KOmplett

„Folyamatosan munkálkodó, szaggatott szorongás.”

Tavaly Hamburgban a turisztikai szakemberek arról beszéltek, hogy hamarosan csak arrafelé lesz elviselhető egy nyaralás, ezért nagy hangsúlyt kap a közeljövőben a tengerpart beachesítése. Nos, én már most sem értem azokat, akik a főszezonban voltaképp szenvedni indulnak el.

„…nekem szükségem van arra, hogy parancsnokaim legyenek. Ha nem lennének, nem tudnám, mihez kezdjek, úgy érezném, rám szakad a világ.”

Szeptember 13-án, pénteken zajlott le az első Olvasás Éjszakája, ami minden szempontból sikeres rendezvénynek bizonyult, ahol még a szerzők is jól érezték magukat. De számomra még inkább kérdéses lett, mennyi az író feladata a könyve reklámozásában.

„Állj meg és kiálts. / Tested táncával, lelked szüntelen hangjaival. (…) Mert mind egy család, aki te szeretsz. Keresd meg őket a te játékaidban. Keresd meg magadat is. /Hol vagy te? hol vagy? / Mert mind egy család, akinek a szemében ugyanaz a tűz villan. /(…) Keresd meg őket a te játékaidban.”

„Személyi igazolvány – hát lássuk csak, ki vagy te, barátom” – tapadt a fülembe és játssza magát végtelenítve a híres Bródy-szám. Nem hittem, hogy valaha aktuálisan csengő lesz megint.

„Azt mondani, hogy bármit megtehetek, amit csak akarok, olyan, mint kihúzni a dugót a kádból, és azt mondani a víznek, hogy mehet, ahová akar. Próbáljátok ki, és meglátjátok, mi történik.”

Mit tegyünk, ha azt látjuk, öreg rokonunk már sétálni sem akar lemenni? Ha már egyáltalán nem érdekli, hogy néz ki, csak bámul maga elé naphosszat? Abban biztosak lehetünk, hogy nem azért szomorkodik, mert megöregedett.

„Azt, hogy öregkorban a halált miért nem érezzük minden rosszak legrosszabbikának az is bizonyítja, hogy számtalan öregember határozza el magát, hogy végez az életével. A társadalom által a többségüknek biztosított körülmények között hiú megpróbáltatást jelent a továbbélés…”

Hozd le a gitárod, és énekelj pár dalt! Írjál már valami jópofa szöveget az eseményhez. Vezesd le ezt az estet. Persze szívességből, fizetni nem tudunk…

„Dolgozzá, fojtsd el magadba az indulatot, mer különbe börtön, diliház, rezgetés. Ha meg ezt nem fogadod el, szociopata vagy. Azt kész. Vagy ha úgy gondolkozol, mint a Hamlet, akkor depressziós. Mer hogy mi értelme csinálni valamit is? Ha látod, hogy semmi, dilis vagy. Aszongyák, ez nem látja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Közbe meg aki látja, az a dilis.”

Sokáig nem értettem, hogy a nyilvánvaló ellenérzéseken kívül mi vált ki még belőlem diszkomfortérzetet, ha belépek egy Nemzeti Dohányboltba, vagyis a nedóba. Aztán megfejtettem, mitől alakult ki az eladók arcán tanulmányozható új mimika.

Nagyon megoszlanak a vélemények, egyesek egy nagy kalap trágyának tartják. Másokat szórakoztat. Nekem sokkal többet jelent, mint egy szimpla olvasmány.