„Az uniós értékek megsértésének kockázata” – Konkrét ügyekben kritizálták az EP-ben az Orbán-rendszert

  • narancs.hu
  • 2018. május 16.

Külpol

Sajtó, civilügyek, roma gyerekek.

Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága több problémás magyar ügyet is tárgyalt szerdai ülésén. A 13:4 arányban jóváhagyott összegzést csatolni fogják a Sargentini-jelentéshez – írja a Magyar Távirati Iroda.

Többek közt kifogásolták a CEU ügyét, továbbá áttekintették a magyar médiatörvényt, mert szerintük 2010-ben nem vizsgálták elég alaposan, de a bizottság szerint aggályos a roma gyermekek magyarországi helyzete, és a képviselők aggodalmukat fejezték ki a civil szervezetek szűkülő tere és az ellenőrzés alá vonásukra irányuló kísérletek miatt is.

Összegzésképpen megjegyezték: a felsorolt ügyek miatt „Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata”.

(Via 444)

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.