"Egyforma nyomorúságban vagyunk" (Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója)

szerző
Kiss Tibor
publikálva
2002/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Milyen jellegű bevételekkel számolhat ma egy könyvkiadó?

Magyar Narancs: Milyen jellegű bevételekkel számolhat ma egy könyvkiadó?

Csordás Gábor: Ez mindig attól függ, hogy mekkora nyelvterületről van szó. Kis nyelvterületeken egyszerűen a piac nem elég nagy ahhoz, hogy megfelelő példányszámokat el lehessen érni. Ez sok olyan gazdag országban is így van, mint például Hollandia, ahol a támogatás aránya megközelíti az eladásét a bevételben. Nálunk az utóbbi két évben a támogatások mértéke - legalábbis az én tapasztalataim szerint - drasztikusan csökkent. A Jelenkor Kiadó például 2001-ben a harmadát sem kapta annak az összegnek, amit akár az előző évben is megkapott. Ez súlyos veszteséget okozott a kiadónak, csökkentenünk kellett a programunkat és a stábunkat is.

MN: Mi lehetett ennek az oka?

CSG: A könyvkiadás két fő állami forrása a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Könyv Alapítvány. A Magyar Könyv Alapítványban egyszerűen nincs, soha nem is volt elég pénz. A Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) viszont nagyon sok pénz van - ráadásul részben a miáltalunk befizetett kulturális járulékokból -, ennek a nagy részét azonban másra használták fel. Jól tudjuk, hogy milyen pénzek mentek el központilag meghatározott kulturális célokra az utóbbi négy évben, így a szétosztható összeg egészen minimális maradt.

MN: Hogyan lehetne kiküszöbölni az állami támogatás rendszerének hiányosságait?

CSG: Az egész támogatási rendszert át kellene gondolni. Nincs alternatívája az állami támogatásnak, csak az elosztást nem lenne szabad ilyen közvetlenül államosítani. Korábban az NKA sok száz millió forintos keretének túlnyomó részét egy kuratórium osztotta el, most azonban a keret ötven százalékát visszahelyezték a miniszter közvetlen felügyelete alá, ami már önmagában is aggályos, hiszen így kiesik az a társadalmi ellenőrzés, amit egy kuratórium formálisan képvisel. A könyvkiadásra szánt pénzeket sokkal hatékonyabban is el lehetne osztani, nem kizárólag a termelést támogatva, ahogy eddig történt. A kuratórium bizonyos könyvek előállítására ad pénzt, ami önmagában szükséges, mert az előállításra általában nincs elég pénz, de nem jó, ha ennek ekkora a túlsúlya. Ez azért is aggályos, mert a kuratórium inkább minden szerző könyvére ad némi támogatást, nehogy bárki is megsértődjön. Így viszont mindenki éppen annyit kap, hogy nem megy tönkre, de igazán senki sem tud elindulni. Ráadásul mindez a könyvárakat is lenyomja, vagyis gazdasági szempontból is rosszak a hatásai.

Olyan rendszer kellene, ami kombinálja a piaci támogatást a termelési támogatással. A rendelkezésre álló összeg egyik felét először is vissza kellene helyezni a kuratóriumok felügyelete alá. Egy másik kuratóriumnak pedig egy tág, de értékeken alapuló szemlélet alapján egy bő könyvlistát kellene összeállítania minden évben, és a könyvtáraknak pénzt kellene adni, hogy vásárolhassanak ebből a támogatásból. Így a kuratórium megszabadulna attól, hogy személy szerint meghozza a döntéseket arról, hogy egyes szerzők könyvei megjelenhessenek, mert csak egy keretlistát ad, a könyvtárak, társadalmi egyesületek pedig az érdeklődésüknek, ízlésüknek megfelelően választanának ebből. Így a támogatás egyrészt limitálná a piac anonimitását, másrészt az eladásban jelenne meg, tehát nem az eladhatatlan könyvek produkcióját támogatná a rendszer. Még azzal is egyetértek, hogy a teljes rendelkezésre álló keretnek kisebb része, legfeljebb tíz százaléka maradjon meg a miniszter közvetlen felügyelete alatt. Azt tartanám ideálisnak, ha a teljes összeg negyvenöt százaléka maradna termelési támogatás, másik negyvenöt százaléka lenne piaci támogatás, ami a könyvtárakat, társadalmi egyesületeket illetné, a fennmaradó tíz százalék pedig a miniszter kezében lévő intervenciós keret. Tudom, hogy nincs tökéletes rendszer, mégis ez tudná mindhárom elem előnyeit kombinálni és a hátrányokat kiküszöbölni.

MN: Állami támogatáson kívüli, alapítványi támogatásokra mennyiben számíthatnak a könyvkiadók?

