A NER színházi orákulumának szavaira azért is érdemes odafigyelni, mert nyolc-kilenc éve maga is aktív részese a honi színészképzésnek. Vélhetnénk, valami nagyszerűt sikerült létrehoznia a Kaposvári Egyetemen színházi intézetvezetőként, majd művészeti rektor-helyettesként, ha ilyen magabiztosan nyilatkozik a konkurenciáról. A múlt hétvégén több száz ember gyűlt össze a Vas utcában, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előtt, hogy tiltakozzanak az intézmény kormányzati átalakítása ellen.
A NER 2010 környékén kezdődött színházi "térfoglalása" úgy kezdődött, hogy az SZFE akkori rektora, Ascher Tamás visszaütött: nem teljesítette Vidnyánszky óhaját, aki osztályt akart indítani Budapesten. Ettől talán nem függetlenül 2011 szeptemberében a somogyi megyeszékhelyen tűnt fel Vidnyánszky Attila, akit a város és a színházi szakma megdöbbenésére címzetes egyetemi tanárrá neveztek ki a Kaposvári Egyetemen.
| ||
Tudományos képesítés híján
A következő év márciusában az egyetem művészeti karán a tanszékeket „intézetekké” keresztelték át, ennek célját nem is nagyon titkolták: Vidnyánszkynak semmilyen tudományos képesítése nem volt, így a szabályok szerint tanszékvezető sem lehetett. Intézetvezető viszont gond nélkül: a pályázatban úgy fogalmaztak, hogy „menedzserszemléletű” vezetőt keresnek. Később – egy törvénymódosítás után és az akadémiai bizottság véleményét lesöpörve – ő és Eperjes Károly a Kossuth-díjukra megkapták az egyetemi tanári címet.
Határozott ígérete ellenére Vidnyánszky még abban az évben kirúgta a tanszékvezetőt, Csáki Juditot, Jászai Tamás színházesztétika-tanárt, Réthly Attila és Mohácsi János rendezőket. Csáki hosszú pereskedés után elégtételt kapott a bíróságtól: bizonyítást nyert, hogy hamis indokokkal távolították el. Később Kocsis Pál színész, osztályfőnök és mások is hasonló sorsra jutottak. Jött helyettük Eperjes Károly, nyomában Fábry Kornél atya mint hitoktató, vagy Takaró Mihály, aki gyakran használta a „professzor-doktor” címet, de megfordult itt Ernyey Bélától Oberfrank Pálig számos celebritás, akinek a „tanítás” addig kimaradt az életéből.
A kaposvári színészképzés a 2003-as alapítástól 2012-ig igazi, sokakat meglepő sikertörténetnek számított. Babarczy László, majd 2008-tól Csáki Judit vezetése nyomán főiskolaiból osztatlan öt éves egyetemi képzéssé alakult, s a képzés minőségében, a kibocsátott tehetségek sikereiben mérhetően felzárkózott a budapesti „nagy testvérhez”. E korszak "gyermekei", Sodró Eliza, Lábodi Ádám, Lovas Rozi, Czakó Juli, Horváth Szabolcs, Rózsa Krisztián, vagy éppen a K2 Színház csapata Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével – s persze kortársaik sokasága – ma már a magyar színházi élet kiválóságai.
Megnégyszereződött?
Vidnyánszky Attila nagy változásokat ígért, amelyek közül a legfontosabb a dramaturg és rendező szakok elindítása volt. Ebbe mindössze annyi innovációt kívánt vinni, hogy a hallgatók az első években és bizonyos tárgyakat együtt tanulnának a színészekkel. Bár a jelenlegi intézetvezető, Kéri Kitty még 2018-ban is a két új szak akkreditációjának szükségességéről beszélt, a lassan évtizedes tervből egyelőre semmi sem látszik.
Kéri Kitty nemrég azt nyilatkozta a helyi KESMA-lapnak, a Somogyinak, hogy „négy év alatt a jelentkezők száma is megnégyszereződött, idén mintegy 420-an jelentkeztek a képzésre”. Ez tényszerűen nem igaz. 2007-ben 507-en jelentkeztek, 2005 és 2012 között átlagosan 410-en, 2013 és 2020 közt 343-an, tehát négyszereződésről messze nincs szó. Ami sokkal inkább elgondolkodtató: míg az SZFE-re jelentkezők 72 százaléka jelöli meg az intézményt első helyen, a kaposvári színészképzésben ez az arány csak 18,5 százalék, s inkább csökkenő tendenciát mutat.
| ||
A másik nagy truváj az ún. „duális képzés” bevezetése: a hallgatókat másodév után egyszerűen kicsapják valamelyik színházhoz „gyakorlatra”.
A kényelemtől a „duális” képzésig
Megjegyeznénk, az ötéves egyetemi képzés utolsó éve amúgy is erről szól, no meg a szakdolgozatról és a vizsgaelőadásról. Az ötlet Vidnyánszky és más vezető színházi emberek – rendezők, igazgatók – okán adta magát: hiszen egyszerűbb, ha a hallgatók mennek például a Nemzeti Színházba, s nem ő autózik Kaposvárra.
