-1: Bartholomew Térképe

szerző
-1.
publikálva
1999/46. (11. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bartholomew TérképeAzt nem mondom, hogy a rögbi bármit is kiszorított volna nálam, bár... De kezdem másutt.

Lansdowne Road, betű szerint így, Dublinban a(z egyik?) rögbistadion utcája. Életemben nem voltam még labdajáték-világbajnokság színhelyén olyan időben, amikor az esemény zajlott, most igen. Utána a tévén megnéztem az egyik csapatot, a fran...Francokat, ez se így volt. (És ez most nem egy modern irodalmi strukturálás, csak elvétettem. Régebben megálltam a betű-félreütéseknél. Mi lesz ebből pár cikk után még?!) A franciák játszottak, ezt már írtam, az argentinokkal. Bukarest, Budapest, abházok, azerik, hol kik mit épp: nem tudni pontosan, nem tudják. Kerestem az országot, "a hont" a kék-fehér színekhez. Sótlan ötlet volt, rögtön éreztem, hogy a skótok. Más az a kék, az övék, és inkább keresztféle átlózás van rajta fehéren. Ezek azok a kísérteties rémdolgok, mikor látnod muszáj, hogy a célfotó előtt a valóságban (emlékképeden) nem a te lovad orra volt elöl... csak gatyáznak, és a te lovad számát írják egyelőre előre, de a vég fordított lesz.

Az argentinokat láttam tehát hintón, zászlót lengetve, át Dublin belvárosán, ahogy távolodtam a Landsdowne Roadtól - bele az iszonyatos semmit-tehetésbe... igen, négy nap volt ilyen, ráadásul azt is elfelejtettem, "Will Tell" miért nagy súgás (miért lett volna az) nekem, hiszen lovakról valami íjászat kapcsán írok. És akkor nem én nem. Hagytam, ne legyen (nekem).

Ez egy lassan felforrósodó kis írás akar lenni, belebugyolálva a kinti novemberi ködbe, szombat-vasárnap inkább ki se mozdulok, most nem az, hogy a rögbi kiszorította a lovat, az se, hogy itthon fogok ülni örökké. De jobban, mint amennyire ez a Bertalan-térkép- ügy, semmivel sem akarom hagyni magam kizökkenteni abból, ami valami tényleges tevéssel (csinálással) jól jár együtt, ha nehezen is: 1. itthon vagyok (itthon még mindig a legjobb, iszony, hova jut az ember), 2. Musilt fordítok (a műfordítás az utolsó menedékem, csak már kizökkentem kicsit, mert kétségbeesetten próbáltam magyarázni jóbarátomnak telefonon, miért nem akarok kockázatos fordítási vállalkozásba belemenni; másnak talán vicc, hogy nekem kacifánt és kockázat bármi, ami az egy-a-vonala alap-ügytől elüt, de... ki tudja, nálam mi min múlt, és magamnak nehezen felejtek).

Emlékeimben a Bartholomew-térkép megvétele (1993 London) bensőséges ködökbe bugyolálódik. Forró levegő a könyvesboltban, kint nyirok, bennem boldog elégedettség (öt másodpercig): van hát szép fényes, szép praktikusan kihajtogatható Dublin-térképem. 1994 aztán Dublin éve is lett, és most (jól tettem, rosszul?) alighanem utoljára jártam ott, és semmitől se búcsúztam el.

Az értelmetlen tevékenység (90 km legyaloglása négy nap csak úgy, szinte a semmiért) és a megcélzott tevékenység (hozzászólni röhejesen olyan kérdésekhez, mint 4-6 év, 35 év stb., aki tudja, érti, na már vicc, én?!): e kettő közül egy sem kell nekem, e kettő mindegyike azonos húr és pendület. A Bertalan-térkép (gyártója adja e nevet) pompás tárgy, gyönyörűek a szürkés-barnás-sárgás, kárminos-kék-bézs színei, eligazított a magánrögbipálya dolgában (tök üres volt a pálya, zöld, és volt kijárata a túlsarkon, térképem nem csapott be), és Sandymount utcái kalandosan kanyargósak, a térkép alig segít eligazodni (azért segít, persze, de neked magadnak kell a jó orrod után menni, ahogy a megfelelő lóra tenni... volt itt öt éve egy kisvárosias tér, bolttal, hátha vasárnap is nyitva van... vasárnap volt a Franciaország-Argentína, és utána a Dél-Afrika-Ausztrália-meccset láttam itthon tévén, és ma délután csak a döntőt Franciaország és a kenguruk közt), az utcák olyanok, mint Koppenhága külvidékén vagy Budán, vagy sok helyen. A kisvárosi tér megvolt, és sőt! Mert a SPAR boltban szesz nem volt, gyanítottam, a szomszédságban lesz szakbolt, s volt. Hosszas válogatás után (iszonyú részegeskedés) három kis üveg (repülőgépi méret, 1,87 deciliter) nedűt választottam, megbizonyosodtam róla, hogy letámasszam az üléskarfát, és asztalkám annyiban felhajtott állapotban legyen, hogy másnapra is ziherre jöhessek a három üvegcséért, jöhetek, nyitva lesznek, mondták, s én sejthettem, hogy ekkora nagy utat, a tengerpartra és tovább, holnap én, utolsó napomon, már ugyan meg nem teszek, ezért is nem lesz 110 km a 90-ből. De fő az, hogy volt (ígérkezett) a bolt, és ez a Térkép megvásárlásának élménybugyoláját adta, így húztam meg valamelyest a Chardonnayt, a Melunt v. Medont, vagy mit. (Nem merném kifejteni, ha "Merlot"-t kiáltana valaki kérdőn, nem merném szalonképtelen válaszomat. NEM MERLOT.)

