Megváltozhat a tartományi politikai helyzet Bajorországban – Nagy a tét Orbán szövetségesei számára

  • narancs.hu
  • 2018. október 14.

Külpol

A vasárnapi választás nagyban megváltoztathatja a tartományi politikai helyzetet, de a német szövetségi politika szintjén is nagy hatása lehet.

Elkezdődött vasárnap reggel a tartományi törvényhozási (Landtag-) választás Bajorországban.

A választáson 9,5 millióan vehetnek részt, 600 ezren most először szavazhatnak. A Landtagot öt évre választják meg.

A választás nagyban megváltoztathatja a tartományi politikai helyzetet, a Landtagban akár hét frakció is alakulhat az eddigi négy helyett, és egypárti kormány helyett koalíciós kormány alakulhat.

A bajorországi választásnak a német szövetségi politika szintjén is nagy hatása lehet, vitákat és hatalmi küzdelmeket indíthat el a rosszul szereplő pártoknál, elsősorban a szövetségi kormányt alkotó erőknél.

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Bajorországot 1962 óta egyciklusnyi megszakítással (2008–2013) egyedül kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) a felmérések szerint a szavazatok 33–35 százalékát gyűjtheti össze, szemben az öt évvel ezelőtti 47,7 százalékkal. A CSU így várhatóan elveszíti abszolút többségét a müncheni Landtagban, és ismét koalícióra kényszerül.

A szövetségi kormány harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) bajorországi szervezete is súlyos helyzetbe kerülhet, támogatottsága megfeleződhet a 2013-ban elért 20,6 százalékhoz képest, a szavazatok nagyjából 10 százalékát gyűjtheti össze. Az SPD így elveszítheti néppárti jellegét Bajorországban, a harmadik helyre szorulhat a pártok sorában.

A második helyen a Zöldek végezhetnek, a szavazatok 16–19 százalékával, támogatottságuk akár megduplázódhat a 2013-ban szerzett 8,6 százalékhoz képest.

A harmadik helyért az SPD két, a CSU-tól jobbra elhelyezkedő párttal, a Szabad Választókkal (Freie Wähler) és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal versenyez. Az utolsó mérések szerint mindhárman a 10–12 százalékos sávban állnak. Az AfD most először szerezhet képviseletet a müncheni Landtagban.

Bejuthat a tartományi törvényhozásba az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) is, a 2013-ban kiesett liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) pedig visszakerülhet. A két párt támogatottsága az 5 százalékos bejutási határ körül, 4,5 százalék és 5,5 százalék között van a felmérések szerint.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.