Publicisztika
A vita nevében
Az írországi választók a hétvégén meggyőző arányban (majd 70 százalék) mondtak igent az Európai Uniót szorosabbra fazonírozó lisszaboni szerződésre.
Narancs XXI. évf. 41. szám (2009-10-08)
Az írországi választók a hétvégén meggyőző arányban (majd 70 százalék) mondtak igent az Európai Uniót szorosabbra fazonírozó lisszaboni szerződésre.
Újpesten, az egykori Úttörőházban választási gyűlést tart Kiss Péter. A tét nagy, mi lesz a szocialistákkal a következő parlamentben. Kiss kitesz magáért. Kiváló, éleslátó politikai előadást tart, nem kendőzi el a hibákat, s felvázol egy még soha nem hallott, holtbiztos programot az ország számára. Taps. A levezető elnök biztatja a csekély számú egybegyűltet, kérdezzetek bátran! Az első sorban felemelkedik valaki, tessék már megmondani nekünk, úgy is, mint pártja egyik vezető budapesti politikusa, hogy ki ez a Hagyó Miklós? És miért kéne nekünk azokra szavazni, akik vele vannak? Mit mond rá Kiss Péter?
Irigység, rosszindulat és közönséges butaság sugallhatta a kecskeméti Mercedes-beruházásról megjelent azon cikkeket, amelyek a telekvásárlás állítólagos anomáliáit ecsetelik. Pedig valójában tankönyvbe illő mesés tranzakció történt, mellyel mindenki elképesztően jól járt. Természetesen - és megérdemelten - az is, aki a legtöbbet kockáztatta. De hát ez a piacgazdaság lényege.
"Aki tényleg kicseszett a melegekkel" - áll a Reakció blogjának címlapján három órával a szeptember 5-i Budapest Pride felvonulás után. A jobboldali portál természetesen Gyurcsány Ferencet - és körét - veszi célba, hiszen "ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök". Emlékeim szerint azonban Gyurcsány vezette azt a kormányt, amely benyújtotta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló indítványt. Július 1-jével hatályba is lépett, s az "érintettek" úgy élték meg, mint ahogy a Reakció a kormányváltást fogja. Zavarba ejtő, hogy még mindig lehet Gyurcsány fellépésein rugózni, mintha ez lenne a legfontosabb médiaesemény egy melegfelvonulás alkalmával.
Magyar Narancs, 2009. október 1. Kedves Mancs! Mit tenne "A szerk.", ha a Magyar Narancs tulajdonos-kiadója váratlanul azt közölné, hogy a korábbi büdzsé egyharmadának annyi, és a maradékból kell lapot csinálni? Nyilván belátná - mert cikkeinek tanúsága szerint a piacgazdaság híve -, hogy az eddigi működési modell nem tartható tovább.
Szeptember elsejével betiltották a hagyományos százas izzó árusítását. A magyar nép rezignáltan vette tudomásul, hogy egy olcsó, bevált, hasznos és mindenütt jelen lévő terméket egyszer csak hatalmi szóval elvettek tőle, és arra kényszerül, hogy helyette a kisebb fogyasztású és tartósabb, ám drágább újfajta égőket vásárolja. Akármit is ír máltaiul és magyarul is az EU honlapja (http://ec.europa.eu/energy/efficiency/ecodesign/lumen/), ezek az égők nyilván nem mindenki számára, nem minden szempontból és nem minden célra jobbak, mint a hagyományos körte. Ha így lenne, akkor már mindenki rég áttért volna az újra, tehát nem is lett volna mit betiltani.
2002. május 15-én, a Kossuth téren mintegy 1500 tüntető tiltakozott "a választási csalás" ellen, amely újra "hatalomra segítette" az MSZP- SZDSZ-koalíciót. A "nemzeti ellenállás napjának" nyilvánított demonstrációt a Lelkiismeret '88 csoport hirdette meg, a szervező a csoport vezetője, Kocsis Imre volt. K.-t, bár már az előző ciklusban sem volt képviselő, az SZDSZ-frakció ezúttal még meghívta az új parlament alakuló ülésére. Bent a teremben Fidesz-képviselők tisztelettel hallgatták a Fidesz-közeli Országos Választási Bizottság meg a Fidesz-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor beszámolóját a választások szabályos menetéről. De azért nem bánták, hogy kint az utcán az ármány áldozataiként tüntetnek mellettük.
Magyar Narancs, 2009. szeptember 17. Kedves Narancs, de leginkább Szabó M.
