116 nemzet kéri: vizsgálják ki honnan ered a koronavírus

  • narancs.hu
  • 2020. május 18.

Külpol

Kína nem rajong az ötletért.

116 nemzet támogatja azt az állásfoglalás-tervezetet, amit az Európai Unió és Ausztrália dolgozott ki, amiben a koronavírus eredetének és terjedésének független felülvizsgálását kérik - írja a 444.hu.

Az Egészségügyi Világgyűlés (World Health Assembly) elé fogják előterkeszteni a tervezetet, amelyről kedden szavazhat a szervezet 194 tagja.

A nemzetközi vizsgálat célja elsősorban az lenne, hogy kiderüljön: a vírus hogyan terjedt állatokról emberekre. Ennek kiderítése és megértése pedig segíthetné, hogy a jövőben megelőzzék a hasonló járványokat.

A vizsgálatot korábban Ausztrália vetette fel, eddig többek közt India, Japán, Dél-Korea, a 47 nemzetből álló afrikai csoport, Oroszország, Indonézia, Malajzia, Szaúd-Arábia, Nagy-Britannia és Kanada is támogatja. Kína azonban már korábban elutasította, hogy nemzetközi kivizsgálás legyen a vírus eredetével kapcsolatban.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”