Célkeresztben a sümegi civilek: most alma- és hagymaosztás miatt jelentették fel őket

Kis-Magyarország

Feljelentés alapján szálltak ki a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal növényvédelmi felügyelői a napokban Sümegre, hogy ellenőrizzék: minden szabályos volt-e, amikor az Élhető Városért Egyesülethez tartozó civilek almát és hagymát osztottak.

Egy bejelentés alapján szálltak ki a veszprémi növényvédelmi szakemberek Sümegre, hogy az ott évek óta hagyományosnak számító, december elején civilek által rendezett ingyenes alma- és hagymaosztás körülményeit ellenőrizzék. A magánszemélyek 450 kilogramm almát és ugyanennyi hagymát adtak át rászoruló sümegi családoknak és egyedülálló időseknek.

Kiderült, hogy a feljelentésében az ismeretlen személy vagy személyek azt kifogásolták, hogy az adományként kiosztott alma és hagyma eredete nem tisztázott, sőt, ártalmas lehet annak, aki elfogyasztja. Minderről Kovács Mihály, a sümegi Élhető Városért Egyesület vezetője közösségi oldalán be is számolt. Azt írta: „A kormányhivatal ellenőrei részletesen tájékozódtak, jegyzőkönyveztek és nem találtak (nem is találhattak) semmi szabálytalanságot! Sem én, sem azok, akik az almát, hagymát beszerezték, szétosztották, semmilyen hibát nem követtünk el. Bevallom, ez az egész elképesztő és első dühös gondolatom után a szomorúság lett úrrá rajtam! Szomorú vagyok, hogy bármit teszünk önként, saját erőből, arra egy jól behatárolható egyre fogyatkozó csoportnak a gáncsoskodás, a személyeskedés, a lejáratás, a gyűlölködés a reakciója. Miért kell ez? Miért kell gonosznak lenni? Miért kell a békétlenséget szítani, a sümegi embereket lenézni, megalázni?” – kérdezte Kovács.

Azt már Németh Szabolcs helyi aktivista mesélte el portálunknak, hogy Győrben szerezték be a terményeket, amelyet számlával tudtak igazolni. A növényvédelmi szakemberek az alma és a hagyma tárolásában sem találtak semmi kivetnivalót. Németh szerint a helyi, igencsak megosztó fideszes önkormányzati vezetés próbálkozásai sejlenek fel a mostani akció mögött. Meglátása szerint mindez alighanem a hitelüket vesztett emberek próbálkozása a jövő nyár eleji önkormányzati választás előtt. Hozzátette, ez az ellenőrzés sem tántorította el őket a munkától: napokon belül közel kétszáz, tartós élelmiszerből álló csomagot adnak át helyi rászorulóknak.

Augusztus végén írta meg a Narancs.hu, hogy nem kevesebbszer, mint háromszor jelentettek fel sümegi civileket állítólagos rongálás miatt még az idén júliusban. A „bűnük” annyi volt, hogy önkéntes munkában felújították a helyi zsidó és második világháborús áldozatok nevét megörökítő, igencsak rossz állapotú emlékművet. A feljelentésből rendőrségi nyomozás lett, ami arra az eredményre jutott, hogy „rongálásról” szó sincs, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.