Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 23. szám, (2002.06.06.) (2002-06-06)

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Egotrip

Kék az ég és zöld a fű

Hol volt, hol nem, talán igaz se, volt egyszer egy falu, Sárszeg. Ez a falu oly nagy vala, hogy két termelőszövetkezete s mindegyiknek futballcsapata vala. Az egyik az FTsz, színe, akár a fű, zöld; a másik az MTsz, színe, akár az ég, kék.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Kurtizánmúltjából ragadt e gúnynév Fellini Amarcordjának szépasszonyára, amikor még ezzel a felszólítással ajánlgatta magát. Az időközben érinthetetlen özveggyé átvedlett Vegye-vigye nevének említése (és testének felidézése) kellemes élményhez juttatta a filmbeli kamaszokat, még ha a kelleténél magányosabb körülmények között is. A bukott és az új kormány közt most folyó átadás-átvételi aktusok során is nyilván sokszor elhangzik a vegye-vigye (talán még sóhaj is kíséri), mégis mintha egyik félnek sem nyújtana kielégülést a dolog, pedig ők legalább párban vannak.

Publicisztika

Publicisztika

Pogány Kristóf: Elemében az ötödik (Az új kormányról)

Amúlt héten hivatalba lépett a köztársaság ötödik szabadon választott kormánya. Számos elemzés napvilágot látott már a szocialisták és a szabaddemokraták formálódó koalíciójáról: az elemzők mind a bal-, mind a jobboldalon a liberálisok túlsúlyáról beszéltek. Ahhoz, hogy a kormány jellegéről adott leírásról megalapozott véleményt alkothassunk, tisztáznunk kell mindenekelőtt, milyen pártok kötöttek kormányzati szövetséget, majd szemügyre kell vennünk a kormány személyi összetételét. Ezután elemezhetjük csak a kormány és az azt alkotó pártok jövőbeni lehetőségeit.

Publicisztika

Ébredő magyarok

O. V. exminiszterelnök vasárnap reggel, amikor felelőtlen honfitársaink jórészt még az argentin-nigériai rangadóval voltak elfoglalva, végre megtalálta a választási vereség valódi okát. Ezek szerint a kormány (lányos zavarában-e vagy a rá oly kevéssé jellemző visszafogottság okán) elfelejtette lenyúlni a teljes magyar sajtót (az O. V. által ez alkalommal használt több összeütközés, vita szó a fideszes metanyelven határozottan annyit jelent, hogy jól odabaszunk egyet, utána kuss lesz). A keserű megbánás könnyei nem minden történeti előzmények nélkül valók: a maga nemében kortalan, soha ki nem pusztuló (rendre ugyanazon baromságokat ismételgető) honi tradicionális jobboldal körülbelül a múlt század tízes éveitől próbálná megtörni az általuk vélelmezett balliberális sajtóhegemóniát - ez a számukra kedvező történeti periódusokban (sok minden mással együtt) sikerült is nekik, igaz, ebbe súlyosan belerokkant az ország is. De ne torpanjunk meg itt, elvégre a kormányfő a minap "önmagában satnyának" ítélte kormánya egyetlen eredményét, a Heti Válasz létrehozását, ami kétségtelenül igaz, különösen ha a létrejött sajtóterméket nézzük, ám ezzel együtt úgy vélte, hogy sokkal többet kellett volna "világra segíteni" a rádiózásban, televíziózásban, újságokban is. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy Orbán Viktor immár súlyos hibának véli azt, hogy a nekik adatott négy év alatt nem foglalták el erővel az egész országot. Ezt persze törvényes eszközökkel akkor sem tehették volna meg, s ezt ők is nagyon jól tudják, így hát a miniszterelnök szavai nem is jelentenek mást, mint annak töredelmes megvallását: megbántuk, de keservesen, hogy nem dobtuk félre teljesen a jogállamot. De a naiv mulyaság korának ezennel vége: ennek jeleként exminiszterelnökünk immár sokadszor vonta kétségbe az áprilisi, az ő egykori kormánya és különlegesen is közkedvelt belügyminisztere által megszervezett választások tisztaságát. Hazánk jelentős államférfia már eddig is sikerrel kerülte el a valósággal való szembenézést - s lám, a csaló bolsevisták elleni szélmalomharc még a jéghokinál is szórakoztatóbb szublimáció.

Publicisztika

A miniszter joga

A Nemzeti Színház igazgatóját pályázat útján kell kinevezni - s ha ezen axióma alól akadhatna kivétel, az nem Görgey Gábor frissen fölkent kultuszminiszter mostani döntése. Az utóbbi napokban hemzsegtek a nevek a levegőben, mint a pollen - nyomukban a nyilatkozatok, mint az allergia. Konszenzus csak a tekintetben körvonalazódott, hogy pályázat kell. És noha Görgey Gábor egy sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy ő bizony nem szereti a pályázatot, mert régebben őt is bepalizták levajazott ügyekbe, ez nem tekinthető nem felelős miniszteri álláspontnak; ez null koma null, Herr Minister, sajnáljuk. Nem beszélve arról, hogy Görgey a bizottsági meghallgatáson leszögezte: pályáztatni fog.

