A Palatinus kiadó úgy döntött, részben új fordításokban adja közre Franz Kafka teljes életművét. A sorozat első köteteként A per jelent meg Györffy Miklós új magyarításában.Franz Kafka írásai mára (érthetően) olyan fontosak lettek, hogy a szent szövegeknek kijáró hagiográfiai tisztelettel sorra jelennek meg kéziratainak betűhív kiadásai, a hozzájuk tartozó hatalmas kritikai apparátussal. Ez történt A per esetében is, amit a gondos és megszállott Malcolm Pasley jelentetett meg pár évvel ezelőtt, de ma már a Fischer kiadó ezt a kritikai kiadást (a jegyzetek nélkül) teszi a nagyközönség kezébe. Ez annál is inkább szükségessé vált, mert Max Brod, a kafkai végrendelet kafkai végre nem hajtója sokszor jóval túlment a szerző kérésének nem teljesítésén, és mindenfélét (olykor igencsak önkényesen) javított a kéziratokon. Először is hozzáigazította a folklorisztikusan egyéni helyesírást a korban elfogadotthoz (ez talán indokolható, bár mai eszünkkel fölösleges, mert Pasley - szerintem helyesen - zenei karaktert tulajdonít Kafka kéziraton belül is változó, hol archaikus, hol modern, tehát "következetlen" helyesírásának). De a brodi buzgalomnak köszönhetően veszett el például a regény ikonszerű kulcsszava is, a németül tudók számára nyilván bizarrul ható "Proce§" szó, mert Kafka ezt következetesen angolosan c-vel írja z helyett). A nagyobb baj az, hogy ahol Brod szükségesnek látta, ott - igen középszerű irodalmi ízlésének engedve -
belejavított a kéziratokba,
szavakat cserélt ki, valamint kétes esetekben ő döntötte el a fejezetek sorrendjét, megszámozta őket stb. Ami elég vitatható eljárás, mivel A pert Kafka valószínűleg nem folyamatosan előrehaladva írta, hanem egyes fejezetein párhuzamosan is dolgozott. Csacska belejavításaival Brod a végrendelet végrehajtójából időnként ítéletvégrehajtóvá lényegült át. A regényhez számos félig-meddig kidolgozott töredék is tartozik, amiket Brod (és Pasley) a függelékben közöl, a magyar kiadások eddig ezt nem tették meg. Ennyiben hiánypótló a Palatinus Kafka-sorozatában kiadott új fordítás, és ez föltétlen érdeme a kötetnek.
A sorozat szerkesztője, Györffy Miklós istenkísértő vállalkozásba fogott, amikor nekilátott Kafkát újrafordítani. A vállalkozás nehézségeivel a kiváló fordító tökéletesen tisztában van, ezért, meglehetősen szokatlan módon, egy viszonylag terjedelmes előszót iktat a regény és az olvasó közé (ilyen méretű szerzőhöz - lásd Dante, Goethe, Shakespeare - inkább utószót illene írni), amelyben mintha mentegetőzne. Itt hoszszabban idéznem kell Györffyt: "...a figyelmes olvasó esetleg meghökkenve vagy akár méltatlankodva észlelheti, hogy bizonyos szakaszai szó szerint megegyeznek Szabó Ede fordításával, vagy alig térnek el tőle,
csak kisebb szórendi változtatások
mutatkoznak benne. Ennek az az egyszerű oka, hogy Kafka roppant szikár, tárgyias fogalmazásmódjának bizonyos esetekben csak egyetlen lehetséges magyar megfelelője van, ami elég rendkívüli dolog fordítói tapasztalataim szerint. Mindenesetre ilyenkor még akár egy kisebb szórendi változtatásnak is sokkal nagyobb, akár tartalmi értékű jelentősége van, mint más esetben. A fordításom legnagyobb felfedezése éppen az volt, hogy milyen hihetetlenül pontosan ki van számítva, ki van egyensúlyozva minden ebben a szövegben, hogy itt egy ésnek vagy az elmaradásának is megvan az oka, nem beszélve a szórendről, amelynek magyar megfelelőjén így lényeges hangsúlyok múlnak. Ismétlem, nem kívánom azt sugallni, hogy ezekkel a lényegtelennek látszó apró változtatásokkal >>jobbA pert, mint amilyennek eddig magyarul ismertük..."
A "figyelmes olvasó" annyit tehet, hogy leveszi a polcról Szabó Ede fordítását, és az első és az utolsó mondatot (mindkettő kulcsmondat) összehasonlítja. Ha ennél is messzebbre merészkedik, megfosztja magát az olvasás élvezetétől, amit egyetlen figyelmes olvasónak sem ajánlok.
Az első és az utolsó mondat összehasonlításánál kiderül Györffy eljárásának problematikussága. A nyitómondatban Györffy előredobja a "megrágalmazhatta" szót, ami Kafkánál az ötödik csupán, ezáltal
Györffynél kissé mesterkélten mozgalmas
és direkt lesz a mondatirány; Kafkánál mindig lesimítottabban, észrevétlenebbül csúszunk bele az abszurd szituációba. Szabó Ede itt pontosabb ("Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t"), de ez a korrekció még elmegy, ám Györffy a feltételes módot, pontosabban a konjunktívuszt ("hätte") az "állítólag" szó beszuszakolásával akarja megerősíteni: "mert noha állítólag semmi rosszat nem tett", de ezzel túlinterpretál, mert senki nem "állított" még semmi ilyesmit. A befejező mondatban ugyanez a túlinterpretáló hevület figyelhető meg: "- Mint egy kutya! - mondta K., és az volt az érzése, hogy a szégyene akár még túl is élheti őt." Itt az "es war" és a "sollte" szó enciklopédikus kifejtéséből lesz sok kis törmelékszó és toldalék (Szabó Edénél: "s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt"). Györffynél 13 szó szerepel, Kafkánál 8 ("...es war, als sollte die Scham ihn überleben"), Szabó Edénél szintén 8, s a mondat ritmusa az új fordításban összehasonlíthatatlanul zötykölődőbb, mint az eredeti.
