„A budapestiek nem mehetnek vidéki nyaralójukba, pláne nem aludhatnak ott.”

  • narancs.hu
  • 2020. május 2.

Lokál

Szentkirályi Alexandra újabb pontosítást adott közre.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombat reggel a Kormányinfo plusz névre keresztelt online bejelentkezésében osztott meg újabb részleteket a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban, és néhány konkrét kérdésre is válaszolt.

A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet, miközben a fővárosi és Pest megyei lakosokra továbbra is szigorú előírások vannak érvényben.

Szentkirályi közölte hogy a fővárosban nem változnak a kijárási korlátozások, az üzletek korlátozott nyitvatartása továbbra is érvényben van, és a vendéglátóegységek is zárva maradnak, illetve csak elvitel- és házhozszállítás céljából lehetnek nyitva.

Hangsúlyozta továbbá azt is, a Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, ezután sem utazhat el senki például a vidéki nyaralójába, de vidéki strandra, vendéglátóhelyekre, állatkertbe és kirándulóhelyekre sem.

"Nem fér bele, hogy elutazzon vidékre és ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképp nem aludhat ott. Budapesten és Pest megyén kívül élőkre, azonban nem vonatkozik ez a korlázotás." –fogalmazott a kormányszóvivő.

Anyák napja alkalmából hétvégén rendes nyitvatartási időben látogathatók a virágüzletek,  ugyanakkor a kijárási korlátozás ezen a hétvégén még érvényben van az egész országban, ezért alternatív köszöntési módokat javasol a kormányszóvivő, például telefonon keresztül köszöntse mindenki az édesanyját, esetleg tegyék le a virágot a küszöbre, vagy rajzoljanak az unokák nekik.

Azokon a településeken, ahol a járványhelyzet miatt bezártak az óvodák és a bölcsődék, ezután kötelező lesz ingyenes ügyeletet tartani és biztosítani a gyerekek számára az étkezést, de maximum öten lehetnek egy csoportban, és a szülőknek nyilatkozni kell arról, hogy a gyerek nem beteg.

A 65 év fölöttiek ezután is 9 és 12 óra között vásárolhatnak be az egész országban. Kivételek lehetnek a piacok, ahol az önkormányzatok saját maguk állapíthatnak meg szabályokat, de a 3 órát mindenképpen biztosítaniuk kell a 65 év fölöttiek számára.

500 fő alatti és fölötti rendezvényeket sem lehet tartani augusztus 15-ig az egész országban. Kivéve a temetések és az esküvők, polgári és egyházi egyaránt engedélyezett, viszont a lagzi nem, illetve tartani kell az 1,5 méteres távolságot.

 

A teljes videó megtekinthető az alábbi linken:

Security Check Required

null

Figyelmébe ajánljuk