Vádat emeltek két orosz kém ellen, mert feltörtek 500 millió Yahoo!-fiókot

  • Urfi Péter
  • 2017. március 15.

Külpol

A történelem egyik legnagyobb adatlopása során félmilliárd felhasználót hackeltek meg. Az amerikai hatóságok most eljutottak két orosz kémhez.

A Washington Post hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az amerikai főügyész vádat emel két orosz ügynök és két kiberbűnöző ellen egy 2014-es hackertámadás miatt. Három éve mintegy félmilliárd Yahoo!-fiókot törtek fel akkor még ismeretlen tettesek. Most az FSZB (a KGB utódja) két alkalmazottját, illetve két, oroszok által fizetett, hírhedt hackert vádolnak adatlopással és gazdasági kémkedéssel. A Washington Post forrásai szerint az oroszok politikai célpontok ellen használhatták a megszerzett információkat, felbérelt segítőik pedig üzleti célokkal élhettek vissza vele.

Oroszország és az USA között nincs kiadatási szerződés, de ha az orosz ügynökök elhagyják a hazájukat, akkor letartóztathatják őket. A két hacker közül az egyik szintén Oroszországban tartózkodik, és az amerikaiak szerint hatósági védelem alatt áll. A másikat viszont kedden letartóztatták Kanadában.

Egy korábbi helyettes főügyész most azt mondta a Postnak, hogy az ilyen vádemelések egyrészt elrettentésre szolgálnak, hiszen demonstrálják, hogy az amerikai hatóságok meg tudják találni az elkövetőket; másrészt ösztönzőleg hathatnak más országokra, hogy azok is köztörvényes bűnözőként kezeljék az orosz titkosszolgálatok hackereit.

Most tehát már tudjuk, hogy ha 2014-ben feltörték a Yahoo!-fiókunkat, akkor jó eséllyel orosz kézben vannak az adataink. A magyar kormány amúgy továbbra sem tesz semmit az orosz információs hadviselés ellen, pedig mi vagyunk az egyik legveszélyeztetettebb ország. (WaPo)

Putyin láthatatlan háborúja – Orosz információs támadás a nyugati világ ellen

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.