Kis-Magyarország

Figyelik a korábban rémhírterjesztés miatt rabosított gyulai ellenzéki aktivistát

Bár sehol nem hirdették meg előre, csupán a rendőrségen adtak le egy táblázatot, mégis szinte mindenütt a Fidesz és a Fidelitas aktivistái „fogadják” a gyulai választókerületben a Momentum és az MMM azon aktivistáit, akik a Nemzeti Konzultáció íveit gyűjtik. A Narancs.hu kérdésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tagadta, hogy a táblázat tőlük került volna ki.

Egy elhunyt csecsemő sírkeresztjét találták a halottas hűtő mögött – csetepaté a tolnai dombokon

A tavaly őszi helyhatósági választáson veszített a volt fideszes polgármester Hőgyészen, de azóta képtelen belenyugodni az eredménybe. Ott támadja utódját, ahol tudja. Az összképet sötét színekkel árnyalja a helyi temető körüli bonyodalom; a halottas hűtő mögött egy tíz hónaposan elhunyt kislány sírkeresztje hevert a koszos padlón. Az abszurd történetet a valóság írta.
  • narancs.hu
  • 2020. július 10.

Információnk szerint egy volt rendőrt vádol az ügyészség szexuális erőszakkal a Viharsarokban

Öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészég egy most 70 éves kötegyáni férfi ellen, aki korábban rendőrként dolgozott – értesült a Narancs.hu.

14 év után találták meg a szentesi nő holttestét – volt élettársa őrizetben

Tizennégy év után megtalálta a rendőrség egy eltűnt szentesi nő holttestét, aki gyilkosság áldozatává vált. A gyanúsított az egykori élettárs, akit most Olaszországban vettek őrizetbe. Ő idén februárban még a Szegedi Ítélőtábla előtt állt, kamerák kereszttüzében: épp felmentették, mert nem volt bizonyíték arra, hogy ő dobott volna kézigránátot a szentesi jegyző lakására.

Kámforrá vált tűzifa, lépfene-botrány: a rendőrség nem törte magát a nyomozással

Kötegyánban a gyanú szerint közel 200 köbméternyi rászorulóknak szánt fa vált kámforrá 2017-2018-ban. Rendőrségi nyomozás is indult, de mint a Narancs.hu megtudta, eredmény nélkül lezárult. Az is kiderült, a közel másfél évvel ezelőtt kirobban lépfene-ügyben sincs előrelépés, legalábbis gyanúsított kihallgatására nem került még sor.

Vidnyánszky Attila és az oktatási színvonal: kaposvári munkássága 2012-től

„Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja” – ezzel provokatív, az inszinuáció határát súroló mondattal szította tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem rapid átalakítása körül amúgy is háborgó indulatokat a Teátrumi Társaság, valójában Vidnyánszky Attila kommünikéje. Mire ez a pökhendiség? – ennek jártunk utána.
  • Huszka Imre
  • 2020. június 23.