Az oroszok a mobilt használó kiskatonákat teszik felelőssé a szilveszteri ukrán rakétatámadás miatt
Más információk szerint az ukrán erőkkel szimpatizáló helyiek adhatták ki a koordinátákat.
Más információk szerint az ukrán erőkkel szimpatizáló helyiek adhatták ki a koordinátákat.
És elutasítanak minden segítséget, mert megfelelő készletekkel rendelkeznek.
Miután számos muzulmán ország is tiltakozott Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter Templom-hegyen tett kedd reggeli látogatása miatt.
Kína egyelőre nem reagált az ajánlatra.
Erről az ország gazdasági minisztere beszélt.
Ukrajna pénzügyi és katonai támogatása lesz a téma.
A miniszterelnököt felesége, Lévai Anikó kísérte el.
A köztársasági elnök csütörtök reggel utazik Vatikánvárosba.
Amiért részt vett az országban tavaly szeptember óta zajló tüntetések egyikén. A férfit azzal vádolták, hogy "Isten ellen harcolt".
Még nem tudni, mikor. Zelenszkijjel folytatta le az idei első hivatalos telefonhívását.
Miután Kína újra lehetővé tette a szabad utazást világszerte a kínai állampolgároknak.
"Jó tudni, hogy Brazília visszatér a nemzetközi színtérre" - kommentálta a német elnök.
"Tudjuk, hogy bízhatunk önökben és számíthatunk önökre" - mondta az Európai Bizottság elnöke.