Ukrajna elzárt egy orosz kézre került gázcsapot
Más útvonalon még érkezhet orosz gáz Európába, de keddről szerdára negyedével csökkent a mennyiség.
Más útvonalon még érkezhet orosz gáz Európába, de keddről szerdára negyedével csökkent a mennyiség.
A televízió és a palesztinok Izraelt hibáztatják, Izrael szerint palesztin fegyveresek találhatták el a tudósítót.
A kémfőnök ugyanakkor hozzátette, hogy az orosz elnök döntéseit egyre nehezebb megjósolni.
A németek újranyitják az ukrán fővárosban nagykövetségüket.
A finn elnök és a miniszterelnök is csütörtökön jelenti be álláspontját.
Von der Leyen, Macron, Orbán és a szomszédos országok vezetői kedden tárgyaltak volna videókapcsolaton keresztül.
Zelenkszij arra kéri a nemzetközi közösséget, tegyenek lépéseket, hogy az ukrán kikötőket érintő orosz blokád megszűnjön.
Belgrádban győzelem napja alkalmából vonultak az utcára.
Amíg Putyin a Vörös téren szónokolt, Zelenszkij az ukrán népnek üzent a második világháború befejezésének évfordulóján.
Rövid beszédet tartott csupán az orosz elnök Moszkvában a győzelem napján. Komoly bejelentés nem hangzott el.
Az Európai Tanács közleménye szerint komoly előrelépés történt a hétvégi tárgyalásokon.
Sajtóhírek szerint az uniós tárgyalásokon azon dolgoznak, hogy hogyan segítsék ki az orosz energiát kiváltani nem képes országokat.
Ukrajna first ladyjével, Olena Zelenszkával találkozott.