CSG: Magyarországon gyakorlatilag nincs alapítványi támogatás. Pontosabban a Soros Alapítvány kiemelkedő vállalkozásokat, illetve az East-East program keretében kelet-közép-európai fordításokat támogat. Ennek segítségével évente egy-két lengyel, délszláv, román szerzőt jelentetünk meg. De ez főként nem rajtunk segít, mert mi elsősorban a kortárs magyar irodalom kiadója vagyunk, és miközben rengeteg pénz van, erre nagyon kevés támogatást lehet kapni.

MN: A könyvszakmán belül inkább a verseny vagy az együttműködés jellemző a kiadókra?

CSG: Tulajdonképpen nincs igazi verseny. A támogatás szétterítése miatt nem versenyhelyzetben, hanem inkább egyforma nyomorúságban vagyunk. A konfliktusok a kiadók között nem annyira versenyproblémák miatt törnek ki, hanem inkább amiatt, hogy olykor egyesek tisztességtelenül, a piacon kívül próbálnak eszközöket szerezni. A könyvkiadói piac önkéntelenül, spontán módon alakult ki, mindenki tudja, hogy nem a másik rovására fog meggazdagodni. Ennek nincs realitása, talán ha több pénz volna a könyvkiadásban, akkor a verseny is nagyobb lenne. Kialakult egyfajta specializáció: ha én tudom, hogy például a noran századfordulós prózaírókat ad ki, akkor nem foglalkozom ezzel a területtel. Nem akarok belemenni fölöslegesen egy versenybe, mert csak kellemetlenkednénk egymásnak, és azt a három szál füvet legelnénk le egymás elől. Nem érdemes egymás profilját elorozni. Van egy-két kiadó, amely ezt teszi, de nekik nincs is túl jó hírük a szakmában.

MN: Határozott véleménye volt az idei könyvheti listák összeállításával kapcsolatos vitákban.

CSG: Gyakorlatilag az történt, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által felkért bizottság kiválasztotta a könyvheti könyveket, ami évek óta így megy. Mint ahogy az is évek óta szabályozva van, hogy egy kiadó legfeljebb öt könyvvel lehet jelen, és hogy ennek a bizottságnak a döntését nem lehet megfellebbezni. Ehhez képest az MKKE vezetői egyrészt elég erőszakosan megpróbálták a kuratóriumot rávenni arra, hogy az Osiris Kiadó bizonyos könyveit mindenképpen felvegyék a listára, és amikor ez nem sikerült, akkor gyakorlatilag megkerülték a bizottság döntését. Ezt én felháborítónak, az egész tagság szembeköpésének tartom. Azt gondolom, hogy ez a vezetőség nem maradhat tovább, és ha nem váltják le őket a szakmai szervezet éléről, akkor a Jelenkor Kiadó kilép az MKKE-ből. Tudomásom szerint egyébként több kiadónak is ez az álláspontja.

MN: Egy adott könyv kiadása körülbelül mekkora példányszámnál válik rentábilissá?

CSG: Ez attól függ, hogy egy kiadónak mekkora a rezsije. Nekünk kicsi, úgyhogy mi olyan kétezer példány körül már jók vagyunk, a könyveink többsége azonban jócskán kétezer példány alatt fogy el.

MN: Kik azok a szerzők, akik üzleti szempontból is kifizetődők a Jelenkor Kiadó számára?

CSG: A kortárs magyarok közül Nádas Péter, Garaczi László, Parti Nagy Lajos (amíg nálunk volt), Polcz Alaine, Grecsó Krisztián és a klaszszikusok, nagyjából ez a két kategória.

MN: A Jelenkor Kiadó az utóbbi tíz évben rengeteg kelet-közép-európai szerző művét adta ki. A Soros Alapítvány programján kívül mi motiválja ebben a kiadót?

CSG: Elsősorban az, hogy magam is öt közép-európai nyelvből fordítok, tehát ismerem ezeket az irodalmakat, és mások is vannak a szerkesztőségben, akik különböző közép-európai kultúrákat ismernek. ´rültségnek tartom, hogy éppen a szomszédok kultúrájával nem vagyunk tisztában. Az e téren tapasztalható hihetetlenül nagyfokú tudatlanságon és közönyön próbáltunk segíteni. Ez nyilván nem piaci bomba, habár itt is találhatunk olyan szerzőket, akiknek a kiadása elég sikeres. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy több kelet-közép-európai szerzőt adunk ki, mint az összes többi hazai kiadó együttvéve.

MN: Üzleti szempontból nem túl kockázatos-e a Jelenkor most induló Dosztojevszkij-sorozata?

CSG: Végignéztem a piac nagy részét kitevő pesti antikváriumokat, és azok a nagyregények, amelyekkel a sorozatunkat kezdjük, nem nagyon állnak, ráadásul elég sokba is kerülnek. Valóban van egy nagyon speciális olvasóréteg, amelyik antikváriumokban utánajár a könyveknek, de a többség inkább új könyveket szeret venni. Elég jó tapasztalataink vannak az első kötettel kapcsolatban, úgyhogy folytatjuk, sőt a Bűn és bűnhődésből új fordítást fogunk készíttetni.

Kiss Tibor

szerző
Kiss Tibor
publikálva
2002/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...