A szécsényi kistérség épül-szépül, pályázati pénzekből, közmunkások keze alatt. Munkahelyek azonban változatlanul nincsenek.
Esztergom egyik - jogász - önkormányzati képviselője a testi épsége ellen irányuló (vagy annak vélt) támadást gázpisztolya kétszeri bevetésével hárította el. Tiszalúcon két gyerek áramütést szenvedett, miközben átmászott egy kerítésen. E látszólag össze nem függő ügyek megítélését most már a jogos védelem augusztustól fennálló új szabályozása befolyásolja.
Erőből próbál egy gazdasági jellegű vitát elintézni egy vendéglátóssal a székesfehérvári Vörösmarty Színház és fenntartója, az önkormányzat. A konfliktus miatt a családi vállalkozás simán tönkremehet.
Elcsapott debreceni diák, betanított esztergályos, békemozgalmi aktivista. A kilencvenes évek elején Fodor Gábor egyházügyi szakértője, később Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, lelkésze és bizalmasa, a református egyház meghatározó személyisége - az ötvenes éveiben járó Balog Zoltán fordulatos pályaívet tudhat maga mögött. A korábban halk szavú tiszteletes 2006 őszén került az országos figyelem középpontjába: a rendőri fellépés kérlelhetetlen bírálójaként a jobboldali sajtó kedvence lett.
A költségvetési törvénytervezet kevéssé kockázatos a makropályára, de az alrendszereknél - egészségügy, közoktatás, közösségi közlekedés, önkormányzati finanszírozás - a feszítő igények miatt nagy a bizonytalanság. A kutató közgazdász szerint ezért a mostani és a következő kormány is a lazítás kísértésébe eshet, ami miatt viszont az eddigi stabilizáció eredményei könnyen elillanhatnak.
A szovjetunióbéli másként gondolkodó értelmiség legszebb hagyományait folytató Memorial fő profilja a sztálini korszak emlékezetének megőrzése és a jogvédelem. Elnöke a napokban Budapesten adott elő azon a konferencián, amit az ELTE BTK Ruszisztikai Központja Sztálin örökségéről rendezett. A Narancs is kedvenc témájáról faggatta a rokonszenves tudóst.
Nem sikerülnek jól a függetlenségi évfordulók Guineában. A tavalyi ötvenediken a szegénység fél évszázadát emlegették az emberek, most pedig, október 2-án ezrek próbálták felismerni katonák által lemészárolt családtagjaikat Conakryban, a nagymecset előtt.
rés a présen: Hogyan lett a páros Cyborg Templarral, s honnan a nevek? Infragandhi: Akomaság régi, lassan másfél évtizedes, még a Budapestre költözés és a dj-lét előttről datálódik. Az Infragandhi egy ismerőstől jön, amolyan kocsmai nyelvbotlás.
Sztupa ismét a raktárost adta, bár nem viselt jelmezeket: a précektoros, néha már magát a kukacosságig is ragadtató, minduntalan szemüvegét törölgető szakit. Troché meg vidéki színészt, kisvárosi amorózót, neki persze jelmez sem kellett, hisz alapjáraton is úgy öltözött, mint a kiskajdacsi Rómeó.
"Az idő ölelésében" - e címet hordozza Takács-Nagy Gábor és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Haydn 101. (Az óra) szimfóniájával záruló évadnyitó koncertje (MTA Díszterme, október 10., hét óra), míg ugyanaznap a Savaria Barokk Zenekar és társult énekes szólistái az idő (és az általa elhozott kijózanító igazság) diadalát hirdető római Händel-oratóriumot vezetik elő a Belvárosi Szent Mihály-templom falai között (október 10., hét óra).
Németországi emberünk szerint bolond, aki hellén nemzeti eledelnek tekinti a gíroszt, mivel azt a hetvenes évek elején találták ki önállósodni kívánó görög vendégmunkások az NSZK-ban. A terméket a német közönség akkor már jól ismerte, ám a legendás török-görög barátságra való tekintettel az "úttörők" mégsem nevezhették kebabnak, bár ugyanarról volt szó.
Isztambulban járunk, sikátorokon keresztül jutunk el a Kék Mecset mögötti célzott étterembe. Tizenöt perces várakozási időt ígérnek, amiből egy óra lesz.
