Az utószezon dicsérete

KOmplett

Tavaly Hamburgban a turisztikai szakemberek arról beszéltek, hogy hamarosan csak arrafelé lesz elviselhető egy nyaralás, ezért nagy hangsúlyt kap a közeljövőben a tengerpart beachesítése. Nos, én már most sem értem azokat, akik a főszezonban voltaképp szenvedni indulnak el.

Rajtunk kívül nincsenek turisták a kis horvát szigeten. A házat nem zárjuk, órákig üldögélhetek a kedvenc sziklámon anélkül, hogy embert látnék. A komp ritkábban jár, viszont cserébe a hónap közepétől egy kunával olcsóbb. Az éttermek bezártak (sajnos a fagyizók is), egyetlen kocsma van nyitva, a helyieknek.

Éjszaka is veszélyérzet nélkül mászkálok. (Igaz, amikor éjfélkor a temetőben fotóztunk, az első csokorzörgésre baljós előérzetem támadt, végül pánikban menekültem, s csak kijózanodva realizáltam, mekkora őrült vagyok.) Még lehet fürdeni a tengerben anélkül, hogy szörnyű idegen testeket kellene bámulni (és viszont: idegenek tartsanak szörnyűnek minket). Már napközben is ki lehet merészkedni a szabadba, és az esték se túl hidegek még. Már vagy tíz éve csak májusban vagy szeptemberben-októberben megyek a tipikus nyaralóhelyekre, ha én választom meg az úti célomat. (Persze ha megdobnak valami kellemes munkaúttal, nem fanyalgok, így mentem már kétszer is az égető júliusban Rómába például…)

Életemben először hosszú nyári vakációk után Mallorcára utaztam főszezonon kívül, májusban. Akkor a pénzszűke volt az ok, egy kihagyhatatlan last minute ajánlat, amit véletlenül sétálgatva vettünk észre a barátnőmmel Berlinben. Kicsit még vétózgattam is előtte, hogy biztosan gázos lesz, de aztán a kellemes klímában az egész napos séták és városnézések, strandolások közben átszíneződött bennem a végigizzadt Szicília, a hőgutás Nápoly, és sorra a többi üdülés a tikkasztó, agyat leszívó, embertömegben végiglátogatott nagyváros is. (Persze az olcsóság most is szempont – így több hülyeséget lehet összevásárolni a közeli városban…)

A másik nagy előny, hogy a kisgyermekesek messze kerülik az övezetet ilyentájt, hiszen elkezdődött (vagy épp nem ért még véget) az iskola. Nyáron szívesebben megyek az enyhén hűvös Németországba, vagy osztrákokhoz, így történhetett, hogy mivel a háromnegyed nyarat külföldön töltöttem, a nyári csinos ruháim nagy részét egyszer sem tudtam megsétáltatni. (Bár az Alpokban kicsit hardcore volt, amikor július közepén fűtöttünk…) A hátránya az egésznek csak annyi, hogy az egész nyaras munkaszieszta után általában (azoknak, akik szabadúsznak, mint én) a munkák is ilyenkor indulnak be, így arra hazajönni, hogy igazi robot következik, nem éppen szívderítő.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.