EP: Bíróság elé kell állítani Putyint

  • narancs.hu
  • 2023. február 16.

Külpol

A saját lakossága ellen elkövetett bűncselekmények miatt. 

Oroszországnak szabadon kell engednie a demokráciáért küzdő összes politikai fogvatartottat, köztük Alekszej Navalnijt, az Európai Parlament (EP) Szaharov-díjával kitüntetett orosz ellenzéki politikust - jelentette ki az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.

A 497 igen szavazattal, 17 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP képviselői hangsúlyozták, a politikai foglyok szabadon bocsátásáig, a fogva tartási körülményeknek meg kell felelniük Oroszország nemzetközi kötelezettségeinek. Kiemelték, Navalnijnak különösen nagy szüksége van orvosokra és arra, hogy ügyvédjeivel, valamint a családtagjaival kapcsolatot tarthasson.

Az EP-képviselők hangsúlyozták, az EU-nak és a nemzetközi közösségnek világos stratégiára van szüksége ahhoz, hogy támogassa mind Ukrajna, mind az oroszországi demokrácia győzelmét, ami – véleményük szerint – Alekszej Navalnij és társainak győzelmét is jelentené. Sürgették továbbá az uniós tagállamokat, hogy nyújtsanak segítséget az orosz emberi jogvédőknek, a demokráciát pártoló aktivistáknak és a független újságíróknak Oroszországban és más országokban egyaránt.

Kijelentették továbbá, hogy

bíróság elé kell állítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt a saját lakossága ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

Felszólították továbbá az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el korlátozó intézkedéseket azokkal szemben, akik felelősek az ukrajnai háborút ellenző orosz tüntetők önkényes büntetőeljárás alá vonásáért és kínzásáért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.