MINDENKI KISEBBSÉG Bármiféle kisebbségi léthelyzet intellektuálisan provokáló szituációként irodalmi szempontból termékeny lehet - e gondolat jegyében rendezik meg október 17-18-án a Szépírók Társasága idei őszi fesztiválját a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Mindenki kisebbség címmel. A pódiumbeszélgetések alkalmat adnak a kisebbségi irodalom fogalmán, a határon túl élő szerzők helyzetén, a vidékről városba történő beilleszkedés gondjain, az identitás megőrzésének vagy elvesztésének dilemmáján, a nemek és a különböző szerepek kérdésein, a legnagyobb lélekszámú kisebbség, azaz a gyerekek mint az irodalmi alkotás tárgya és közönsége témakörén való elmélkedésre.
A rendkívül gazdagon illusztrált és exkluzív (néha kifejezetten vadászszakmai) információkban gazdag összeállítás a magyar vadászat modern kori történelmét járja körül - tértől függetlenül, elvégre a nagy magyar puskások lövöldöző kedvének nem mindig szabtak határt a Kárpátok bércei. Nagy örömünkre mindjárt egy jelentős blokkban ismerkedhetünk meg nagy magyar felfedezők és vadászírók (gr.
Az egyik térfélen Peter Jackson és dél-afrikai felfedezettjei, a másikon Bruce Willis és hollywoodi kiszolgálószemélyzete keveredik tudományos-fantasztikus helyzetekbe. Jól mutatnak egymás mellett: a District 9 tőlünk óvja a földönkívülieket, a Hasonmás a gépektől bennünket.
Unatkozó háziasszonyról készíteni filmet merész vállalkozás, hiába bízik a bátor rendező a túlkeményített ingek és rosszul felvarrt mandzsettagombok híres feszültségteremtő erejében. Adott próbálkozás merészségi fokát tovább növeli, ha nevezett direktor(ina) saját regényén alapuló saját forgatókönyvét álmodja vászonra.
Jószerivel még meg sem melegedett a fogason Erlendur felügyelő (Vérvonal) télikabátja, ismét izlandi vendégeket köszönthetünk a kifutón. Nevezett rendőrnek hála legutóbb kiderítettük, hogy a távoli szigeten nemrégiben igazíthattak valamit az országimázson. Hátravonták a gejzíreket és az alkoholbetegeket, a reménytelen banki és egyéb természetű bűnözés pedig kiállt peckesen az első sorba. Vagy az analízisünk volt téves, vagy a túlsó oldalon megnyilatkozó híres vágó első önálló rendezése sikeredett veszekedetten old schoolra - úgy vélem, e fontos kérdésben például a Világbank simán nekünk adna igazat.
A "neoreneszánsz ember", ahogy a tárlatot rendhagyó módon megnyitó Zemlényi Attila nevezte, ezúttal egy végtelenül letisztult, szolidan nyomasztó sorozatot mutat be, mely mégsem teljesen mentes a Lacára oly jellemző iróniától. A kiállított sorozat minden egyes képét trapéz alakú keretbe foglalták, mintha az alulról szemlélődő néző perspektíváját képezné le a fölfelé haladva egyre keskenyebb képmező, mely egyszersmind a mellképek és -szobrok klasszikus kompozíciós vonalait is megmutatja a vállaktól a fej felé haladva. Eme arcképcsarnokban azonban kizárólag arctalan figurák láthatók, ugyanis csak a fej-, nyak- és vállforma kontúr nélküli kirajzolódása, a felület "kitakarása" valósul meg a függőlegesen vagy épp vízszintesen húzott, vastag, egyenes vonalak révén.
A nemzetközi sztárnak tekinthető osztrák művész zavarba ejtő kiállítása a Műcsarnok első, csupasz termében egyetlen életnagyságú, széttárt lábbal a földön ülő (és Hansnak nevezett) férfibábbal indul, akinek szája és gyomra között egy mozgásban lévő papírlapon a következő szöveg olvasható: Never odd or even. Az újra és újra megemésztett majd visszaböfögött szöveg mintegy költői módon adja tudtunkra, hogy a ránk váró történetben vagy - a kritikusok által csak Érzelmek színházának nevezett - előadásban nem lesz könnyű tiszta és egyértelmű értelmezési pontokat találni, s hogy például nincs éles határvonal a dróton rángatott, humanizált marionettbábok és a hús-vér emberi lények között.
Remek ötlet volt Izlandot vendégül látni a Hangfoglaláson, hiszen kevés olyan európai országot tudnék hirtelen mondani, amely ennyire előremutató és sokszínű zenei színteret volna képes felmutatni pillanatnyilag. A MűPában tartott izlandi esten a fő attrakció előtt két előadó is újfent az izlandiak egyszerre kedves és súlyos zenei világáról alkotott képünket erősítette.
