Szerencsére idén sem maradt el a Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza egész napos Tavaszi Wicca Fesztiválja, így legalább megállapíthattuk, hogy a rendezvényen tiszteletüket tevő vasárnapi punkok, doom metal-rajongó tinédzserek, kristályárusok, kártyajósok és az e körben is kakukktojásnak számító Egely-rajongók szinte semmilyen veszélyt sem jelentenek társadalmunk rendjére.Szerzőnk naivan még úgy hitte, felkészülten érkezik a Tavaszi Wicca Fesztiválra: a Polanski-féle filmváltozat többszöri megtekintése után eredeti, nyomtatott formájában is feldolgozta Ira Levin Rosemary´s Babyjét, ám igyekezete az utóbb történtek fényében merőben feleslegesnek bizonyult. Mint ahogy általában tévednek azon, alapvetően keresztény szellemiségű (vagy éppen ellenkezőleg, satanista metálrajongó) szerzők, akik az újpogányok hiedelemvilágát alapvetően csak a keresztény mitológia kifordításaként bírják elképzelni (tudják: fejéről talpára - csak ezúttal nem Hegel fordul, hanem a kereszt). A Wicca-kultusz, ami az ötvenes-hatvanas években bontakozott ki, látszólag teljességgel mentes a satanista tendenciáktól, más tekintetben viszont annál sajátságosabb - felvirágzását ugyanis az írott szónak köszönheti, ekképpen valósággal eleven példája az önbeteljesítő próféciának.
Csöbörből Csömörbe
Az állítólagos kelta hagyományokra támaszkodó kultuszról a nálunk nagyjából teljesen ismeretlen E. B. Gardner könyveiből szerezhetett tudomást a nagyközönség - ő ugyan több ezer éves élő tradícióként írt a Wicca-boszorkányságról, ám a valóságban éppen könyveinek megjelenését követően sorra alakultak a covennek nevezett boszorkányőrsök, -rajok és -sejtek. A magyar Wicca-mozgalom ars poeticáját bárki megismerheti - elég felkeresni a boszorkányegyház site-ját (www. wicca.hu).
Az egyházalapító anyák és atyák saját bevallásuk szerint az "ősi Európa mágikus hitvilágának őrzői, a kelta druidák, filik és bárdok hagyományait próbálták ötvözni a modern nyugati Wicca-vallás tanításaival" - ennek nyomán alapították meg a Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyházát.
Az elnevezés nem vicc, bejegyzett (értsd: az adóhivatal által is nyilvántartott) egyházról van szó, tradícióit tekintve kétségtelenül nem versenyezhet a katolikus anyaszentegyházzal - legfőképpen ama több évezredes rutin hiányzik belőlük, amit a katolikusok és egyéb keresztény felekezetek a boszorkányok, eretnekek, farkasemberek és filozófusok elleni kitartó küzdelem során szereztek (az igazság érdekében el kell mondanunk: az egyház azóta beismerte, hogy a fentiek közül a farkasemberek nem is léteznek).
Mindenki megnyugodhat: a Kelta-Wicca vallás tanításai dogmákat nem tartalmaznak (az ilyen állításoktól szoktak egyháztudósok a falra mászni - és valóban!). A Wicca-egyház a hagyományos értelemben nem térít, tagjai sosem fognak a jehovistákhoz hasonlóan küszöbünkön toporogni, kezükben egy színes képregénnyel - ami fölösleges is, a rajongótábor adott, bővülése folyamatos. Az érdeklődők köre nagyjából jól belőhető, ha gondosan tanulmányozzuk a szervezet honlapját, különös tekintettel a fórumokra: a fesztiválnak becézett, alapvetően családias rendezvénysorozat résztvevői között éppúgy találunk dark-, doom-, gothic-rajongó tizenéveseket, mint érdeklődő középkorúakat, akiknek úttörőmozgalmi szocializációjából sajnálatos módon kimaradt a pogány termékenységmágia. A másik oldalon a szolgáltatók köre szintén igen változatos: amatőr aurafotósok, ingyenes energetikai kezelést nyújtó önkéntesek, kedvezményes jóslást vállaló profik, kristály-, talizmán- és okkult bizsuárusok. A kívülről érkezett látogató természetesen nem fogja rögtön megismerni a Wicca-rítusokat meg a speciális boszorkányünnepeket, melyeken nyilván csak a beavatottak vehetnek részt - így azt sem tudja meg, milyen érzés lehet egy rendes boszorkányünnepen a kötelező egyenruhában (pucéran) megküzdeni a vérszívó paraziták hadával. Az azonban biztosra vehető, hogy az ellenkező értelmű sanda találgatásokkal szemben az ilyen szeánszokon nem szoktak seprűn lovagolni, békával smárolni avagy kereszteletlen csecsemő vérével szűzlányok fenekére tetoválni. Ha valakit a puszta negatívumokon kívül is érdekelt az újpogány ezotéria, az számos előadást hallgathatott meg a fesztivál keretében: cikkünk szerzője például húsz perc után megértette, hogy most a Vízöntő korát éljük, ám a nép egy brosúrával mindig lemarad a korszellemtől, most éppen szeretni próbálja egymást, pedig azt korábban kellett volna (tudják: Halak!), ahogy azt a Máté-S. Nagy szerzőpáros oly sok gyönyörű szerzeményben megénekelte.
Szerencse, kerék
A Wicca-fesztivált kísérő paranormál események egyik legkülönösebbje (egyben bizonyság a szervezők által is favorizált, jó értelemben vett szinkretizmusra) az Egely-életmű jelentékeny darabjainak felbukkanása a rendezvény egyik eldugott szobájában. Szerzőnk kapva kap az alkalmon, s kéjesen kezdi lapozgatni a Tértechnológia 1., 2. és 3. című köteteket, különös tekintettel a felvázolt differenciálegyenletekre és vektorterekre. A magasabb matematika ellen beoltott növendékboszorkák ellenben ügyet sem vetnek a nyomtatott bötűre, figyelmüket az Egely-kerék köti le, mely ez alkalomból mindenki számára ingyen kipróbálható. Miután egy fekete ruhás fiatal sátánimádó tizenhármat mér a gépen, szerzőnk (akinek szellemi állapotára jellemző, hogy este a ker. tévé IQ-tesztjén már a kérdéseket sem értette) maga is vérszemet kap, ám végül csak kilencet bír elővezetni, azt is bal kézzel. A fenti értékeknek semmi értelme nincsen, ha a számokhoz nem tudunk mértékegységet vagy valami effélét rendelni. Sebaj, E. György javára írjuk, hogy maga sem tudja pontosan, hogyan működik gépe, ám ez nem is akadályozza meg abban, hogy számos éremmel térjen haza jobbára parafizikusok és szabványügyi előadók számára szervezett termékbemutatókról. A rossz fizikus persze a kákán is a metrikus skálát keresi, pedig - mint tudjuk - dobbal verebet fogni éppúgy lehetetlen, mint szögmérővel keresztet vetni.
Barotányi Zoltán