Ezt címkézték fel a hangzatos „duális” elnevezéssel, s ennek nyomán a képzetlen, színészmesterségről csak halvány fogalmakkal rendelkező fiatalok jellemzően statisztaszerepben téblábolnak a színházakban – volt olyan külföldi rendező a Nemzetiben, aki ki is küldte őket a próbáról. Később már a kötelező elméleti órák megtartására is a kiszervezett „képzőhelyeken” került sor. Hogy milyen színvonalon és körülmények között, arról rémtörténetek sora kering.
Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója meg is jegyezte némi malíciával, hogy „az utánpótlás-nevelés nem újdonság a színházi szakmában. Így jöttek létre a színházak mellett stúdiók Kaposváron Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, de ezek nem felsőfokú oktatási célokkal, hanem a gyakorlati képzés ambíciójával.” Vagyis Vidnyánszkynak sikerült felfedezni valami létezőt.
| ||
„Hazugságokat írnak, megszoktuk”
Arról, hogy ki mennyire veszi komolyan az osztályfőnöki felkérést, Ascher Tamás minapi Facebook-posztja tanúskodik: „Cseke Péter – kecskeméti színigazgató, osztálya most végzős – kaposvári osztályát most épp Forgács Péter, a Színművészeti tanára segíti vizsgaelőadásukat összehozni –eközben Csekének van képe aláírni a Teátrumi Társaság kinyilatkoztatását az Egyetem alacsony színvonalú oktatásáról, meg, hogy ez közismert volna... Nem probléma, hogy hazugságokat írnak, megszoktuk. De, hogy Cseke ezt aláírja, aztán a tanítványait prédául dobja a közismerten alacsony színvonalnak – ezt nehéz megmagyarázni.”
A kaposvári művészeti kar kihalt: a túlméretezett épületben többnyire néhány diák lézeng. A Babarczy-Csáki-korszakban szorgalmi időszakban havonta öt-hat olyan előadás is volt, amelyre csak regisztrációval lehetett beférni, s az ország számos játszóhelyére, Budapestre is eljutottak a kaposvári darabok – kiváltva persze a hivatalosságokból, így a Csiky Gergely akkori igazgatójából, Rátóti Zoltánból némi irigységet és dühöt. Jeles Andrástól Anger Zsolton át Valló Péterig neves rendezők adták egymásnak kézről kézre a kaposvári hallgatókat, akik közül sokat már diplomaszerzésük előtt megismert a színházi szakma.
Új fejezet kezdődik…
Ma a vizsgaelőadásokon túl legfeljebb egy-két produkció születik évente, pedig az egyetem közben bővült egy teljesen felszerelt, nagy befogadóképességű színházteremmel, ami hónapszámra kihasználatlanul áll a duális koncepció nagyobb dicsőségére.
| ||
A térfoglalási történetben – az akkor még kormánypárti Heti Válasz fogalmazott így Vidnyánszky kaposvári nyomulásáról – most új fejezet kezdődik. Csak rebesgetik, mikor, s hogyan operálják majd le az oda nem illő művészeti szakokat az új giga-agráregyetemről (amelyhez hozzácsapták a kaposvárit), s hogy mi lesz a sorsuk. De a sikertörténet narratívája már nyilván készen van minden változathoz.
Frissítés:
Cikkünk megjelenésével közel egy időben került ki a Facebookra Rozs Tamás zenész, a Kaposvári Egyetem művésztanárának nyilvános posztja, amelyben bejelenti: elhagyja kaposvári színészképzést. Korábban, a Vidnyánszky-féle hatalomátvétel után több évig ő sem tanított az intézményben, de meglepetésére néhány éve visszahívták.
Elmondása szerint három feltétele volt: ne szóljon senki a munkájába – ez teljesült –, Takaró Mihállyal nem kíván együtt dolgozni (ez is, mert akkorra már Takaró távozott), s, hogy „legyenek effektív órák az intézményben … Utóbbira válasz egy ígéret volt: … szakítani kívánnak a hallgatók vidéki, ill. a Nemzeti Színházba korai kiadása gyakorlatával. (egész osztályok „statkóztak” már első, inkább 2-ban).”
Tehát belső körökben már évekkel ezelőtt elismerték a nyilvánosan még lépten-nyomon sikertörténetnek előadott „duális színészképzés” kudarcát, Vidnyánszky egyetlen érdemi változtatását: a diákokat jellemzően statisztaként foglalkoztatták a színházakban. Rozs Tamás a végsőkig megpróbálta magát kívül tartani a politikai szekértáborokon, de a Magyar Teátrumi Társaságnak a Színművészetit illető kritikájáról ezt írta: "ha a kaposvári képzésre vonatkoztatom, akkor bizony hideglelést kapok...”