Ritka eset, hogy ugyanaz a cégbirodalom két sikerkönyvben is főszereplő legyen, az elitmagazinokat megjelentető Condé Nast kiadóval azonban ez esett meg. Lauren Weisberger, ha burkoltan is, de a Vogue gyakornokaként elszenvedett kalandjait örökítette meg Az ördög Pradát visel című filmet ihlető regényében, s házon belüli élményeit írta meg a brit vendégmunkás, Toby Young is.
A Párhuzamos óra 2009. október 1-jén játszódik - pont aznap, amikor láttam. Illetve mégsem: 2009 évvel később, mert aznap, amikor láttam, volt/lesz még egy világháború, a harmadik, ami elpusztít mindent, még az Istent is, és új isten lesz, meg új időszámítás, kezdődik minden elölről, és így érünk/érnek el 2009-hez megint.
Ha rock and rollba fordul a nyugdíjas-klubdélután, sokaknak ugrik be a Scampolo együttes, amely a hatvanas évek elején - mit sem sejtve a jövőről - a világ első Elvis-imitátorával, Komár Lászlóval és Faragó "Judy" István gitárossal aratott addig nem látott viharos sikereket. Noha közvetlen bizonyítékaink - hang-, filmfelvételek - nincsenek, megbízható szemtanúk állítják, hogy a modern könnyűzenét és az ezzel járó botrányokat illetően 1962-63 a Scampolo évadja volt Budapesten. A zenekart azonban sem betiltani, sem ellehetetleníteni nem kellett, elég volt egy katonai behívó kipostázása (Faragónak), hogy a rock and roll lendület megtörjön. A Scampolo éppen az ún. beatkorszak születésekor állt le, és mire visszatértek, a közönség már inkább a Beatles- és Rolling Stones-hasonmásokra volt vevő. Amikor a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva, a Scampolo 1965-ben ismét színpadra állt, már csak a másodosztályban akadt számukra hely, s helyzetüket tovább rontotta, hogy nem kezdtek el időben saját, magyar nyelvű számokat írni. (Pontosabban kezdtek, csakhogy az itt startoló Presser Gábort elcsábította az Omega.)
Mivel a Kispál és a Borz utoljára öt éve adott ki új lemezt, és azóta a zenekari létezésnek valamiféle furcsán félpasszív verziójában vegetál, amit méltatlan zombiállapotnak talán csak kicsit volna túlzás nevezni, a most megjelent, de még 2007-ben, a zenekar húszéves jubileumi koncertjén készült DVD legizgalmasabb tartozéka az a négy friss szám, amit a lemeztokba rejtett kód segítségével a Kispál est.hu-s oldaláról lehet letölteni. Ünneplőt húzni, bánatunkra, nincs ok: a négy közül a koncertekről egy ideje már ismerős, sűrűbb, komorabb Alkohol az egyetlen számottevő dal. Szóba hozható volna még a leginkább a Queens Of The Stone Age post-stoner rockjára emlékeztető Ûrbe markoló is, mert szokatlanul lendületes, de sajnos nem tudnak belőle igazán jó számot faragni (ahhoz szellemesebb, markánsabb gitártémák kellettek volna), a továbbiak pedig (Többiektől, Dobog) középszerű, fordulatmenetes, ennyire hosszú vajúdás után különösen csalódást keltő szerzemények - legfőbb jellegzetességük alighanem az, hogy a fáradtan önismétlő zenéből és a csak kevéssel jobb szövegből is fájón hiányzik a spiritusz.
Ez ennek a rendje, meghal a művész, az érdekeltek körülnéznek, mi maradt utána - üzlet, persze, üzlet, de legalább annyira kármentés is, minélfogva különösen izgalmas az eredménye. Létkérdés, mi más? Hogy mi marad.
A Living Colour Amerika egyik legkultikusabb rockzenekara volt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján: ugyan soha nem értek el akkora sikereket, mint a hasonló stílusban, de jóval populárisabban fogalmazó Red Hot Chili Peppers, mégis sikerült betörniük a mainstreambe az 1988-as Vividdel. Ezt aztán még két másik lemez követte, majd a kortárs sikerbandák esetében megszokott feloszlás és a pár évvel későbbi újjáalakulás (a zenekar pihenője alatt, ahogy ez ilyen esetben lenni szokott, hivatkozási alap lett, tagjai pedig, élükön Doug Wimbish basszerrel, keresett stúdiózenészek).
