Beosztottam: egyetlen mentség. Hogy a születésnapomra - mindjárt javítok ezen, bár születésemen már nem tudok, csak egy műfajon - "mínusz egyként írom meg magam", karácsonyra (erről is mindjárt valamit) "plusz egyként", az élet örömeiről (bár ezek itt is sorolódnak, csak mint nehézségek), az új év elejére (itt végképp szárban leszünk, és nem úgy értem, hogy sokáig szárban leszünk változván a változandók, is, szárban, már akik, többségünkben, enyhítek ezen, tekintetes Szépek, ki-ki önmaga többségében szarban lesz, leszámítva, akik csekélységükben sem lesznek szárban; de nem ez a "mínusz egy", áh, ez még messze nem), új évre, amely NEM AZ ÚJ ÉVEZRED MÉG, csak egy olyan dolog, hogy... de erről másutt (itt alig), valami vidámat, az új évre valami olyan kavalkádot, mint a szar átmeneti lemosása után a fertőtlenítő jó szaga és kimutatható sok vízijáték-nyomíve akárhol, ahova szártak, de van tisztogatás utána, azért az van.
Egyetlen mentség tehát, hogy most ilyet; karácsonyra tényleg szépet (a nekem fontosakról, meg hogy ezek másoknak is fontosak tudnak lenni, majd jön), aztán satöbbi; egyetlen mentség tehát, hogy ez egy beosztás. Globalizációsan pozitív tehát a részemről, avagy részemről ilyesfélék az egyetlen globalizációk (sic) (ja, és MINDIG SIC! LANSDOWNE ROAD, egy D-vel vagy d-vel).
Jövel, egy dövel. Hogy ennek végre semmi értelme ne legyen.
Tehát mikor egy mínusz egyként írom meg magam most, s ez - logikusan - azt is jelenti, hogy az újévi dolgok sem ilyenek lesznek, csak minden ilyen, ha valaki épp mínusz egy, de ki nem az néha, ki nem bármi néha, még Musil is megírja, hogy néha mindannyian ostobák vagyunk, és az ostobaság (a butaság) jegye, ha valaki folyton magáról beszél, ha illetlen és etc., de a jó sors (a világ, már ha a világ jó sors) ezért találta ki az irodalmat, hogy illetlenkedhessék a világ, az írók által, akik, ugye, saját bánatukat és örömüket tudják eldalolni, ha kezükbe lantot vesznek; míg a többiek illendően lantolnak; ismerjük még ezt a kifejezést a "te kurva rohadt disznó bérenc rububuprutyu gyrmbamm" és "mit járatod azt a lepcses pofádat, menj a" mellett: lantolni, az annyi, mint füllenteni, de hát Apollón sem pengette mindig leszboszi lantját, üvöltötte néhai tanárunk, ha túl rég pusmogott már az osztály hátsó fele, mikor ő amúgy is csak a tankönyvet olvasta fel előadás helyett, szóval míg mások lantolnak, az írók zárójelben vagy azon kívül csak mondják a magukét, azaz az emberiségét. Ettől mind el lehet határolódni, lásd: MIM IMI, MI? MI MIMI MIMIKRIJÉT JÖTTÜNK LELEPLEZNI; és ez nem egy leleplezéses mondás, figyeljük meg, nyelvi bravúr (szegény író részéről), mert a MI szótag kilencszer jön elő, és érdemben - durván, gyrmbamm - nem ismétel nyelvi elemet, vagy csak diszkréten.
Mentség tehát még egy új dolog. Mellesleg: ajánlom fáradt órákra ezt a játékot: ki tud több azonos szótag egymásutánjával értelmes mondatot csinálni; ajándékommal ez így szinte Pót-Mikulás; ha a sok szár nem lenne benne már. De szép ajándék manapság a küzdőbb körökben - nálunk is itthon - egy-két flakon tisztítószer is.
Be köll laatnija mindenkinök, mindénkinák (legfölebb én is tájhibázok, lásd Landsdowne két d-vel), születésnap(omra) csak öngúnnyal írhattam; nagy dolgokról vagy így, vagy sehogy.
Szerényen közlöm még - visszatérek! íme! ahogy Erdély Miklós mondta különben, az ő zseniális előadásában, hogy kb. a lényeges dologra majd visszatérek - mondta ezt az előadás első mondatául; ha tévedek, ellensúlyoztam máris a tájszólásosat, ez nálunk hagyomány (széles skálán). De hogy valaki rögtön ezzel kezdje (mármint én)!
Visszatérek (Babits; egy Babits nem remélt visszatérhetni, lásd orgonazúgású versét, "nun...", tessék megnézni, az Összes elején van kb.), de nem ám erre. Hanem hogy itt egy új műfajt alkottam meg. És ez, mint jó detektívregényekben a szervesség, a címben már ott rejlik. Ki hitte volna! Az OMRA itt (omra) műfajt jelöl. Ahogy a szútra, ahogy a szonátt, ahogy formaként a mákóma, tartalmában a mantra (tartal-mantra, hogy a leghülyébb vihogási vágyat is szolgáljam, ld. "a leghülyébb vihogási vágyakat szolgálják"), ez az omra is önmagában egy ilyen izé műfaj.