A "figyelmes recenzens" a fordító iránti tiszteletből viszont öt különböző kiadást vesz maga mellé, és egy viszonylag rövid fejezeten ("Der Prügler" - a recenzens szerint "Verőember", Szabónál és Györffynél viszont "Ötödik fejezet / Vesszőző" - pedig Kafka nem számozta be A per fejezeteit) ellenőrzi Györffy módszerének helyességét. Györffy a fejezetben végig billeg a "verés" és a "vesszőzés" szavak között, azaz időnként nagyon helyesen visszahozza Kafka szavát ("Prügel", "geprügelt"), mert Szabó Ede a "verés" szót mindenütt vesszőzésként fordítja, ezáltal kétdimenziósabbá lesz a szöveg, mint az eredetiben, viszont az új fordítás ebben a vonatkozásban nem elég következetes. Mintha el akarna szakadni, de mégsem merne elszakadni a régitől. Hol rátapad az első fordításra, hol erőltetetten eltér tőle. Lásd a "Diener" szó fordítását. Szabónál logikusan "szolga" szerepel, Györffynél a fejezet elején "hivatalsegéd" (ez talán rendben volna, figyelembe véve a német "Amstdiener", "Bürodiener" szavakat, bár ezek Kafka rendelkezésére álltak, mégsem használta őket), a végén viszont "altiszt" lesz belőle, s ez utóbbi mégsem egészen azonos azzal a bizonytalanabb "hivatalszolga" funkcióval, amelyben Kafkánál ezek az alakok, mint afféle pokolbeli segédek, fellépnek. Az a tapasztalatom, hogy ahány esetben helyesen tér el az előző fordítás megoldásaitól, legalább annyi furcsaságot ("hibát") visz bele
a kissé görcsös különbözni vágyás
okán. Miközben rengeteg mondatot valóban rendbe hoz és közelít az eredetihez, könnyűszerrel találok nála Szabó Edétől feleslegesen átvett "mellérendelést", rögtön a fejezet két nyitómondatában (az "Eddig mindig úgy vélte, valami lomkamra lehet..." kezdetű második mondatot bele lehetett volna ékelni az elsőbe); vagy elfelejtett jelzőket ("K. gyorsan becsapta az ajtót, az egyik [közeli] udvari ablakhoz lépett, és kinyitotta" - itt a két fordítás szó szerint megegyezik, a "nahen" szó viszont mindkettőből kimarad, de rögtön a következő mondatban Szabó nagyon helyesen lefordítja a "vollständig"-et: "Az üvöltés teljesen megszűnt", Györffy, csak hogy ne hasonlítson, a pontszerűen zárt kafkai gondolkodásmóddal szemben a "hatte" segédigére koncentrálva elég pongyolán ezt írja: "Az üvöltés ekkorra abbamaradt"); nemegyszer egy idióma szó szerinti és ezért némileg mesterkélt változatát ("Kínlódott", fordítja Györffy, "amiért nem sikerült megakadályoznia a vesszőzést": ám az "Es quälte ihn", ami az eredetiben áll, pontosabb Szabónál: "Gyötörte, hogy...", mert a "kínlódott" magyarul inkább valamilyen feladattal való konkrét bíbelődést jelent vagy konkrét szenvedést betegágyon stb.). Ismétlem, van egy csomó hely, ahol Györffynek igaza van: de a rendszere számomra mégsem áll össze, és ezért, heroikus munkája ellenére, inkább csak egy "javított" (de néhol "rontott") fordításnak érzem ezt az új változatot. Mintha megállt volna félúton: nem fogadta el Pasley (olykor talán túl radikálisnak tűnő) eredményeit, nem csinált tiszta lapot, nem állított szembe egy gyökeresen új szemléletet a régivel. Pasley a nagyközönségnek szánt kiadás utószavában több nagyon pregnáns példát hoz fel Brod rosszféle beavatkozására. Györffy sajnos, anélkül, hogy jegyzetben indokolná, mindig Brod változatát veszi át.
A "Der Prügler" című fejezetben Brod (és Györffy) a következő csintalanságot követi el: amikor K. másnap visszatér a lomtárhoz, a legnagyobb megdöbbenésére ugyanazt a jelenetet találja ott, mint az előző napon: ott álltak, ahogy Kafka írja, "a még teljesen felöltözött őrök". Ez nem tetszett Brodnak, azt hitte, hogy Kafka elfelejtette, hogy az előbb már levetkőztek (igaz, a szemünk láttára), tehát kijavította a felöltözöttet levetkőzöttre - neki ehhez csak egy igekötőt (angezogenen - ausgezogenen) kellett megváltoztatnia. Az eszébe sem jutott, hogy Kafkánál talán egy korábbi kockára ugrik vissza a film - amely így talán nem "logikus", viszont érdekes, meghökkentő, eredeti. Kábé ennyi a különbség a zseni és a középszer között.
Györffy Miklós fordítói szempontjaival tökéletesen egyetértek - a módszerét, ezúttal, vitathatónak találom.
Forgách András
Palatinus, 2002; 231 oldal, 2460 Ft
