Börtönnel fenyegetik a republikánusok a Covid-korlátozások arcát

  • narancs.hu
  • 2024. június 4.

Külpol

Anthony Faucinak több korábbi kijelentése miatt is magyarázkodnia kellett.

Önkéntes tanúvallomást tett kedden a Kongresszus koronavírus-járvánnyal foglalkozó külön albizottsága előtt Dr. Anthony Fauci, aki évtizedekig vezette az Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetét az Egyesült Államokban. Az albizottság republikánus tagjai még az emberiség elleni bűntettel is megvádolták a koronavírus miatt hozott korlátozások arcát.

„Az amerikaiakat agresszívan megfélemlítették, megszégyenítették és elhallgattatták, ha csak megkérdőjelezték vagy megvitatták az olyan kérdéseket, mint a távolságtartás, a maszkviselés, az oltás vagy a Covid eredete” 

– mondta nyitóbeszédében Brad Wenstrup ohiói republikánus képviselő az ABC News tudósítása szerint, mielőtt kérdéseket szegeztek volna Anthony Faucinak.

Az immunológust a beszámolók szeront tényleg nem kímélték: Fauci elutasította azt a vádat, miszerint beleavatkozott volna a pandémia eredetét firtató kutatásokba, emellett azt is cáfolta, hogy el akarta volna tussolni, hogy az valójában a vuhani laborból származott volna, valamint hogy a Nemzeti Egészségügyi Intézet hozzájárult volna annak létrehozásához.

„Egyikünk sem tudhat mindent, ami Kínában vagy Wuhanban vagy bárhol máshol történik. És ez az oka annak, hogy ma azt mondom, nyitottan állok ahhoz, hogy mi az eredete” – védekezett  Fauci, aki tagadta azt is, hogy a privát emailfiókját használta volna munkaügyben is, hogy ne maradjon hivatalos nyoma a leveleinek.

A távolságtartás előírását illetően is megszólalt. Elmondása szerint korábban azért állította, hogy „csak úgy jött” az intézkedés, és „nincs tudományos alapja,” mert klinikai tesztek nem bizonyították annak hatékonyságát.

A demokraták védelmükbe vették Faucit, Robert Garcia képviselő felelőtlennek nevezte Greene megjegyzéseit. A demokraták elsősorban az előrelépésre igyekeztek összpontosítani a meghallgatás során, és azzal vádolták a republikánusokat, hogy Faucit bűnbakként használják.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.