nyilatkozata szerint is budapesti vállalkozó, ezt a megyei földbizottság helyben hagyta, és a kormányhivatal szerint ez rendben is van. Megírtuk, hogy kaposvári hivatalnokok furcsán nagy számban szálltak ki ellenőrizni, élükön maga az úgynevezett főispán szárnysegédje, úgy, hogy közben a lómenhely és a kormányhivatal a földügyi döntés miatt perben áll. Beszámoltunk arról, hogy a furcsa szemle eredményeképpen a hivatal bontatni akar a menhelyen.
A lóvá tett ökrök
Mind a két szénabála stabilan ül a helyén, elindulunk az etetőhöz. Elektromos kapu nyílik egy kis manuális noszogatásra, lassan gördülünk lefelé. Angyal a nyakunkba liheg, ízlik neki szemüvegünk szára, alaposan végignyalogatja homloktól fülig. És lent a völgyben, a fenti biztos földekkel ellentétben vitatott területen, amit egy pesti szórakoztatóipari ember szeretne magáénak megszerezni, ott vár Jenő, Dezső, Géza és Béla. Négy exbika, vagyis ökör.
"Őket egy borsodi faluból hoztuk el, már nem fértek fel a vágóhídi teherautóra. Olyan picik voltak még, hogy ölben lehetett őket vinni. Szelídek, de hatalmas izmaik és szarvuk miatt egy ideje már nem nagyon mer nekik beszólni senki. Télen-nyáron, éjjel-nappal szabadon élő sportbikák, akik szeretik magukat lónak képzelni; ahogy együtt rohannak velük, ők is azt képzelik, hogy nekik is lobog a sörényük. Az összes állatunk tiszta izompacsirta, majd kicsattannak az egészségtől, hála a negyven hektáros, négy évszakos szabadságnak köszönhető immunrendszerüknek."
Az ökrökkel jött Lujzi, a szamár, ha már ott állt a borsodi hóesésben az ól sarkában és a falat bámulta. Van még 24 ló és 20 kecske. Néhány állatot, különösen nőstényeket már kiadtak állatsimogatókba. A többiek ridegtartásban vannak. Beállnak a tető alá, ha esik az eső, különben megkeresik a szélárnyékot. Ezek az állatok jönnek a legurított szénára, amint megállunk. Előbb az ökrök, aztán a lovak, szamarak, kecskék. Ökörnyálból is bőven kapunk, Jenő szeretne pofasimogatást, mi azonban tartunk a szarvától.
"Hogy honnan az állatszeretet? Gyerekkoromból. A csepeli panelbe is vittem haza a törött szárnyú csurikat (verebeket – a szerk.), mindenféle állatot, aminek akkor otthon nem örültek, de én meg akartam gyógyítani őket. Most, hogy egy nagyon aktív időszak után, haditudósítói és színházi, tévés munka után volt a lenyugvás, és megint előjött ez az állatszeretet. Most a második gyerekkoromat élem. Ezzel a területtel, amit kinéztünk magunknak, nagyon jól össze tudtuk egyeztetni azt, hogy befogadjuk az állatokat, főleg a nagytestűeket."
Megállapítjuk, hogy az állatok nem nagyon éhesek, van még az előző napi szénából és a jó időnek köszönhetően még füvet is tudnak legelni. Átvágunk a völgyön, lemegyünk a terület másik végébe, ahhoz a kapuhoz, amit a kormányhivatal elbontani rendelt. A helyzet úgy néz ki ugyanis, hogy az állatok területét kettészeli egy önkormányzati tulajdonú földút, amin a kutya sem jár (illetve Angyal akkor, ha a gazdik arra viszik), viszont ha nincs kapu, minden állat ki tud szökni. Ha van kapu, ami sosem volt zárva, ki tudja nyitni, akinek arra van dolga (ez egy szomszéd, aki inkább egy másik, jobb úton szokott közlekedni). Most a hivatal packázásai miatt kapunak nem minősülő villanypásztor akadályozza meg az állatszökést. Ennek akkumulátorát venné ki Csaba, hogy éjjel feltöltse. Csakhogy Jenő, Dezső, Géza és Béla mintha megéreznék, hogy mi készül, és lejönnek utánunk. Így nem merjük kivenni az akksit. Aztán Csaba nekiáll valami invazív gazt kiásni, mert ha nem irtja folyamatosan, nagyon elszaporodik. Az ökröknek ez unalmas, elmennek és megoldódik a probléma.
A kapu ügye is megjárta a sajtót, abszurd végrehajtási eljárás indult, abszurd eredménnyel. Az ügy jelenleg ott tart, hogy a kormányhivatal átpasszolta az ügyet az illetékes siófoki jegyzőnek. Siófok polgármestere, Lengyel Róbert is helyszíni szemlét tartott. Azt írja töreki látogatásáról mellékesen: "Ha már ott jártam, megnéztem az egykori Samasara Fesztivál helyszínének a környékét is. Ott egy önkormányzati földút fizikai akadállyal van lezárva és »magánterület« táblával ellátva. A hivatalunk tud róla, hatósági intézkedés van folyamatban annak érdeklében, hogy az út újra bárki által igénybe vehető legyen. Kívülről megtekintettem a Dharma »ló menedék« területét is, ami meg az elmúlt időszakban sajtóérdeklődés középpontjába került. Kemény ingatlan viták, azokkal összefüggő hatósági intézkedések, pereskedés, komoly pengeváltások ott lakók/tartózkodók között. Csúnya ügy és Töreki hírnevének sem tesz jót, sajnos. Szerettem volna személyesen is látni, hogy tulajdonképpen milyen területről és építményekről is lehet szó."
