Könyv

A Szombathelyi Képtár épületének, ahhoz képest, hogy amorf monstrum, amolyan művelődési csarnok, egész jó beltéri adottságai vannak. A helyiek szerint kár, hogy nem rendszeresen van benne ilyen kiállításmegnyitós, koncertes programkomplexum. Nem kéne mindig kijárni a Végállomás nevű szórakozóhelyre, a szemben található kocsma közönsége is diverzálódhatna kicsit, és a csempeszkopácsi, a pankaszi vagy a vasasszonyfai fiatalok is bejárhatnának ide műélvező bulizni.

(Ugye, ez egy más hang? De nincs ilyen hű-hogy-szeretem-ezt-az-én-érdekes-magamat kedvem se.)

A nemzetközi műkincscsempészet milliárdokat termelő illegális üzletág, amely - Helga Seeden régészprofesszor szerint - kísértetiesen hasonlít a kábítószer-kereskedelemre. Hasonló hasznot szülnek hasonló módszerek. Megvannak a helyi termelők, azaz a régészeti lelőhelyeket fémkeresővel szisztematikusan kifosztók, a futárok, akik az árut átviszik a határon, és megvannak az eladók. Vannak megélhetésiek, pitik és profik. A görögök, törökök, egyiptomiak már régen megszokták a kiszolgáltatottságot, mi, magyarok 1993-ban hörpintettünk ki először keserű poharat, mikor egy New York-i bíróságon elvesztettük a Seuso-kincs visszaszerzéséért indított perünket.

Interjúalanyunk pályájának íve a kommunizmus ifjúkori elfogadásától az újbaloldaliságon át a demokratikus ellenzék peremvidékén való tudós buzgólkodásig, majd pedig a marxizmusból való végső kiábrándulásig vezetett. Vajda ma a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem filozófia tanszékének vezetője. Írt könyvet Husserlről, Heideggerről, a fasizmusról, a szocializmusról, a posztmodernről és Oroszországról. Ám most nem műveiről, hanem az identitásáról, zsidóságáról s az azt meghatározó alapélményekről faggatta őt munkatársunk. (Aki, már most szólunk, egyben unokahúga is: ezért a tegeződés.)

Ahogy van ünnepi pulyka, ünnepi gomba (nálunk) és satöbbi, úgy van - nyilván - ünnepi szamba is, nem mertem írni, hogy ez az ünnepi (karácsonyi) számba jönne, mert mit határozhatom meg én azt, de mert kis dobozokba csomagoltam (bekezdésekbe), amit, legyen ez, és ne részletezzük.

Hogy a Fidesz a végrehajtói hatalmi ág megerősítésére törekszik, elsősorban a törvényhozói rovására, nem ennek az évnek, hanem az előzőnek volt az újdonsága. Ezt sugallta a kormányprogram, a párt vezetőinek számos megnyilatkozása, a "több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" jelszó a választási kampány alatt és közvetlenül utána. Tavaly ilyenkor azonban kevesen gondolták volna, hogy a vezető kormánypárt ilyen szép eredményeket ér el ilyen rövid idő alatt.

Akárhány naptártudós magyarázza is, hogy az új évezred nyitánya nem most lesz, hanem csak 2001. január 1-jén, a dátumcsatát elveszítették. Az úgynevezett "kreatívok" reklámüzenetei régóta alig szólnak másról, mint hogy hülye lennél kihagyni az évezred legeslegutolsó, kihagyhatatlan lehetőségét/élményét/akcióját/buliját. A kultúr-vircsaftban eljött a 20. századot, az elmúlt 1000 esztendőt, az első 2000 évet összefoglaló enciklopédiák ideje. A magyar millennium teljes valójában persze csak az előttünk álló tizenkét hónapban bomlik majd ki, ám az egész 1999-es év a készülődés jegyében telt.

Furcsa egy rendezvény ez, a díjkiosztás. Veszettül igyekszik pont olyan lenni, mint az Oscar, ahol a világ feszülten ül a tévéképernyők előtt, és körmeit tövig rágva drukkol kedvencének. Ehhez képest ez az esemény meg sem közelíti a tengerentúli példaképet, hiszen a nagyközönség máig sem bírta igazán a magáévá tenni. Hovatovább névtelen szobrocskákat osztogatnak. Még egy nyomorult becenévre se futotta az ezüsthölgynek.

"Feltétlenül adjon valaki Balanescu úrnak egy kazettát Lajkó Félixről, vigye, mutogassa Angliában, biztos le fog esni az álla" - írta - arnold - a Magyar Narancs 1995. április 27-i számában. ´99 júniusában Ljubljanában találkoztam vele, s mint kiderült, időközben megkapta, és igen jó véleménnyel van róla. A közös szereplés akkor még nem került szóba, ahhoz még kellett pár hét, és tessék: novem-ber 29-én a szabadkai város-házán, 30-án pedig a pesti Zeneakadémián már túl is estek rajta.

A szakmai nyilvánosságban már régóta téma, hogy le kéne választani a Műcsarnokról az Ernst Múzeumot, ám az ügyben gyakorlati lépés nem történt egészen az év elejéig, amikor már minisztériumi szándékként beszéltek róla. Az akkor elkezdett visszaszámlálás ma vészesen közelít a zéró felé.

Beosztottam: egyetlen mentség. Hogy a születésnapomra - mindjárt javítok ezen, bár születésemen már nem tudok, csak egy műfajon - "mínusz egyként írom meg magam", karácsonyra (erről is mindjárt valamit) "plusz egyként", az élet örömeiről (bár ezek itt is sorolódnak, csak mint nehézségek), az új év elejére (itt végképp szárban leszünk, és nem úgy értem, hogy sokáig szárban leszünk változván a változandók, is, szárban, már akik, többségünkben, enyhítek ezen, tekintetes Szépek, ki-ki önmaga többségében szarban lesz, leszámítva, akik csekélységükben sem lesznek szárban; de nem ez a "mínusz egy", áh, ez még messze nem), új évre, amely NEM AZ ÚJ ÉVEZRED MÉG, csak egy olyan dolog, hogy... de erről másutt (itt alig), valami vidámat, az új évre valami olyan kavalkádot, mint a szar átmeneti lemosása után a fertőtlenítő jó szaga és kimutatható sok vízijáték-nyomíve akárhol, ahova szártak, de van tisztogatás utána, azért az van.

Tavaly ilyenkor, szerencsétlen viták után véglegessé vált, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) financiális auto-nómiáját (MaNcs, 1998. november 26.). Így idén már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába (NKÖM) tagolódva, Nemzeti Kulturális Alapprogramként osztották a dohányt úgy, hogy a miniszter a korábbi 10 százalék helyett 30 fölött rendelkezett. Most, szerencsétlen viták után úgy fest, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal 50 százalékra emelné ezt. Így a miniszter saját tenyeréből etetheti majd a központi kulturális intézményeket.

Bartholomew TérképeAzt nem mondom, hogy a rögbi bármit is kiszorított volna nálam, bár... De kezdem másutt.

A mexikói művésznők, ez esetben konkrétan a filmrendezőnők, különös tekintettel azokra, akik a tijuanai acélfal jóléti oldalán is járatosak, igen tevékenyen keresik identitásukat őseik iguánakoronás portréi és a coca-colás édenkert között. Zapata unokái, latin Mészáros Márták és Szabó Ildikók serege kelt az eső áztatta pampákon, hogy megmutassa: a "harmadik világ", az Esmeraldák konzumálója és az Ivory-filmek rajongótábora is képes mélyebbről merítkezni. A téma és a férfiak a tengerparti dűlőúton hevernek.