A 24 csapatos Európa-bajnokság nagy üzlet nyilván, de a foci halála

  • narancs.hu
  • 2016. július 11.

Kispálya

De mi hármat vágtunk a bajnoknak, ki a legnagyobb király?

Melyik volt az Eb legemlékezetesebb meccse? És ha a magyarok meccseit nem számítjuk? Nos, nyilván nehéz ezt bevallani, de a tömeges részvétel szépen kicsinálta a nyílt sisakos labdarúgást, a foci helyére a „taktikai csaták” léptek, magyarul a százhúsz percnyi sunnyogás, a „csak maradjunk versenyben valahogy, aztán végül megoldódik” játékfilozófiája, mindközönségesen a kétórás tömény unalom, aminek a kvintesszenciája volt például az előre hozott döntőnek is minősített olasz–német, a végén a szánalmas burleszkbe forduló „11-es párbajjal”. De pont ugyanez volt a tegnapi döntő is.

false

 

Fotó: MTI – Illyés Tibor

A végső győzelemre legnagyobb esélyes Franciaország is ezt játszotta, nem mintha a végső győztes Portugália az egész tornán nem pontosan ugyanezt nyomatta volna. Igen, ellenünk is, ahol éppen abban mesterkedtek, hogyan kerülhetnék el a nagyobb játékerejű csapatok ágát a következőkben.

Mindez pedig azért van így, mert egy teljes hónapig képtelenség két-három napos sűrűséggel kajakra meccseket játszani. Különösen nem rögtön a nemzeti bajnokságok lezártával.

Nyilván nehéz erről beszélni pont nekünk, hisz azért lehettünk csak ott, mert 24 csapatos volt az Európa-bajnokság. Azért lehettünk csoportelsők, mert az erősebb csapat taktikázott. (Nehezen lendültek volna bele? Ugyan! Most mondtuk, hogy végig ezt csinálták, s nyerni tudtak ezzel.) Meg azért lehettünk még csoportelsők, mert a 24 nagyon sok, és nagy számban kerülhetnek közé gyenge, velünk azonos játékerejű csapatok, mint Ausztria vagy Izland (az előbbit megvertük, az utóbbival döntetlent játszottunk).

Mellesleg míg e kis csapatok versenyben voltak, addig volt valami foci, de annak sem kéne túlságosan örülni, hisz nyilvánvalóan az lenne az igazi, ha a legjobbakat látnánk végre futballozni. Nekünk sem kellene feltétlenül megijedni egy urambocsá’ tizenhatos Eb-től, hisz a válogatott hosszú-hosszú évek óta először mutatott szervezett játékot, hátha elér odáig e fejlődés, hogy versenyben lehetünk – valahogy itt is eljutottunk a 16-ig.

Persze a dolog túl jó üzlet ahhoz a döntéshozóknak, hogy olyan kicsiségen, mint a játék, fönnakadjanak, a következő Eb már 32 csapatos lesz. Még akkor is, ha annektálni kell hozzá pár országot.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.