Most már tényleg meg kellene szavazni, és bízunk is benne, hogy átmegy, mert nem vet jó fényt az Európai Unióra, hogy még egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére is képtelen – mondta egy európai uniós tisztviselő még decemberben. A tagállami vezetők év végi csúcsán végül annak ellenére nem született eredmény, hogy Lula da Silva brazil elnök hirtelen kikötötte, hogy a következő évben már tárgyalni sem hajlandó. De nem hiába érezte azt Ursula von der Leyen, hogy ráér – végül a brazil vezető tényleg belement, hogy januárra halasszák az aláírást. A Mercosur–EU-egyezményt több mint 26 éve, 1999-ben kezdték tárgyalni a dél-amerikai oldalról Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay részvételével.
Január 17-én aztán aláírták a végleges szöveget, miután az Európai Bizottság kis többséggel, de igennel szavazott a világ egyik legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét ígérő egyezményről. A Bizottság döntése azonban csak egy mínuszos hírt ért az újságokban, ugyanis nyilvánvaló volt, hogy az Európai Parlamentben komoly akadályokba ütközik a ratifikáció. Legfeljebb annyiban volt érdekes, hogy a Bizottság a franciák tiltakozásán is rezzenéstelen arccal átlépett, meg persze a Brüsszelben krumplit és macskakövet dobáló traktorosokon. (A Bizottságban Magyarország, Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Írország szavazott nemmel, Belgium tartózkodott.) Szinte biztos, hogy Emmanuel Macron francia elnök támogatná a kereskedelmi egyezményt, ha nem félne a hazai agrárszereplőktől, ahogy kezdetben a Fidesz is pártolta a megállapodást.
Győri Enikő, az Európai Parlament fideszes tagja három éve például még arról posztolt a közösségi médiában, hogy a Mercosur-egyezmény létrejöttén dolgozik, amit „végre alá kéne írni”: „Sajnálatos módon az EU időközben újabb feltételeket támasztott, egyesek ideológiai, mások protekcionista okból” – írta. A megállapodást, amellyel a brüsszeli elit az agrárium torkára teszi a kést, akkor ugyanez az elit még bürokratikus aggályokkal gáncsolta.
A Tisza Párt az elmúlt hetekben egyértelműen a Mercosur-megállapodás ellenzőjeként pozícionálta magát, a másik Európai Parlamentben ülő magyar ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció viszont támogatja. A Tisza ellenkezésének valóban tétje van, január 21-én az EP plenáris ülésén alig pár szavazattal (334 igennel 324 nem és 11 tartózkodás mellett) döntöttek arról, hogy perben kérik ki a bíróság véleményét arról, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal a szabadkereskedelmi megállapodás. Így aztán csak egy kicsit túlzás Magyar Péter állítása, miszerint sikerült megvédeniük „a magyar gazdákat Strasbourgban” – valójában a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői is velük szavaztak.
Tényleg káros lenne Európának Dél-Amerikához közeledni?
A Mercosur–EU-megállapodás mellett jócskán vannak érvek, bár többnyire az agrár- és élelmiszeripari szektor ellenérveit szokás hangoztatni. „Kell, mint egy falat kenyér” – hallottuk az Európai Bizottságban, ahol úgy vélik, megfelelő biztonsági korlátozó intézkedések mellett az agrárszektort nem rázná meg a megállapodás.
Az egyik sokat idézett példa a marhahús. Miközben a francia húsipar különösen ellenséges a Mercosurral szemben, az egyezmény csak 99 ezer tonna marhahús behozatalát engedélyezné Dél-Amerikából 7,5 százalékos vámmal – ez az EU-s marhahústermelésnek mindössze 1,5 százalékát jelenti. (Ennek a dupláját, évi 206 ezer tonnát hoznak be most, de 40–45 százalékos vámmal.) A hústermelők szerint azonban ez pont azoknál a prémium húskategóriáknál húzhatja lefelé az árat, amelyekből nyereséget realizálnak. A Bizottság azt is hangsúlyozza, hogy a dél-amerikai partnereknek alkalmazniuk kell az EU-s előírásokat és a szellemitulajdon-jogokra vonatkozó előírásokat is – tehát nem hozhatnak be gorgonzolát, fetát, pármai sonkát, konyakot és portóit, vagy legalábbis nem hívhatnák őket így a görög, olasz, portugál és francia gazdák brazil vagy argentin versenytársai.
De több kérdést vet fel a baromfi behozatala is, amelynél a kis import is árzuhanást okozhat, a cukoré és a cukornád-etanolé, amelyeknek exportálásában Brazília világvezető, a rizsé, amit elsősorban Olaszország és Spanyolország termel az unióban, Uruguay és Paraguay viszont erős exportőr, valamint a mézé, amelynek termelőit Dél-Amerika nélkül is kedvezőtlen helyzetbe hozzák a kínai és ukrán, rosszabb minőséget produkáló versenytársak.
