Ausztriában megkötötték az első házasságot azonos nemű pár között

  • narancs.hu
  • 2018. október 12.

Külpol

Két nő történelmi házassága Bécsben.

Először házasodhatott össze két nő Ausztriában, miután az alkotmánybíróság engedélyt adott rá pár hónapja – jelentette be az osztrák főváros polgármesteri hivatala.

A közlemény szerint az esküvőt az egyik polgármesteri hivatalban kötötték meg, egy magánszertartáson. Az osztrák sajtó szerint az ő ügyük volt az egyik első, amely az alkotmánybíróság elé került. A testület tavaly decemberben döntött a javukra. Az azonos neműek élettársi kapcsolatát 2010-ben emelték hivatalos szintre a túlnyomórészt katolikus országban. Házasságra január elsejétől léphettek.

Előző nap, csütörtökön jelentette be a jobboldali osztrák kormánykoalíció, hogy  elfogadja az alkotmánybíróság döntését, és felhagy az ellenkezéssel az ilyen házasságokkal szemben.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.