Nos, az egykori Samsara fesztiválnak nincs köze a lómenhelyhez, Töreki hírnevének pedig leginkább az nem használ, hogy a hatóság szemet huny a nagyon furcsa NER-es építkezések felett. De az önkormányzat sem tett semmit, amikor civilek jelezték, hogy az egyik NER-es építtető sittes földdel hordta tele a telke melletti önkormányzati utat, amit azóta be is nőtt a derékig érő gaz. A lómenhelyen átmenő önkormányzati földutat eddig is bárki igénybe vehette, aki kinyitotta az állatok kiszökését akadályozó kaput. A kapunál állva az ominózus építmények nem láthatók. Hiába a "sajtóérdeklődés középpontja", a polgármestert hiába hívták meg a Dharma vezetői, velük nem találkozott, míg a lómenhely földjeit elvenni készülő pesti vállalkozóval többször tárgyalt, még egy hozzájuk kapcsolódó furcsa díjátadóra is elment, ahogy arról mi is beszámoltunk.
Minden állati
"Hogyan kezdődött? Egy újságcikket olvastunk, hogy elkobzott lovaknak keresnek helyet, és arra gondoltunk, hogy be tudnánk fogadni őket ide. Megtanultuk, hogy melyik az állat eleje, melyik a hátulja, hogyan kell kecskét fejni, gondozni, adminisztrálni. És az állatok meg a velük jött emberközösség azóta is örömet ad. Volt olyan, hogy egy karácsonykor kaptunk egy talicska répát meg almát. Az adományozó átkötötte piros szalaggal, úgy toltuk le a völgybe. Szóval ha nagyon magam alatt vagyok, mert egyik hivatalos packa a másikat hágja, akkor lemegyek a rétre és csak nézem őket. Ők a mi gyerekeink, de tényleg."
"Hogyan bírjátok a dombtetőn télen?" – kérdezzük.
"Mi is ridegtartáson vagyunk. Az első hetekben vaskonténerben laktunk, ott két hőmérséklet volt, a nagyon hideg és a nagyon meleg. Két hét elteltével tudtunk rá ablakot tenni, ami isteni elképesztő komfort volt az előzőhöz képest. Ez az ökogerendaház már full extrás ahhoz képest. Reggel feljönnek a teraszhoz a lovak inni. És este is. Eltelik a nap."
"Más szórakozás van idefent?"
"Az esti kutyasétáltatás például. Olyankor lenézünk a töreki bulinegyedbe, azaz a bezárt kocsmáig meg vissza. Nagyon ritka, hogy élő emberrel találkozunk."
Haladunk vissza a faház dombjára, nézzük a toldozott kerítést. Friss javítás, még nem fakult be a drót. Ami pedig nagyon fogy; a 160 centi magas, szabvány drótkerítés a jó, a ponthegesztett nem szarvasálló.
Újabb kérdést teszünk fel: "Mi lesz a ma esti program?"
"Meg kell javítani a kecskeól egyik lámpáját. És átnézem a drónt. Mert itt nálunk együtt van a nagyon régi és a high-tech. És aztán várom, hogy reggel legyen. Ahogy azt is ki kell várni, amíg jó idő legyen. De mint mondtam, ha rossz a kedvem, lemegyek az állatokhoz. Meg akkor is, ha történetesen jó. Így hajlamos elfelejteni az ember, hogy hány bírósági perünk is van, mert azt hiszem, hogy négy van, de lehet, hogy öt. Rendkívül hálás vagyok az ügyvédünknek, Litresits Andrásnak, amiért felvállalt minket, és gyötrődik velünk, bár nem vet fel minket a pénz. Aztán van a rendőrségi ügy, vannak ilyen-olyan szomszédi feljelentgetések, a hatósági vizsgálatok, a bontási határozat, szóval van tíz olyan ügy, ami külön-külön is szörnyű. De vannak órák, amikor ezt az egészet az ember elfelejti, és csak tolja a szénát, szereli a kaput, a villanyt és nézi ezeket az állatokat, hogy rohangálnak körbe és az valahogy kisimítja még így is, hogy minden rossz. Mert elméletileg tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint egy akasztott ember, akinek már a nyakán a kötél és állunk a sámlin. Még ezzel együtt is azt mondom, hogy amikor este sötétben fejlámpával baktatok odalent és egy állat észrevétlenül odajön hozzám és szeretetből hátulról beleszusszan a fülembe, gyönyörű és fantasztikus dolog. Ez mindenért kárpótol, még így is."
A Narancs.hu Dharma állatmenhyleről írt cikkei itt olvashatók.