Belpol

Belpol

A magyar katolikus egyház gazdálkodása: Az isten pénze nem elég

Hatalmas vagyonra tett szert a magyar katolikus egyház a rendszerváltás óta, ám működési költségeiről, a fenntartáshoz szükséges pénzek eredetéről szemérmesen hallgatnak a vezetői. Nem is csoda: a történelminek nevezett, de híveik számát titokban tartó egyházak a gazdasági élet szinte minden színterén kivételezett elbánásban részesülnek, jószerivel semmiféle adókötelezettség nem terheli őket.

Belpol

Minisztériumok az átadás-átvétel után: Nekik jár a rúd

Meglepő költségvetési állapotokra derült fény a Pénzügyminisztériumban (PM) az átadás-átvétel során, hiszen az államháztartás alig festett jobban, mint Szemjonovszkoje falu a borogyinói csata másnapján. Az új, de korábbi PM-es pályafutása során sok tapasztalatot szerző pénzügyminisztert, László Csabát is meglepte, hogy az államháztartás ez évi, a bruttó hazai termék (GDP) arányában kifejezett hiánya akár egy százalékponttal is magasabb lehet a tervezett 3,2 százaléknál (az Európai Unióban alkalmazott metodika szerint 4,9 helyett 5,9 százalékot várnak). Ez számszakilag azt jelenti, hogy az erre az évre elfogadott költségvetési törvényben szereplő deficitnél csak az előző kormány "hagyatékából" 172,5 milliárd forinttal számít nagyobbra a PM - a száznapos program másfél száz milliárdos költségvetési vonzata további terheket ró az államháztartásra.

Belpol

Választási furcsaságok Balmazújvárosban: Csak volt a folt

Győzelmi reményekkel indult a választások második fordulójára a Hajdú-Bihar megyei 8. számú választókörzetben Gál István, Balmazújváros szabaddemokrata polgármestere. Az országos SZDSZ-MSZP-megállapodás keretében a második helyen végzett Tóth József lépett vissza a javára, Így egyedüli ellenfélként a Fidesz-MDF jelöltje, Tiba István fogtechnikus maradt. A végén azonban a papírformától eltérő eredmény született.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Mátrix-játék Még az év vége előtt előállhat a Warner Bros a

Külpol

Kulturális hírek

Június 6-án nyílik a Pécsi Országos Színházi Találkozó tíznapos rendezvénysorozata, amelynek keretében 16 hazai és határon túli társulat mutatja be egy-egy produkcióját, melyeket Szűcs Katalin kritikus választott ki a szezon 163 előadásából.n EGY KRITIKUS MEGÖLÉSE Még meg sem jelent, máris heves vita zajlik Németországban Martin Walser Tod eines Kritikers című új műve kapcsán: általános vélemény szerint a könyvben szereplő (s a cím ellenére mégsem megölt) zsidó származású kritikus alakját a szerző Marcel Reich-Ranickiről, az ország egyik legbefolyásosabb irodalomkritikusáról mintázta. Ranicki szerint nem lenne szabad megjelentetni a Tod eines Kritikerst, Walser viszont, aki a napokban vette át Waldshut-Tiengen város tízezer eurós irodalmi díját, azt állítja, műve egy kritikusról és nem egy zsidóról szól, s rémisztőnek tartja, hogy antiszemitizmusnak nevezik a regény e szereplőjének negatív jellemvonásait.

Külpol

Crna Gora az elszakadás és az Adria mellett: Mindig válság van

Május 22-én este az összes montenegrói (Crna Gora) televízión rendkívüli interjúban magyarázta bizonyítványát Milo Djukanovic montenegrói elnök, hogyan is értette közelmúltbeli nyilatkozatát, amelyben arról értekezett, hogy köztársaságára nem vonatkoznak a jugoszláv törvények, ő legalábbis nem hajlandó foglalkozni velük. Ez nemcsak a másik tagköztársaságban, Szerbiában, illetve Javier Solanánál, aki az EU különmegbízottjaként próbál minél többet tenni Montenegró (részleges) függetlenségéért, vágta ki a biztosítékot, de még otthonában is, ahol a két héttel ezelőtti helyhatósági választások azt mutatták, hogy a szecesszionista és föderalista erők aránya lecövekelt a 60-40 százalékos aránynál.

