Alexander Balanescu és Lajkó Félix a Zeneakadémián
Úgy fest idáig, mint egy igazi sikersztori. Lám, aminek össze kell jönnie, az egyszer össze fog jönni - azt gondoltam, majd így fogom ezt a riportot kezdeni. Kértem egy kapucsínót, és tele voltam türelemmel. Egyre kaptam terminust a koncertet szervező X produkciótól, s még csak pár perccel múlt; hajnalban érkeztek meg Szabadkáról, Lajkó még aludt, Balanescut ebédelni vitte a Muzsikás. Félix cimborája tartotta a frontot, ő igazított útba: alakulhattak volna szerencsésebben is a szabadkai napok. "Balanescu épp leszokott a dohányzásról, kicsit hisztis volt."
Azt gondoltam ekkor: hm. Errefelé Lajkóról tartják, hogy nehéz kijönni vele, de nem firtattam tovább: ha elmondják, elmondják úgyis.
*
Balanescu érkezett először. Visszakapcsoltunk Ljubljanába, Félix menedzserétől nem sokkal azután kapta a felkérést erre a két koncertre.
- No és jól kijöttetek egymással?
- Félix nagyon érzékeny, de próbáltam megérteni, és megvolt bennünk a kölcsönös szimpátia. Négy napig együtt laktunk és dolgoztunk egy palicsi villában, így közelebb kerülhettünk egymáshoz emberileg és zeneileg is.
Hallom, kicsit hisztiztél közben - keménykedhettem volna, de nekem az nem buli. Ahogy öregszem, én már csak a szépen végződő történeteket szeretem. Meg aztán miért is kavartam volna éppen a Zeneakadémia előtt? - Ennyit a diplomáciáról, ugyan Szabadkát tekintve Balanescu kevésbé fogta vissza magát:
- Jugoszlávia nagyon meglepett. Egyrészt a szegénység, ahogy a szabadkaiak élnek, aztán a tévé merev hírműsorai. Az volt a benyomásom, Jugoszlávia jócskán lemaradt a többi kelet-európai országtól; ennél még Románia is szabadabbnak tűnik.
- Tulajdonképpen mi vonzott Lajkóban?
- Világszerte kevés az improvizatív zenét játszó hegedűs, ennyiben már eleve nagyon érdekes volt vele dolgozni. Félix a népzene felől érkezett, én a klasszikus zenében nőttem fel, de hasonló irányban haladunk, ez teszi különössé ezt a találkozást, s ezáltal tudunk egymástól tanulni. Én azt a zenét szeretem, ami nem kategorizálható, és számomra Félix pont ilyen.
- A szabadkai koncerttel mennyire vagy elégedett?
- Teljesen. Az improvizatív zenében persze nem lehet és nem is kell mindent megtervezni és kontrollálni; volt, ami jobban sikerült, és volt, ami kevésbé. Megállapodtunk három-négy témában, kiindulópontként adott volt a ritmus és a melódia, arra improvizáltunk. Egy ilyen koncert annál jobb, minél több időt töltünk együtt. Szabadkán is így volt, én a ráadást élveztem a legjobban, addigra már kellőképpen ellazultunk, és működött a kommunikáció.
Hát így. Rögzítették a szabadkai koncertet, és rögzítik a zeneakadémiait is. Ha lemezre kerülne sor, ebben a műfajban csak élő felvételek jöhetnek szóba. "Amire most szükségünk van - tett hitet Alexander Balanescu -, az a közös koncertek gyakorlata." - Én pedig arra kértem, mondjon párat a kedvenc brácsásvicceiből.
*
Három után végre magához tért Félix, és nyomban javasolta: napoljuk el az interjút. Rohanásban van, meg amúgy sem "sajtóképes", amit erről az együttműködésről mondhatna. - Én sem vagyok sajtóképes - érveltem, ez hatni szokott ilyenkor. - Túl kéne esnünk rajta.
- Azt hiszem - állt kötélnek Félix -, ez a két koncert lesz a dologból. Nem igazán jött be nekem ez az ember. Romániából csodagyerekként került Angliába, és teljesen máshogy él. Én sokkal lazább vagyok. Vittük mindenhová, de nem tudtuk felvidítani, és mire kihúztam belőle, hogy mi baja, én is kiakadtam párszor.
- Furcsa, én tök kellemes pasasnak ismertem meg. A Muzsikásékkal is jól összejött.
- Nyilván másképp érezte magát Pesten, mint abban a vidéki, kommunista villában, ahová a Tito járt embereskedni. Ezt nagyon utálta. A jó részeit sem értékelte, pedig van pár. Én azokat bírom.
- Egy ilyen villát csak úgy le lehet akasztani?
- A városé.
