Kína nagykövete szerint nem kémek a diákjaik

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 12.

Külpol

A német hatóságok foglalkozzanak a saját dolgukkal – ajánlotta Vu Ken.

Visszautasította és politikai heccnek minősítette egy szombaton megjelent lapinterjúban Kína berlini nagykövete azt a német oktatási miniszter által nyilvánosan kimondott félelmet, miszerint fennáll annak a veszélye, hogy Németországban tanuló kínai diákok kémtevékenységet folytathatnak.

Vu Ken a Berliner Zeitungnak elmondta, hogy a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) egy figyelmeztetésében hírszerző ügynökségként tüntettek fel egy kínai diákszervezetet.

„Egy ilyen lépés véleményem szerint hisztérikus, tébolyodott dolog, olyan szintű Kína-ellenességgé vált, amellyel már foglalkoznunk kell” – mondta a nagykövet. Hozzátette, a német hivatal szóban forgó figyelmeztetése nem volt több politikai heccnél, amely mérgezi az együttműködés légkörét a két ország között. A nagykövet felszólította a német politikusokat és hatóságokat, hogy „foglalkozzanak a saját dolgukkal, és hagyják békén a kínai diákokat”.

Az Erlangen-nürnbergi Friedrich-Alexander Egyetem (FAU) júniusban úgy döntött, visszautasítja azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik kizárólag a kínai oktatási minisztérium ösztöndíjával tanulnának tovább Németországban. Akkor Bettina Stark-Watzinger német oktatási miniszter arra intett, hogy Kína a legfejlettebb külföldi országokból beszerzett ismeretekkel igyekszik csökkenteni a technológiai különbségeket, és az ezt szolgáló információszerzést stratégiai eszközként használja. A tárcavezető egy július végi interjúban méltatta a FAU döntését a kínai ösztöndíjas diákokra vonatkozóan. Arra hivatkozott, hogy ezek a diákok nem tudnának teljes mértékben élni a német alkotmányban rögzített véleménynyilvánítási és akadémiai szabadság lehetőségével, hiszen teljesen a pekingi minisztériumtól függenek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.