Zelenszkij: az energetikai infrastruktúra több mint egyharmada megsemmisült

Külpol

Az ukrán elnök szerint hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit  Oroszország "szisztematikusan lerombolt".

Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát – mondta Volodomir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek.

Az Európai Bizottság és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport közös szervezésű nemzetközi konferenciájára videón bekapcsolódó ukrán államfő kiemelte, hogy nem lehet megvárni a háború végét az újjáépítéssel, hanem minél hamarabb hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit  Oroszország "szisztematikusan lerombolt".

Mint mondta, az Ukrajnát támogató országok katonai segítségnyújtása már olajozottan működik, de az újjáépítést szolgáló erőfeszítéseket is szervezett mederbe kell terelni. Az együttműködés megszervezésére ki kell alakítani egy "platformot", és az átláthatóság érdekében az adományozó országok képviselőire kell bízni a helyreállítási alapok felügyeletét

Arról is gondoskodni kell, hogy Ukrajna megkapja a költségvetési kiadások fedezéshez szükséges forrásokat. Ez 38 milliárd dollárt jelent 2023-ban – hangsúlyozta Volodomir Zelenszkij.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.