Let's fuck, let's fuck, let's fuck, let's fuck, let's fuck! - egy vonzerejében megerősített dolgozó nő ízlelgeti így a tiltott szavak ízét az HBO új, saját gyártású sorozatában, és a szókimondást nemkülönben felszabadult testgyakorlás követi.
volt "Hungária" újhéber neve a középkorban, követve a szokást, hogy a népekhez egy hasonló hangzású ószövetségi nevet rendelnek. Ábrahám gyermekének anyjára utal tehát a 2002-ben Tel-Avivban kiadott In the Land of Hagar, amely átfogó képet ad a magyarországi zsidóság történelméről és kultúrájáról.
Kezdjük egy otrombaságában is előzékeny általánosítással: ha a szelíd szavú olvasó szabad akaratából követi az Autobotok és az Álcák gigászi küzdelmét, akkor szinte bizonyosan kihagyhatja az Apám zenéje megtekintését. Ám ha az Eterna lemezborítóiról rémlik még neki Otmar Suitner neve, s ha vonzódik a komótos tempójú szentimentalizmushoz, úgy indokolt megismerkednie az agg karmester és természetes fia, a dokumentumfilmes Heitzmann történetével.
Íme, ismét sorozatos elkövetőt sodort elénk a könyvkiadói szeszély a Donald E. Westlake-nek születő, s e becses nevén inkább vidámabb könyveket - ugyancsak nagy számban - publikáló Stark bűnügyi elbeszéléseinek e két korai darabjával. A regénynek rövid, novellának hosszú írások a hatvanas évek elejéről valók, ehhez is mérhetők a tétek, egy harmincezer dolláros balhé szinte a hősök főművének számít (ám a folyam az egész írói pályán kitart, így a dolgok állása később nagyot fordulhat - Westlake tavaly szilveszterkor vagy idén újévkor lépett le a színről).
Kevés érdekesebb és tanulságosabb dolog van az irodalom életében, mint mikor az alkotó, legyen a szakmája szép- vagy szakirodalom, nekilát, hogy reflexíve térképezze fel saját munkájának terepét, s annak meghatározására törjön: hogyan is kellene űznie neki vagy társainak vagy az anonim irodalmi életnek (vagy esetleg magának az irodalom világszellemének) azt, ami már amúgy is űzetik. Gondoljunk csak József Attila szép önironikus megfogalmazására: "Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?" - mire csak bátortalanul kérdezhetnők: hát vajon még mi érdekelhetné a költőt? S ha valakit kritikusnak teremtett az isten (Bán Zoltán Andrásról bizonyára kijelenthetjük: ő ilyen teremtménye a világnak), akkor miért ne rajzolhatna meg éppen ő, a mai irodalomkritika egyik legöntörvényűbb és legönfejűbb figurája egy olyan koordináta-rendszert, melyben, úgy véli, mindenki elfér (ő maga is! - bár saját tényleges és virtuális pozíciójáról szemérmesen [?] hallgat), mely mindenkire érvényes (volt), s mely mindenkinek, aki kritikaírásra adta valaha fejét, meghatározza mozgásterét és választási lehetőségeit. Bán e könyvében (konkrétan: könyvének bevezető és címadó írásában) impozánsan merész és nagyszabású koordináta-rendszerrel találkozunk - ritka élességgel határoztatik meg és íratik körül annak a szocializmusnak nevezett korszaknak az irodalmi élete, melyben mindannyian szocializálódtunk (hiába a tiltakozás: még a mai fiatalok is!), s melynek - szerinte - a kritikaírás lett volna a demiurgosza. Ha van demiurgosz, akkor a démonnak kell, hogy legyen megszemélyesítője is: legyen tehát főítész. Bán hihetetlenül éles elmével és rokonszenvesen kellő rosszhiszemű ravaszsággal e tételre építi fel nagyszabású leírását, melyben mindenki, aki szerepet vállalt a kádárizmus irodalmában (no, maradjunk realisták: majdnem mindenki) megkapja a maga beosztását: mihez képest és hogyan helyezkedett is.
1999-ben a Corvina Kiadó adta ki Japán kulturális lexikon című művét, nemrég pedig az Európa Kiadó gondozásában megjelent, Basó Macuo 333 haikuját tartalmazó, rendkívül alapos jegyzetekkel ellátott kötetet fordította magyarra (kiegészítve Tandori Dezső 1982-es fordításaival). A haiku (egy öt, egy hét, majd újra egy öt szótagos sorból álló rövid vers) műfajáról, történetéről, értelmezéséről és fordításáról kérdeztük.
