Ennek a kutatómunkának az első eredményeit akkor láthatta a közönség, amikor 2009-ben, a szobrász születésének 100. évfordulóján a Ludwig Múzeumban Mélyi József kurátor kiállítást rendezett az alkotó életművéből és annak hazai recepciójából – a hangsúly inkább az utóbbira került, arra a szerepre, amit az Olaszországban művésszé lett Tot a Kádár-korszak piedesztáljára emelve betöltött, majd onnan gyorsan a feledésbe süllyedt. A kiállításon Nemes Péter izgalmas részleteket mutatott be az akkor frissen megkezdett olaszországi kutatása blognaplójából, a málladozó köztéri Tot-szobrokról, az életmű pincékben heverő darabjairól, alátámasztva a tárlat koncepcióját: az itthon nemzetközi hírűnek kikiáltott művész öröksége bizony még ott is mulandónak bizonyult, ahol egész életében alkotott.
Az itáliai vándorútból tehát blog lett, majd album és kiállítások. Nemes – aki szintén szobrászművész – egyre mélyebben tárta fel az életművet, összegyűjtött mindent, ami megjelent a szobrászról, interjúkat készített a még élő barátokkal, ismerősökkel és Tot örököseivel. Tíz év alatt a kutató, ha nem vigyáz, hajlamos összeolvadni kutatása tárgyával. Itt is ez történhetett, mert 2019 nyarán megjelent egy kötet, amely a címlapján regényes életrajzot ígér, ám belül – a bevezető után, amiben a szerző megindokolja a műfajválasztását – egyes szám első személyben írt vallomást találunk. Nemes az összegyűjtött interjúkból komplett önéletrajzot fabrikált, kitöltve az itt-ott jelentkező hiátusokat. Abból indult ki, amit az anyag kínált: egy nagyszabású személyiség minden tekintetben kalandos életútjából. A tehetségesen rajzoló fehérvárcsurgói parasztfiú Budapestre kerülve az 1920-as évek második felének művészvilágába csöppent, olyan figurák között mozgott, mint Bortnyik Sándor, Medgyessy Ferenc, Kepes György, Vásárhelyi Győző (később Victor Vasarely) vagy Ehrenfeld Miklós, aki Michel Gyarmathy néven lett a párizsi Folies Bergère világhírű igazgatója. Kassák körében szívta magába a baloldaliságot, és fiatal vagányként ezt tettekben is kifejezte: egy turulista tüntetésen véletlenül a saját lovas csendőr apjával bunyózott össze, az esetnek köszönhetően néhány hónapig a kőbányai gyűjtőfogda lakója lett, ahol gyékényszövéssel csapta el az időt. Szinte egyenesen a börtönből, gyalogosan ment a dessaui Bauhausba. Még gyorsan megmerítkezett az utolsó napjait élő iskola nyitott, összművészeti szellemiségében, Moholy-Nagy és Klee művészpedagógiájában, majd továbbindult Berlinbe és Párizsba. Nehéz lenne röviden összefoglalni, mi mindent csinált: volt hajósinas, begyalogolta fél Európát, megszökött egy náci munkatáborból, és Padovában rácsodálkozott Donatello domborművére – ott döntötte el, hogy szobrász lesz. Vándorló alakját Szerb Antal az Utas és holdvilágban örökítette meg. Rómában eleinte az utcán élt, majd képzőművészetet tanult és dolgozott, a Via Margutta „művészköztársaságának” legendás tagja lett. Mussolinivel parolázott és monumentális emlékművet tervezett az albán uralkodónak, volt partizán és ejtőernyős, autóversenyző, játszott
A keresztapában, lenyomatot vett a pápa kezéről, óriási művészbulikat és hajnali vacsorákat rendezett a műtermében, itthon pedig 1969-től boldogan alakította a magyar kultúrpolitika üdvöskéjének szerepét.
Többkötetnyi regényt tesz ki az élete. Nemes Péter aprólékosan összeszedett minden fellelhető írást, interjút, megkereste a még élő kortársakat, összegyűjtögette a Tot szülőhelyén használatos szófordulatokat – és mindezt egybeszőtte. A nyelv, amit kreált, nyilván legnagyobb részben Tot saját szavaiból, mondataiból áll, hiszen, miként sok helyen nyilatkozta, valójában az interjúk és egyes szám első személyű megnyilvánulásokat rakva időrendbe csupán a „lyukakat” egészítette ki. Azt azonban nem vette figyelembe, hogy a sajtó egészen más kommunikációs eszközöket használ, mint egy irodalmi mű. Az eredmény egy furcsa, hibrid nyelvezet, ami stílusában gyakran ízesen Tot sajátja, de néhol olyan közhelyes fordulatok borítják fel az egységet, ami a szépirodalomban megengedhetetlen. A regényesből nem lett regény – noha az alapanyag remek, a kikutatott életrajzi részletek hitelesek. Elszánt és dicséretes az a munka, amivel Nemes Péter minden lehető módon igyekszik visszahozni egy magyar művészt a köztudatba. De útjában áll a megfogalmazás, ami helyenként sokkal inkább hetyke operettfigurát sejtet, mint egy hatalmas energiákkal és kemény anyaggal dolgozó, sokoldalú, érzékeny művészt. Tot mindent átható életöröme ezáltal felületessé válik, a szenvedély ábrázolása, a pillanatok ereje hitelét veszti. Ráadásul a szövegbe iktatott rövidebb műelemzések idegenül álldogálnak az atmoszférát erősen tükröző, személyessé formált nyelvi közegben, szétfeszítik a műfaj kereteit.
Európa Kiadó, 2019, 384 oldal, 3999 Ft
