Lantos Péter Sínek és sorsok címen lefordított regénye szerzője élettörténetét meséli el bonyolult szerkezetbe ágyazva. A makói kisgyerekkor tereinek, hangjainak, illatainak történetét, az ausztriai táborrendszerbe történő deportálásét 1944-ben (Leipnikeréknek - a szerző később változtatta meg a nevét Lantosra - úgymond "szerencséje" volt, azon kevesek közé tartoztak, akikkel nem Auschwitz felé indult a vonat), a szegedi egyetemi évekét, a keserves pályakezdését és - messze a legkisebb terjedelemben - emigrációjáét, fényes karrierjéét Nyugaton.
A könyv eredeti címe Parallel lines, azaz párhuzamos vonalak, és ez nagyon fontos: megmutatja az írás szerkezeti elvét. A különben igazán igényes munkát végző fordítók itt talán nem a legszerencsésebb megoldást választották, a Sínek és sorsok a regény tónusához képest kissé fellengzős cím, ráadásul kimarad belőle a lényeg. Mit jelentenek hát a párhuzamos vonalak? Legelébb is a vonatsínek párhuzamosságát. Az első nagy utazás már lerombol egy világot, a kisfiú számára is érezhetően: lebontja az asszimiláció sikere és így a honpolgári közösségbeli védettség tudatát, az asszimilációval párhuzamosan megszületett jólét álbiztonságának és annak érzetét, hogy a derék és jómódú, szorgalmasan adózó, minden kötelességüknek gondosan eleget tévő polgárok szűkebb közösségük megbecsült részei. Egyszóval mindenfajta szó szerinti és átvitt értelemben vett otthon tudatát. Egy ilyen nagy utazást szükségképpen kellett, hogy kövessen egy következő, amely során a személy megkísérli felépíteni mindazt, ami itt, a szülőhazában menthetetlenül, örökre odaveszett. Egy polgári társadalomban, újrakezdve és fényesen beteljesítve az előző nemzedékek megcsúfolt munkáját. Ez a "párhuzamosság" köti össze azokkal az elbeszélőt, akiknek a sírhelyét kénytelen volt maga mögött hagyni, mikor imádott édesanyja - ausztriai munkatáborbéli, bergen-belseni Vergiliusa - halálát követően elindul a keleti blokk egybefüggő óriásbörtönéből a szabad világ felé. Élettörténetük megismétlése, betetőzése - Lantos széles körben elismert kutatóorvos lesz az Egyesült Királyság polgáraként - az egyetlen lehetséges tisztelgés emléküknek.
A párhuzamos vonalak azonban messze nem kizárólag így értendők. A bolsevik diktatúra lépten-nyomon szerkezeti ismétlésekkel idézi fel a gyerekkort. Az egyéni autonómia összetörésének kísérlete lényegileg azonos itt és ott. Sem az egyik, sem a másik rezsim nem tűr honpolgárokat, csak alattvalókat. És ahol valaki jogfosztottá lehet anélkül, hogy ezt mindenki a saját ügyének tekintené, ott mindenki potenciális börtönlakó - a fundamentalista, életellenes és ráadásul szentimentális bolsevik jelszót kölcsönvéve: szabadságolt halott. Ezek a párhuzamos vonalak, a nagy utazás felidéződő emléke ébreszti rá Lantost, hol van, és arra, hogy az utazás csak látszatra ért véget. Azok közül való, akiknek a szabadság a levegőhöz hasonló éltető eleme. Már kint, még az első időkben újra meg újra felriad lidércálmából: a repülőn ül, várja az indulást, amikor felállítják valakik (azok, akikről soha nem tudni, kik ők, és milyen jogon intézkednek, de övék az ország, a hatalom és a mindig kiismerhetetlen törvény), és megkérik, hogy kövesse őket. Miután az álmok elmaradnak, az új otthon felépül, elérkezik az ideje egy újabb párhuzamos útnak: bejárni a deportálás egykori helyszíneit, megérteni, feldolgozni és - amenynyire lehet és kell - elengedni a múltat. Azért, hogy a szerző végül - persze csak vendégként - visszatérhessen a lassan szabaddá váló Magyarországra. Ahogy a szerző, szülőhazája is szabad lett, és végül egymásra találtak - amennyire lehet, otthonná vált a múlt. A párhuzamos vonalak pedig a történetet és a történet létrejöttét elmesélő könyvben - hol máshol, mint egy műalkotásban - találkoztak.
Az, hogy mivé lett a szabadságunk, nem része már ennek a visszaemlékezésnek. De a szerkezetében benne van. Elkezdtük újra vadul, dühösen gyűlölni a saját szabadságunkat, mintha hiányozna nekünk a régi börtön. És igen sok minden tétetett azért, hogy e szabadság züllötté és üressé, szerethetetlenné váljon. Lantos könyvének kedélye, a benne megmutatkozó alkat, öntudat és a munka iránti alázat, fegyelmezettség és érdeklődés, derű és visszafogottság, önkontroll és irónia épp az, amire szükségünk van. Csak egy dolog idegen tőle abból, ami emberi: a gyűlölet. Szépen, tisztán megírt könyv, felemelő érzés olvasni. Az egyik legérdekesebb, legbátrabb magyar kiadó, a Scolar ismét jól választott.
Fordította: Kulka Eszter és Szántó András. Scolar, 2009, 254 oldal 2950 Ft
