Simonka György nyert a pusztaottlakai polgármester-választáson

  • narancs.hu
  • 2024. június 9.

Kis-Magyarország

A korrupcióval vádolt politikus 69 százalékot szerzett Békés megyei településen.

Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő nyerte a polgármester-választást Pusztaottlakán.

A függetlenként, az Újítsuk Meg Pusztaottlakát Mozgalom jelöltjeként induló Simonka a szavazatok 69,05 százalékát szerezte meg.

Két független kihívója volt, Szabó Miklós 16,07 százalékot szerzett, míg Kocsis Violetta 14,88 százalékot. A települést 2019 óta Pál-Árgyelán Elvira vezette a Fidesz-KDNP színeiben, de ő nem indult újra.

Simonka megválasztásával kapcsolatban a Telex emlékeztetett, 2006 és 2014 között is ő volt a falu polgármestere, 2019-ben azonban a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt ellene és társai ellen. Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították őket, a vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka az eljárásban ártatlannak vallotta magát, szerinte politikai okból indult ellene eljárás koholt vádak alapján, mert mások érdekeit sértette sikeres forrásszerző tevékenységével. Az ügy részleteivel a Narancs.hu is részletesen foglalkozott:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.