Amit olvasol, Olvasóm, az egy omra.
Egy omrát írok itt.
Az omraírásnak annak az ő minden nehézségjivel. Ezért kérek eln. az esetleges kezdetlegességekért.
De mit is akartam mondani?
Most délután már semmit, viszont fordítok egy könyvet, és ez nekem olyan, mint a zsokénak a 200. győzelem. Najaja (ez nem jó mi-mi-mi játék, se az, hogy "mimimimi-zööldleveles", ezt hagyjuk más vidékre, vidékre), de figyeljünk: fordítom ezt a nagyon jó könyvet (végre valamit egy az egybe írhattam ide!), fordítom, és közeleg az évvég. Sok mindent fordítottam idén, és abban különbözik a helyzetem a szegény öreg (ötvenvalahány éves) Krúdy Gyuláétól, hogy mikor már nem féltek tőle, hogy kardlappal szétcsap valakit, vagy az esti ötödik liter bort szódásüvegestül annak a feje köré vágja, aki előbb akar hazamenni a tabáni kocsmából, amikor ez már nem volt, gyalázat, szárul bántak vele egy csomóan. A mai íróval is azt gondolja legtöbb hely, hogy szárul lehet bánni, hát ezért nem kérkedésből mondom, amit mondtam már (ez is omra talán), nekem ez a második (ha nem első) legjobb műfordítói (csak próza! lásd Krúdy: a versek) évem volt, és így díszes krepanciát érzek, hogy a sorsom milyen szár (most nem sorolom a pozitív és a negatív kiadókat, de egy igen torz négyzetgyök-egy jönne ki belőlük, mert a negatívak vannak túlsúlyban, de hát nem is tudják, és nem én vagyok az érzékeny édesmama, aki ezt folyton - vagy egyszer is - mondja nekik, majd lesz valahogy, meg az ember szája is szár ízű, ha bárkit korhol), holott forog jól a mindenféle, és na ekkor ezt akartam mondani...
...ma délután (omra ide vagy oda) nem akartam én már, önkifejezőt, semmit se mondani, mert a fordítást (egy jó, nagyon jó kiadóhoz) akartam folytatni, de holnap reggel még jobban sajnálnám az időt, hogy ezt írjam, vagy bármit írjak, lásd nem teng túl az önkifejezés, és miért is tengene túl? Viszont vannak nagyon jó folyóiratok, meg napilap is akad, és boldogan írok. Csak mégse írok boldogan. Ha én ugye a... na, csak a 100. zíg ("győőőőő-zelemmm") felé hajtanék, hol hajtanék én a 200. felé, hát az utolsó kétszáz méteren (1 furlong, egy) nehéz lenne leülnöm egy presszóba, elmenni kocsmába, fontosat megbeszélni. Mindenki rém kedves, csak mégse rém, és ez a rémes. Mármost ha nekem ez az ízlésem (most épp), mentsváram (komoly), becsvágyam, menedékem, hát tessék (ottan rohaggyak meg, menj te a francba, pajtás - ezt hallom, mondja valaki, nekem), akkor ez van, én látom javát-baját, szárát-borsát. ("Ne törd nekem a szárt a borsom alá!" Ezt stílszerűen azért mertem mondani, ezt a sok szárt, mert stílszerűen mondtam, az író tükrözze etc.) Én tudom, lelkem bánja... lelkem meg is hasad. Valahol másutt olvasható lesz tőlem, mik ezek a párhuzamos életrajzok. (Az enyéim.) Hogy boldogan mennék én, de inkább maradnék; hogy a Lansdowne Road szép ród, de odaródlizni? A fogadók még csak elmennek, fordítom meg Cervantest, de az utak nekem kibírhatatlanok.
Most egy hétig (!!!) egy korty pia és egy lépés tevése nélkül itthon voltam, fordítottam, és tényleg nem ülhettem be "lovastul" egy kocsmába, presszóba. Majd jövőre lesz megint egy jó "omrázási" ürügyem (mint mantrázás, de jobb): mindenki végig csak ünnepelni fog, holott a 200-adik zíg (győzelem) még nincs meg, a 2000-edik szülinap siker, nem, mi a Kettőezredik Sikert, mi, a globalizálódó emberiség, úgy véljük elérhetni, hogy a 2000-ik évet végigünnepeljük, és ez nem volna baj. De azt mondjuk rá, hogy ez az ezredforduló. Csak le ne essünk, ha lovon pezsgőzünk, ezt még Frenki Dettori se csinálhatná jól. Mindegy, amíg mindenki ünnepel, én munkával szeretnék szántani, hatökör, hajtani, csak legyen mit, de ezzel a közhelyek birodalmába érkeztem. De hát az egész Szülinapos Emberiség vagyok! Szárán virága!
Karácsonyra épp ezért azt fogom megírni, hogy mindez milyen jó és szép, meg hogy zavartalan lélekkel van szárán.
Én tényleg azzal vagyok, ha nem sokat zavarnak.
Akkor nem zavar. Ha závárnak, závár. Majd lesz másképp
-1