Könyv

Könyv

Felekezeti ponyva (Szántó T. Gábor: Keleti pályaudvar, végállomás)

Szántó T. Gábor új regénye kalandos, fordulatos, cselekményes, szexis, véres, szomorú. A sztori 1949-ben indul; a Rajk-per egy mellékágaként az ÁVO egy cionistaellenes eljárást készít elő. A vizsgálat szembenálló felei, Benedek (Blumenthal) György és Friedmann Benjámin valaha együtt indultak a cionista mozgalomban. A regény jelen idejében Benedek ávós őrnagy, a másik pedig összevert őrizetes. Benedek megpróbálja rávenni Friedmannt a hamis vallomásra; sikerrel jár, ám a teljes perből hiányzik egy láncszem, a Friedmann és Rajk közt állítólag közvetítő alak. Fényi ezredes, aki ismeri őrnagya múltját, Benedekre osztja a kirakatperbeli szerepet: a regény végén a két férfi, immár mindkettő gyanúsított, egymást üti a cellában.

Film
Zene

Zene

Film: Egy kicsit kinn, egy kicsit benn (Steven Soderbergh: Traffic)

Vannak kérdések, melyekre válaszolni illetlenség, de mit ér az élet, ha mindvégig illemtudó, így hát az adekvát feleletek - persze kontextusba helyezve gondosan - vissza-visszatérnek a közcsevejbe, mint valami még éppenséggel eltűrhető malackodás, ami ugyan helytelen, de olyan aranyos. Olyan aranyos, mint amikor elkáromkodja magát egy kisgyerek, vagy minden bevezető nélkül elővezeti megfigyeléseit a szomszéd néni életvezetési szokásainak tárgyában. Milyen hercig a kis büdös.

Zene

Koncert: 3 nővér, 2 apa és fiú

A Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozatában előkelő helyet kaptak jelentős magyar zeneszerzőink. Recenzens két eseményen lehetett ott a Theater an der Wienben: május 28-án az Eötvös-Ligeti-Kurtág elnevezésű koncerten, a következő nap pedig Eötvös Péter Három nővér című operájának előadásán.

Zene

Koncert: Együgyű (Manu Chao)

Manu Chao jelentős tetteket hajtott végre Pesten, már a koncertje előtt. Előbb a beugrók árát csökkentették - ötezer-ötszázról négyezerre - a közbenjárására, majd a szakadó esőnek vetett véget a félkilences kezdetre. Nem alaptalanul istenítették hát a fedetlen PeCsát kitöltő rajongói, de az tényleg a legkevesebb, hogy a sóbiznisz különleges népmesei hősének tekintsük.

Zene

Túlmenőleg (Locomotiv GT fesztivál)

Sarkítanék kicsit. 1971-ben a Locomotiv GT megalakításával Presser Gábor és Laux József az Omegának, Frenreisz Károly a Metrónak, Barta Tamás pedig (egy időre) a Hungáriának vetett véget, és szegény Illésnek is már csak két éve volt hátra. Ez nem azt jelenti, hogy a Loksinak nem volt riválisa, hiszen a Syrius izgalmasabb zenét játszott nála, az viszont megkockáztatható, hogy rajta kívül jó pár évig nem volt több olyan rockzenekarunk, amelyben a popularitás és a kiváló minőség ilyen magabiztos szinkronban maradt volna. Annak dacára is, hogy 1976-ra már csak Presser maradt az eredeti négyesből: a Skorpióra váltó Frenreiszt Somló Tamás, az Amerikában ragadó Bartát és Lauxot Karácsony János és Solti János váltotta fel.

Sport

Sport

Terachess: Minden segítséget megkapnak

"A sakk segíteni akar a való világnak" - ezzel a mottóval indítja útjára a magyar és a német sakkszövetség üzenet- és reklámhordozó találmányát, a terachesst. Az interaktív sakkösszecsapásban eltérő harcmodorú klasszisokból álló csapatok internet-összeköttetéssel és más technikai eszközök segítségével a tévénézők és a netezők szeme láttára döntik el a lépéseket.

Sport

Megelőző emlőrákszűrés: Élet-halál kérdések

A népegészségügyi program részeként decemberben kezdődött a 45-65 év közötti nők szervezett mammográfiás emlőrákszűrése. A szűrőcentrumok kiválasztásának és működésének számtalan kérdése máig tisztázatlan. A szűrésre a behívott nőknek jóval kevesebb mint fele megy el, fizikális emlővizsgálaton is töredékük vesz részt, és az emlőönvizsgálatot sem sokan sajátították el. A megelőző rákszűrések fontossága viszont szó szerint életbe vágó.

Sport

Allergiák: Üröm az örömben

Ha azt látjuk, hogy ismerősünk kizárólag esőben jár kirándulni, kánikulában felhúzza az ablakot a kocsiban, csak októbertől júniusig iszik tejet, és hűtőszekrényben tárolja a plüssállatait, magyarázatként elfogadhatjuk a szénanáthát is.