Írt a Nyugatba, de nem tartozott a generációs beltagok közé. Alkalmi bedolgozója volt a magas irodalmi fővonalnak, de nem is ért volna rá többre: ott volt a forgatókönyv- és a sportújságírás, a Fradi-drukkerség és kedvelt könnyű műfaja, a ponyvával rokon lektűr; az utóbbinak volt Aszlányi Károly az egyik legszellemesebb, a maga idejében híres és híresen könnyűkezű művelője. Bőven mért aforizmái és szatirikus vénája Karinthyval és Rejtővel rokonítják, történetmesélő léhasága kora (a harmincas évek) nagybani ponyvamunkásaival.
A hét nagyobb téma köré szervezett, majd' háromnegyed száz írást tartalmazó kötet 2005-ben jelent meg. A három szerkesztő - az amerikai Carol Rittner irgalmasrendi nővér, a brit Stephen D. Smith, az izraeli Irena Steinfeldt - változatos műfajú (és, tegyük hozzá: nívójú) szöveggyűjteményt állított öszsze: az írások java tanulmány, de bőséggel található miniportré, vállaltan szubjektív esszé, teológiai eszmefuttatás, mi több, programadói gondolatkísérlet is. Közös azonban a szándék, az alcímmé is emelt "Szembenézés a múlttal és a jövő kihívásaival".
Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.
Miközben ezt írom a papírfecnikkel elborított asztalon alig helyet találó klaviatúrát püfölve, hallom, hogy az udvar felől a szokásos hang ismét rosszat kíván valakinek, "rák legyen a tüdődben" - de már nem csak azért írok, hogy megszabaduljak a szorongástól, hogy az "újrakezdés" annyi tétovázás és bénultság után ne valami újabb melléfogás, üresjárat, zsákutca kiindulópontja legyen. Nem csúszik ki kezemből a rongyossá forgatott, impozáns borítójú, ám a meglehetősen kis betűméret és a túlságosan is nagy szedéstükör miatt kissé riasztó belívekkel megvert könyv; Roubaud regénye végül mégsem vált a tökéletes rombolás és a kudarcok emlékművévé.
Az alcím: Utazások keleten. Hát induljunk el mi is innen. Közelítsünk először a hagyományok felől!
Az izlandi hölgyet eddig vágóként ismerhettük, olyan világsztárok munkatársa volt, mint Gondry, Vinterberg, Gus Van Sant vagy akár Szergej Bodrov. A BAFTA-díjas vágó tavaly fogta magát, és viharos gyorsasággal leforgatta első játékfilmjét Családban marad címmel. A mű most látható Pesten, ő meg októberben már kezdi is a következőt. Münchenben találkoztunk vele.
Számtalan díjjal kitüntetett operarendezései bejárták az egész világot. Elfriede Jelinek darabjait 16 éve rendezi rendületlenül, nagyobbik részüketősbemutatóként. Az 58 éves svájci művésszel a Rechnitz című Jelinek-dráma közelgő budapesti előadása(Thália Színház, október 17.) ürügyén beszélgettünk.
Civilizációs nyavalyáiból - mint heveny mobiltelefonálás - kigyógyulni vágyó, törékeny tanárnő szigetet keres. Legyen kicsi, a külvilágtól elzárt, tengerre nyíló (sziget esetében ez a minimum), s ami a fő, ne legyen térerő.
Népszerű, bár a szűkkeblű "hivatalos" tudomány által nem igazán ünnepelt módszer a lúgosítás, illetve az erre alapuló diéta. Akár még használhat is, bár nem feltétlenül használói eredeti intenciója szerint.
Friss felmérések szerint a legnagyobb arányban azok a kártevők terjednek az interneten, amelyek sok esetben "pusztán" spameket vagy adatcsomagokat továbbítanak. A láthatatlan alkalmazások sok esetben alig veszélyeztetik a felhasználót, viszont több százezer fertőzött számítógép együttesen súlyos informatikai támadások eszköze lehet.
Klímaváltozás A Maldív-szigetek kormánya víz alatti kabinetüléssel akarja felhívni a nemzetközi közösség figyelmét a klímaváltozásra, ami elmerüléssel fenyegeti a korallzátonyokon fekvő országot. Az ülést hat méter mélyen fogják tartani, búvárruhában. Embervér Emberi vérrel működő lámpát fejlesztett egy angol kutató az energiapazarlás megvilágítására.