Azért, hogy alig valamivel az amerikai megjelenés után elolvashassuk Chuck Palahniuk új regényét, az életművet gondozó Cartaphilus Könyvkiadó letett a kronologikus sorrendről (az utolsó, magyarul is megjelent kötet, a Kísértettek angolul 2005-ben jelent meg) – így a hazai olvasók lemaradtak arról a Palahniukben lejátszódott tragikus folyamatról, ami elvezetett a Kárhozottig. Ugyanis a pokolban játszódó, egy halott kislány szemszögéből elmondott történetet annyira lehet komolyan venni, mint egy kicsit már szenilis nagypapa csodás meséit a fiatalkoráról: a sztori úgy halad, ahogy a szerzőnek éppen eszébe jut, a legtöbb eseménynek semmilyen megalapozottsága, de legtöbbször következménye sincsen – egyszóval bármikor megtörténhet minden, és mindennek az ellenkezője is. Ettől aztán minden (és mindennek az ellenkezője) súlytalan és teljesen tét nélküli, ez pedig még akkor sem tesz túl jót egy regénynek, ha amúgy tökéletesen abszurd az egész.
Pedig fénykorában Palahniuk ereje pont a mesteri dramaturgiában rejlett: a legutolsó ötletnek is meg volt már ágyazva az első fejezetben, és minden apróságnak volt valamilyen jelentősége a későbbiekre nézvést. A Kárhozottat ezzel szemben már annyira sem vette komolyan a szerző, hogy legalább a következetlenségeket kigyomlálja belőle (egyszer például azt fejti ki, hogy a pokol talajviszonyai miatt fontos, ki milyen cipőben hal meg, aztán meg azt, hogy az új lakók a kórboncnok által felkent sminkben szálltak alá), annak a maradi igénynek a kielégítetlenségéről már nem is beszélve, hogy tán szóljon valamiről a regény. Mert a Kárhozott gerincét az teszi ki, hogy a főszereplő lányka, Maddy kissé céltalan fel-alá vonulása révén Palahniuk felsorolja – egyébként mókás – ötleteit arról, hogyan is fest a pokol (itt van például az Elvesztegetett Sperma Hatalmas Óceánja, a Kései Abortuszok Mocsara és a többi) és milyen démonok laknak benne. Na meg hogy minél inkább sokkoljon; amikor Maddy egy barátjának levágott, de élő fejét helyezi egy női óriásdémon csiklójának előbőre alá, hogy egy orgazmus révén a szövetségesévé tegye, az azért viszi a prímet. Mindez éppenséggel szórakoztató lehetne Palahniuk betegesen fekete humorának hívei számára – ha a szerző nem ismételné el minden egyes viccét, ötletét és gondolatát épp annyiszor, hogy biztosan idegesítővé váljon mind.
És persze – Maddy életének felidézésével – most is előkerül Palahniuk kedvelt témája, a konzumerizmus kritikája: a lány filmsztár szülei Brad Pitt és Angelina Jolie gonosz karikatúrái, akik környezettudatosságot hirdetnek, de vécére is magánrepülővel járnak, és akik hetente fogadnak örökbe újabb válságövezetben született gyereket, hogy a reflektorfény kihunyta után gyorsan bentlakásos iskolákba dugják őket. Az egyik ilyen adoptált srác és Maddy kapcsolata révén még egy novellányi sztori is felbukkan a regényben, sőt az utolsó egy-két oldalon egy másik is felsejlik – de a Kárhozott ezzel együtt is olyan, mintha Palahniuk flekkdíjért cserébe írta volna egy ritka megjelenésű magazin számára úgy, hogy az első fejezet megjelenésekor még fogalma sem volt arról, mi lesz a másodikban, pláne az utolsóban. És a helyzet talán még most is így áll: „folytatása következik” – valamirevaló befejezés helyett erre futotta az utolsó oldal alján.
Fordította: Sári B. László. Cartaphilus, 2012, 248 o., 3000 Ft