- Mi a tanulság? Előbb emberileg össze kell jönni?
- Nem. Az a tanulság, hogy egy profit nem kényszeríthetsz gyakorlásra. Pedig az kellett volna, hogy egész idő alatt nyomjuk, annyira más az improvizációs stílusunk. Ha nincs koncert, nem számít. De ha van, akkor kicsit kellemetlen. Majd meglátod, este kiderül.
- Várj, mennyi ideig voltatok együtt?
- Három-négy napot.
- És abból mennyi volt a próba?
- Úgy két óra. Balanescu úgy gondolta, így is kurva jó lesz. Én meg nem így gondolom. Az egyszerű falusi csávók úgy gondolják, akkor lehet fellépni, ha teljesen mögötte vagy.
- Nem arról van szó, hogy az efféle improvizációkra túl mesterkélt nagyon rákészülni?
- Nem. De én erről nem tudok beszélni, annyira másképp közelítek hozzá. Én érzelmileg próbálom megragadni, ő pedig hangokban, kottafejekben, vonóhúzásokban gondolkodik.
- Miért mentél bele? Másra számítottál?
- Nem tudom... jól hangzott... De többet - valószínűleg - nem fogok ilyet csinálni. Ez így annyira bizniszszagú. Egy faszság úgy találkozni, hogy harmadnap játszanunk kell. Jöjjön el, vagy kimegyek hozzá, és majd kiderül.
- Jól van, békén hagylak. De ha úgy érzed, hogy bent rekedt valami...
- Mit mondjak...? Szar idő van.
*
Napokkal korábban elkelt az összes jegy; végül is két kultikus arc. Balanescu kvartettje a Possessed majd a Luminitza albummal vonzott telt házakat, az előbbit a Kraftwerk, a másikat a román népzene inspirálta. Emlékezeteseket kollaborált világzenei környezetben is: az arab Rabih Abou-Khalillal, a latinos fílingű David Byrne-nel, s nekünk legfőképpen a Muzsikás Bartók albumán.
Lajkó ugyancsak ´93-94 magasságában tűnt fel, előbb a Dresch kvartettben, aztán alanyi jogon. Ahogyan él s ahogyan muzsikál, az össze nem téveszthető. Elragadtatva, a széllel szemben, öntörvényűen, egymásba oltva komolyzenét és dzsesszt, magyar és cigány népzenéket, ahogyan senki sem. Hallhattam zenekarral, egyedül és duóban; belefért, hogy parttalan vagy önismétlő legyen: én úgy hiszem, Lajkó korántsem olyan tökéletes, mint amilyen zseniális. (Épp most vette át a Magyar Művészetért Díjat - gratuláció.)
És ez a koncert?
Azt gondolom, Balanescunak volt igaza. És Félixnek. Meg a tomboló közönségnek.
Balanescu első szólódarabjának szikár minimalizmusa arra emlékeztetett, hogy milyen keveset aludtam éjszaka, hanem a másodikat kézbe vette a Balkán, az nyers volt és férfimunka, összeszorult a gyomor. Félix kevesebbet játszott egyedül, és ez a visszafogottság kimondottan jót tett neki: abban a cseppben ott lángolt a tenger, s csak egy kicsit vágyódtam szokatlanabb vizekre.
Inkább a közös számok keltettek csalódást; illetve a közös számok nem keltettek csalódást, Félix szavai után. Mint amikor lefényképeztük őket: egymás mellett álltak, mégsem elég közel. Bizony azt hallottam, nincs egymáshoz közük, s hogy a Félix már nem is igényli a diskurzust.
Csak hát a közönség, mondom, tombolni érkezett. És a vastaps, mint Szabadkán, csodát tett újra: a ráadás darabjai szépen átbucskáztak a fejükön, s ahogy így felszabadultak, ahogy így elszabadultak, megteltek könnyedséggel, humorral, és finom gesztusokat tettek. Balanescu és Lajkó pedig kéz a kézben hajlongott, aztán kéz a kézben hajlongott, mintha... - de ne kiabáljuk el.
Ez lehetne a befejezés, ha a szépen végződő történeteket szeretném.
Marton László Távolodó
Balanescu brácsásvicceiből
Mi a különbség egy brácsa és egy hagyma között?
...?
Ha egy brácsát szeletelsz fel, nem sírsz.
*
Mi a brácsa definíciója?
...?
Diesel hegedű.
*
Mit csinálsz, ha egy sötét sikátorban találkozol egy karmesterrel és egy brácsással, nálad a puskád, de csak egy golyód van?
...?
Lelövöd a brácsást. Előbb a munka, aztán a szórakozás...
*
Mi a különbség egy brácsás és egy zsidó brácsás között?
...?
A zsidó brácsás legalább zsidó.
