Könyv

"1943-ban már talán senkit sem kell meggyőzni Magyarországon róla, mily fontos a szomszéd népek, kiváltképpen a szlávok szellemi életének, történetének, társadalmi fejlődésének ismerete" - az 1987-ben elhunyt kitűnő szlavista, Gogolák Lajos győzködte imigyen a honi tudományos közéletet az Egyetemes Philológiai Közlönyben, hogy aztán írása végén maga is lemondóan belássa sürgetésének hiábavalóságát. A helyzet hetedfél évtized múltán sem változott sokat - hogy mást ne mondjunk, az elébb idézett Gogolák németül írt háromkötetes alapműve a szlovákok történelméről (Beiträge zur Geschichte des slowakischen Volkes, München, 1963-1972) máig nem olvasható magyar fordításban -, az egymás iránti közömbösség kölcsönösnek mondható. És persze változatlan az is, hogy a térségi önismeret hiánya, a dolgok nemtudása továbbra is táptalaja az ostoba előítéleteken alapuló szűk látókörű kisnemzeti nacionalizmusoknak.

Lantos Péter Sínek és sorsok címen lefordított regénye szerzője élettörténetét meséli el bonyolult szerkezetbe ágyazva. A makói kisgyerekkor tereinek, hangjainak, illatainak történetét, az ausztriai táborrendszerbe történő deportálásét 1944-ben (Leipnikeréknek - a szerző később változtatta meg a nevét Lantosra - úgymond "szerencséje" volt, azon kevesek közé tartoztak, akikkel nem Auschwitz felé indult a vonat), a szegedi egyetemi évekét, a keserves pályakezdését és - messze a legkisebb terjedelemben - emigrációjáét, fényes karrierjéét Nyugaton.

Ingo Schulze a német rendszerváltozás tematikáját járja körül népszerű novelláiban, regényeiben (A boldogság 33 pillanata, Szimpla sztorik, Új életek), amelyek sorra jelennek meg magyarul. A negyvenhat éves szerzővel új regénye, az Adam és Evelyn megjelenésének apropóján beszélgettünk Budapesten.

Életének 101. évében elhunyt Lévi-Strauss, a modern antropológia és korunk társadalomfilozófiájának kétségkívül egyik legmeghatározóbb személyisége. A francia tudós nézetei nemcsak szűkebb tudományterületén fejtettek ki rendkívüli hatást, hanem alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a nyugati gondolkodásban az évszázadok során az úgynevezett primitív társadalmakkal szemben szervesült előítéletek oldódjanak. Életműve az antropológia, de általában a társadalomelmélet tudománytörténetének megkerülhetetlen fejezete.

1. Marcel Proust: A megtalált idő. Az eltűnt idő nyomában 7.

"Ha a Hold a hetedik házban áll, és Jupiter Mars mellé kerül, akkor béke honol a bolygók közt, és a csillagok szíve felderül" - szól a Hair című musical betétdala, melynek kezdő sorát Rakovszky kötetcímmé emelte.

Tíz évvel ezelőtt a Lotte Lenya titkos éneke című verseskötetével robbant be a köztudatba. A nagy belépőt a Café X című második verseskötet, A Maffia-klub című regény és rendhagyó médiaszereplések sora követte. A dalszövegeket, újságcikkeket és forgatókönyveket is jegyző extravagáns írónővel új verseskötete, a novemberben megjelenő Cigánykártya ürügyén beszélgettünk.

Első verseskötete tíz évvel ezelőtt jelent meg - a napokban kerül a boltokba a harmadik, M1/M7 a címe. Van némi színházi előélete is: nemrég mutatták be Oidipusz gyermekei című művét, amely tekintélyes elődök közreműködésével készült, de mégis az övé. Szálinger Balázs erdélyi költő - Keszthelyen született, Budapesten él.

Talán felesleges gondolatkísérlet ötven év távlatából meghatározni azt a momentumot, amelynek egy zenész a későbbi művészi szabadságát és kaméleonszerű alakváltozásait köszönheti, Lou Reed különös életvonalából mégis muszáj kiemelni egy súlyosan meghatározó élményt. Az ötvenes évek végén szülei elektrosokk-terápiára küldték a tizenéves Lewis Alan Reedet, hogy azzal gyógyítsák ki homoszexuális hajlamából - a brutális kezelés súlyosan megváltoztatta Reed külvilághoz való viszonyát, gyakorlatilag minden együttérzési képesség megszűnt benne, világlátása töredezett lett, és rádöbbent arra is, hogy legalább nyolc személyisége van (a jegyzetfüzetében így írt erről: "Felébred az ember reggel, és azt gondolja: na vajon ma melyikük jön elő? Aztán kiderül, melyikük, és az ember elzavarja"). Mondhatni kézenfekvőnek tűnik, hogy a rock 'n' rollban talált menedéket: 12 évesen már saját dalokat ír, zenekart alapít, 15 évesen kiadja egy saját számát kislemezen, és mindezekkel kitartóan rémíti őseit. Lou bosszúja hosszú és botrányos: amikor egyetemistakorában megalapítja első zenekarát (LA and the Eldorados), folyamatosan provokálja az embereket öltözködésével, továbbá állatként viselkedik a koncerteken (annyira, hogy Pasha and the Prophets álnéven kell fellépniük) - pedig ő csak más akar lenni, mint a többiek.

A hét nagyobb téma köré szervezett, majd' háromnegyed száz írást tartalmazó kötet 2005-ben jelent meg. A három szerkesztő - az amerikai Carol Rittner irgalmasrendi nővér, a brit Stephen D. Smith, az izraeli Irena Steinfeldt - változatos műfajú (és, tegyük hozzá: nívójú) szöveggyűjteményt állított öszsze: az írások java tanulmány, de bőséggel található miniportré, vállaltan szubjektív esszé, teológiai eszmefuttatás, mi több, programadói gondolatkísérlet is. Közös azonban a szándék, az alcímmé is emelt "Szembenézés a múlttal és a jövő kihívásaival".

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.