Lokál
„Nem akarnék még meghalni”
Öt megye tizenegy szegregátumában jártunk az elmúlt hetekben. Találkoztunk olyanokkal, akik átestek a koronavíruson, akik elvesztettek családtagokat, akik rettegnek, és akik szerint a vírus nem létezik. Láttunk több temetést, és elkísértük a helyi aktivistákat a regisztrációt segítő körútjaikra.
Vereckéről Budapestre
A fővárosi önkormányzat társadalmi egyeztetést indított az Aquincumi híd jövőjéről
A kérdőív célja, hogy az érintett lakók elmondhassák mindennapos közlekedési igényeiket és problémáikat.
Gyalogos sétányt alakítanak ki a pesti alsó rakpart felújítása során
A gépjárművek sebességét pedig óránkénti 30 kilométeresre csökkentik a Kossuth tér és a Margit híd közötti részen.
A belvárostól nem messze áll a nyomortelep
Nem szeret strandra járni? Szerencsére van alternatíva!
Végre itt a nyár, és talán a meleg is velünk marad a következő hetekben, hónapokban. Ez az évszak a legtöbbünknek a nyaralásról, a kikapcsolódásról és a felhőtlen feltöltődésről szól, amit elképzelni sem lehet a vízpart és a hűsítő víz nélkül. Sokan vannak azonban azok, akiknek a strand sok szempontból inkább kellemetlen tortúra, mint frissítő kikapcsolódás, de ez nem jelenti azt, hogy nekik teljesen le kellene mondaniuk a felfrissülésről a kánikulában.
Csehországban ezerre csökkent a napi fertőzöttek száma
Legutóbb tavaly nyár végén volt ilyen adat.
Celebekkel ünnepeltették a terasznyitást, de a kormány hallgat, mennyit fizetett nekik
Vajon mennyit kapott Dobó Kata, Király Linda vagy Annoni Zita a szponzorált posztokért?
Valaki 45 millió forintot adott Michael Jordan cipőjéért
Amit a sportoló a nyolcvanas évek közepén hordott.
Elállt az I. kerület a buszterminál tervétől
Mégsem lesz buszparkoló a Mészáros utcánál, felfüggesztik a munkálatokat.