A sokat finomított egyezménnyel a Bizottság szerint el lehetne kerülni azt a sokkot és kumulatív hatást, ami az agrárszektort félelemmel tölti el: csak tizenöt év alatt, vagyis 2040-re jutnánk el oda, hogy a Mercosur 91 százalékban vámmentessé teszi az EU-val folyó kereskedelmét, amely most több mint 70 százalékban mentes a vámok fizetésétől.
Érdemes mindezek mellett megjegyezni, hogy a magyar agrártárca részéről nem ismerünk iparági becsléseket arról, mit jelentene az agráriumnak a Mercosur-egyezmény életbe lépése. Pedig a kormányfő számára a versenyképesség az unió legnagyobb problémája.
Túl a marhahúson
Európa számára fontosabbnak tűnhetnek most az Unióba behozott nyersanyagok, ritkaföldfémek, amelyek, úgy látszik, nélkülözhetetlenek a technológia versenyben. Itt nem importfenyegetésről van szó, hanem stratégiai hozzáférésről, amennyiben lítiumra, rézre, nikkelre, mangánra, grafitra és kobaltra egyre nagyobb szükség van az elektromosautó-gyártásban, az akkumulátoriparban és az energiaátálláshoz. Argentína és Brazília rengeteg lítiummal rendelkezik, és valamelyest ellensúlyt képezhet a globális kritikus nyersanyagok és ritkaföldfémek feldolgozását nagyrészt végző Kínával szemben – márpedig a megállapodás értelmében a Mercosur-országok nem vezethetnek be önkényes exporttilalmat vagy extra exportvámot Európa felé. Az Európai Parlament balszélén, a zöld pártok például azért kritizálják az egyezményt, mert az kiszervezi a környezeti terheket a fejlődő régióknak. A Kínával való versengés mindenesetre nem elhanyagolható tényező a Mercosur-egyezmény aláírásában, hiszen az ázsiai nagyhatalom már a tárgyalások megkezdése óta, huszonhat évvel ezelőtt is jóval kisebb szeletét bírta a dél-amerikai importnak.
A latin-amerikai országok tehát egy 284 millió fős piacot jelentenek az Európai Unió számára. A megállapodás erősítené az EU szerepét a nyitott, szabályalapú kereskedelem támogatójaként, ami fontos geopolitikai üzenet lenne a világpiacon zajló protekcionista trendek közepette, és becslések szerint több tízmilliárd euróval növelhetné az EU GDP-jét. A teljes övezet pedig a világgazdaság ötödét, több mint 700 millió embert tenne ki.
Magyar szempontból nem elhanyagolható, hogy a rossz helyzetben lévő német autóiparra is export- és versenyképességi fordulatot jelentene a Mercosur, és ellensúlyt képezhet a kínai térnyeréssel szemben, hiszen Latin-Amerika most kifejezetten magas vámokkal védi piacát, a személyautókra akár 35 százalékos, az alkatrészekre 18 százalék körüli tarifák vonatkoznak. Ezek fokozatos leépítése nagyban javítaná az EU-s gyártók piaci pozícióit egy olyan térségben, amely – különösen Brazília és Argentína esetében – importfüggő, miközben az európai piac telítődött és lassabban növekszik.
Fogas kérdés, hogy minden előnye ellenére a Mercosur-egyezmény miért nem tűnik vonzó lehetőségnek az európaiak számára. Nem lehet azt mondani, hogy a gazdák tiltakozásaira csak a szélsőjobboldali vagy populista pártok rezonálnak, a Bizottságban és a Parlamentben éppúgy ellenzőkre találunk a centrista, a konzervatív és a baloldali vagy zöldpártok soraiban. Valójában a szabadkereskedelem eszményének vonzereje csökkent abban a világgazdasági környezetben, amelyben Kína olcsó állami hitelekkel, ár alatti exporttal és aszimmetrikus szabályozás mellett teremt az európai és amerikai iparra veszélyes versenytársakat. A gazdák brüsszeli tiltakozása akkor is eredményes, ha a Bizottság először átlépett rajtuk: kevesen érzik úgy, hogy az évtizedek és évszázadok óta működő hús- és élelmiszeripart veszélyeztetni szabad azért, hogy jobb pozíciónk legyen a mesterséges intelligencia és az akkumulátorgyártás versenyében, amit valójában senki nem vív meg szívesen.
De egy brüsszeli forrásunk egész egyszerűen így fogalmazta meg: „A Mercosur aláírása azt jelentené, hogy Európával lehet megállapodásokat kötni”. Úgy tűnik, ez nem teljesen igaz.