Mint Ottlik Géza örökre szabadságolt alreálosai már őszülő fejjel vagy kopaszosan, szabadon választottam én is utcák (nem túl bő) sokaságából, merre menjek; emitt egy templom hiányzott (grund, építkezés a helyén, sebaj, a térképnek ez-és-ez a helye), aztán rendőrautók kezdtek sokasodni, végül melegítős alakok álltak valami tavirózsás várárokszerűség hídján, itt már (hogy van ez? hogy valamit hirtelen látni kezdünk, onnét nekünk ez - ahogy Kosztolányinak pl. a rák jele egy szép nap a szájában - VAN stb.); a borszaküzletet is így pillantottam meg, és ott volt előttem a STADION.

Valaminek a közelébe kerültem, aminek addig soha.

Felépülgettek általában "a dolgaim", Musilt (visszacsatolás, szervesség, íme) 1972 körül kezdtem fordítani, a párkányra érkező verebek bősége, etethetőségével, a józan ész megóvását segítette, majd a mindig el-eltemetett halott háromdekások és a fáról leakasztott, még jócskán élő odakötözött csurranó a Verébistenség kedvét meghangolta-húrozta irántam, és akkor ez, huszonharmadik éve. És hogy repülés ír föld után nem lesz, vonat maximum, az is csak, ha muszáj.

Ma megnézem a rögbit, múlt vasárnap már hiányzott az új-zélandiak (all-blacks) (és a franciák!) meccse, éjszaka közvetítették, én 8-kor lefekszem, ebből ne engedjünk. Elfeledkeztem a n. tv nevű adó, sic, szokásos vasárnap délutáni lóközvetítéséről (du. 3-ra teszik át 4-ről télen, azt hiszem), és a 8-ból is engedtem, egy éjszaka negyed egykor zuhantam haza, de ilyet nem akarok magamtól; le voltam nagyon musilozódva). De a rögbi nem viszi el a lovat. Hiába menedékem (végső!) a prózafordítás, az egyetlen, de hogy az önkifejezés vágya se (ez a cikk más kérdés itt), azért csak kitartok a vízjelet biztosító háklijaim és a magam kacifántjai mellett, ha mások (akaratlan, szent, szükségszerű) kacifántjaitól kell tartanom.

Szent, magasabb rendű, elrendelt, evidens (még az is) kíméljen engem! S nem lehet igazi e fohászom, ha magam nem próbálom megkímélni magam mind az efféléktől.

A ló, a ló. N. N. Á.: a hó, a hó (idézőjelbe). Megkímélni? Nem, hanem amiről már sokszor volt: a tréner visszavonja a lovat a versenyből, ha kemény a pálya a lónak, ha mély a talaj, ha és ha és ha. Le van. Visszavonja. Változtatások joga fenntartva. Jobb, mint ha önmagunk ellen a saját bütykünk eleve letartva. Ennyit ködben is látni kell. Mit ne engedjünk magunknak. Ennek finom és ködös áttételes változata, hogy másoknak magunkkal kapcsolatban mit nem javaslunk.

De hát nem is vagyunk annyira érdekesek.

Az, hogy mi hogy van, a térkép összehajtogatási rendszerétől is függ. Bartholomew Térképe úgy szerveződik, hogy egy-egy zömök téglalap (egy-két városrész rajta) a szélén újravégzi az előző részt, így lesz kétszer is rajta a térképen az a Gilford Road és Sandymount Road (olyan kedvesek, mint mikor gyerekkorodban először jártál a Svábhegy bensőbb rejtelmein), kétszer a borszakbolt helye és satöbbi. Kétszer kezdődik a Lansdowne Road (a tenger felől és Sandymount felől) és a többi.

Ma akkor megnézem a rögbit.

Fura meccs volt az az ausztráliai-dél-afrikai (kenguru-antilop v. strucc, ha jól értem, springboks) meccs: minden pont büntetőrúgásból született. De hallom aztán, az ausztrálok ellen csak egyetlen támadási kísérlet volt sikeres az egész vb-n (átnyomni a labdát az alapvonalon).

Egyelőre, mert magam sem értek hozzá, nem akarok rögbiszakkérdésekbe merülni. Támadt azonban (és akik kicsit is kedvelnek engem, örülni fognak ennek) egy új érdeklődés.

Ami nekem azért csak kell: gondolom, másnak is: legyen akció. Ne csupán büntetőrúgás, leállítottból. Kell, hogy legyen természetes lüktetés, illetve hogy az végig is lüktethessen. Ez mindig kell. Vagy ne, az egészet. Persze ugyanolyan értékű a standard helyzetekből nyert meccs, mint az akciósikeres.

Én nagyjából már mindegyként nézem (ha addig tönkre nem tevődünk a Nagy Cél érdekében, hoppá), hány év a mennyi év. Csak az, hogy akkor azoknak az előnyein túl, akiknek az előnyei lesznek, a többiek számára megsokszorozódnak a standard szituációk, azt ne. Bár, mondom, e helyzet addig mindenben ki lesz szolgálva. Nekem nem örömemre. Gondolom, nem vagyok egyedül.

De hát a Bertalan Térképen is sok minden kétszer kezdődik. A múltkor idézett tisztességes beszédben továbbra is hiszek (-ben? -nek?), és így gondolom: fog egy-s-más kétszer kezdődni így. Gyanú, hogy háromszor.*

És semminek nem az elrontója vagy letéteménye

-1.

* Félek, minél korrektebb leszek, annál rosszabb. Ld. visszavont ló, el nem vállalni kényszerült munka, évek száma.

A becsület se minden.

szerző
-1.
publikálva
1999/46. (11. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...