Vádat emeltek François Fillon ellen
DeUdicace_F_Fillon_06297.jpg

Vádat emeltek François Fillon ellen

  • MTI
  • 2017. március 14.

Külpol

Másfél hónappal a választások előtt vádat emeltek az egyik jelölt ellen.

A jobboldali politikus ellen közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás és vagyonbevallás elmulasztása a gyanú – számolt be az MTI. Fillont eredetileg szerdára idézték be a vizsgálóbírók, de „a meghallgatást előrehozták, hogy az nyugodt körülmények között folyjon le” – mondta Fillon ügyvédje.

A 63 éves elnökjelölt korábban jelezte, hogy nem lép vissza, akkor sem, ha megindul ellene az eljárás. A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség a Le Canard enchaîné című szatirikus lap egyik korábbi cikke alapján indított eljárást az elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A gyanú szerint a családtagok csaknem egymillió eurót vettek fel a parlamentben, de feltételezhetően nem végeztek munkát.
Penelope Fillon 1986 és 2013 között papíron felváltva férjének, majd annak utódjának volt az asszisztense a nemzetgyűlésben, amiért nettó 680 380 eurót, havi átlagban nettó 3600 eurót kapott. Fillon két gyerekét a szenátusban alkalmazta asszisztensként 2005 és 2007 között. Lánya papíron 2005 októbere és 2006 decembere között dolgozott az apja mellett. Marie Fillon ezen időszakban 46 ezer eurót keresett, amiből közel 33 ezer eurót átutalt szülei közös bankszámlájára. Charles Fillon – aki a nővére utódja lett 2007 januárja és júniusa között havi bruttó 4846 eurós fizetésért – a nettó keresete harminc százalékát utalta át a szülőknek.

Figyelmébe ajánljuk