A 24 csapatos Európa-bajnokság nagy üzlet nyilván, de a foci halála

  • narancs.hu
  • 2016. július 11.

Kispálya

De mi hármat vágtunk a bajnoknak, ki a legnagyobb király?

Melyik volt az Eb legemlékezetesebb meccse? És ha a magyarok meccseit nem számítjuk? Nos, nyilván nehéz ezt bevallani, de a tömeges részvétel szépen kicsinálta a nyílt sisakos labdarúgást, a foci helyére a „taktikai csaták” léptek, magyarul a százhúsz percnyi sunnyogás, a „csak maradjunk versenyben valahogy, aztán végül megoldódik” játékfilozófiája, mindközönségesen a kétórás tömény unalom, aminek a kvintesszenciája volt például az előre hozott döntőnek is minősített olasz–német, a végén a szánalmas burleszkbe forduló „11-es párbajjal”. De pont ugyanez volt a tegnapi döntő is.

false

 

Fotó: MTI – Illyés Tibor

A végső győzelemre legnagyobb esélyes Franciaország is ezt játszotta, nem mintha a végső győztes Portugália az egész tornán nem pontosan ugyanezt nyomatta volna. Igen, ellenünk is, ahol éppen abban mesterkedtek, hogyan kerülhetnék el a nagyobb játékerejű csapatok ágát a következőkben.

Mindez pedig azért van így, mert egy teljes hónapig képtelenség két-három napos sűrűséggel kajakra meccseket játszani. Különösen nem rögtön a nemzeti bajnokságok lezártával.

Nyilván nehéz erről beszélni pont nekünk, hisz azért lehettünk csak ott, mert 24 csapatos volt az Európa-bajnokság. Azért lehettünk csoportelsők, mert az erősebb csapat taktikázott. (Nehezen lendültek volna bele? Ugyan! Most mondtuk, hogy végig ezt csinálták, s nyerni tudtak ezzel.) Meg azért lehettünk még csoportelsők, mert a 24 nagyon sok, és nagy számban kerülhetnek közé gyenge, velünk azonos játékerejű csapatok, mint Ausztria vagy Izland (az előbbit megvertük, az utóbbival döntetlent játszottunk).

Mellesleg míg e kis csapatok versenyben voltak, addig volt valami foci, de annak sem kéne túlságosan örülni, hisz nyilvánvalóan az lenne az igazi, ha a legjobbakat látnánk végre futballozni. Nekünk sem kellene feltétlenül megijedni egy urambocsá’ tizenhatos Eb-től, hisz a válogatott hosszú-hosszú évek óta először mutatott szervezett játékot, hátha elér odáig e fejlődés, hogy versenyben lehetünk – valahogy itt is eljutottunk a 16-ig.

Persze a dolog túl jó üzlet ahhoz a döntéshozóknak, hogy olyan kicsiségen, mint a játék, fönnakadjanak, a következő Eb már 32 csapatos lesz. Még akkor is, ha annektálni kell hozzá pár országot.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.