Koronavírus-járvány és oltási kampány a roma szegregátumokban

„Nem akarnék még meghalni”

Belpol

Öt megye tizenegy szegregátumában jártunk az elmúlt hetekben. Találkoztunk olyanokkal, akik átestek a koronavíruson, akik elvesztettek családtagokat, akik rettegnek, és akik szerint a vírus nem létezik. Láttunk több temetést, és elkísértük a helyi aktivistákat a regisztrációt segítő körútjaikra.

„Az első hullám alatt senkiről nem hallottuk, hogy beteg lett volna. A második hullámban megbetegedtem és nagyon megijedtem, hogy elkaptam a vírust. A teszt után kiderült, hogy nem vagyok koronás, de akkor már eléggé féltünk. Most, a harmadik hullámban rengeteg megbetegedésről hallottunk, alig mertünk kimozdulni. A férjem sógora Németországban dolgozik, elkapta a vírust, nemrég vették le a lélegeztetőgépről, 43 nap után. Most rehabilitáción van, de nagyon sok időbe telik majd, míg felépül. Szörnyű volt ez az időszak, nagyon rossz lelkiállapotba kerültünk, mindennap vártuk a telefont, hogy mikor szólnak: feladta, vége” – meséli Melinda, akivel Pécs legnagyobb szegregátumában, a Hősök terén beszélgetünk. A nő arról is beszámol, hogy hiába a sok megbetegedés és halál, az emberek nagyon félnek az oltástól: általános vélekedés, hogy attól még betegebbek lesznek, esetleg meghalnak. Ő is félt, de végül beoltatta magát. Miután megkapta a vakcinát, a szülei és testvérei is regisztráltak. „Kell valaki, aki megindítja az embereket, aki motiválja őket. Ha látják, hogy megkaptam és nem lett semmi bajom, akkor mernek regisztrálni és oltatni.”

Oltass, hogy élhess!

Több civil és roma szervezet (az aHang, a Dikh Tv, a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány, az 1 Magyarország Kezdeményezés) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) április elején indította Oltass, hogy élhess! elnevezésű kampányát. Olyan településeket céloztak meg – főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Zala, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében –, ahol információ, internet vagy áram híján kevesen regisztráltak a koronavírus elleni vakcinára. „Ötnaponként váltottuk a településeket, egy hét alatt elértünk 100, a kampány három hete alatt pedig nagyjából 300 települést” – mondja Radics József, a Civil Tanács Egyesület munkatársa. Munkájukat több mint 280 aktivista segítette; az önkéntesek részt vettek egy rövid online képzésen, ahol egészségügyi szakemberek a koronavírusról és a különböző vakcinákról világosították fel őket, megpróbálták eloszlatni a tévhiteket. Az aktivisták tehát nemcsak a regisztrációnál segédkeztek, de információval is szolgáltak a helyi lakosoknak, amire óriási volt az igény. Mindezt jelképes összegért – ezt az ORÖ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosította –, ami fedezte a benzinköltséget.

Az aktivisták nemcsak körbejárták a telepeket és településeket, hanem regisztrációs pontokat is felállítottak, például a pécsi Jószerencsét Közösségi Házban, ahol a Khetanipe Egyesület tanodája működik. Pécs legnagyobb szegregátumát majdnem ezren lakják (ezt követi a Meszes és a közeli István-akna). Ez a telep két részből áll, a „fenti” a Hősök tere, a „lenti” a György-telep, de a cigányok csak Riglinek hívják. A telepfelszámolási program során 2015–2016-ban az itt élőket ideiglenesen elköltöztették Pécs más részeire, a düledező kunyhókat lebontották, és felépítették a mostani lakásokat, amelyek közül mára sok megrepedt, beázik. Melinda szerint a lakásukat a szoros határidő miatt gyorsan kellett befejezni, egy hónap volt az egészre, ráadásul egy rendkívül esős novemberben építették, ami miatt mára a lakás erősen penészedik. „Valaha ez volt Pécs legszebb része – meséli a nő, aki harminc éve él a telepen –, volt itt minden, iskola, étterem, a fiatalok idejártak kirándulni. Miután bezárt a bánya, megszűnt a munkalehetőség, a környék megváltozott, a házakból kihaltak a lakók, a helyüket átvették az illegális lakásfoglalók, és szépen lassan minden lerohadt. Régen volt itt egy nyomda is, ahol szintén sokan dolgoztak, de ma már csak alkalmi munka van a környéken, vagy gyári munka Bonyhádon és Bólyon.” Beszélgetésünkbe becsatlakozik Jani bácsi is, aki negyven éve él a György-telepen, mutatja, hogy korábban melyik házban lakott. „Virágok voltak a kertemben, gyümölcsfák, nyulakat tartottam. Nem volt itt szemét meg dzsumbuj, most meg patkányok szaladgálnak az úton.” A 72 éves Jani bácsi dolgozott az urán-, majd a szénbányában.

 
Jani bácsi, Pécs, György-telep
Fotó: Sióréti Gábor

A tanoda az iskolával szemközt található, ott találkozunk Szegedi Józseffel és Laboda Lillával: mindketten egyetemet végzett roma fiatalok. Lilla a tanodát vezeti, Józsi történelmet és lovárit tanít, mellette ökölvívóedzőként népszerűsíti a sportot a cigány ifjúság körében. Mindketten elkapták a vírust, márciusban be is kellett zárni a tanodát egy időre. „Három hétig benne voltam, az első két nap alig bírtam felkelni – mondja a férfi –, édesanyám is elkapta, nagyon rosszul volt, kórházba is került, oxigént kapott. Nagyon sok rokonom, barátom megbetegedett, többen meg is haltak közülük.” Józsi úgy látja, az itt élők eleinte nemcsak a járványt, hanem a korlátozásokat sem vették komolyan, de aztán sokakat megbüntettek a rendőrök, ami más telepeken is sűrűn előfordult. Még egy jelenségre felhívja a figyelmünket, amivel aztán szintén az összes helyen találkozunk: „Az emberek sokszor nem is mondják meg senkinek, ha elkapják a vírust, mert szégyellik. Vagy el sem hiszik, hogy covidosok, mászkálnak mindenfelé, aztán amikor súlyosabbak lesznek a tünetek, nem merik bevallani, nehogy magukra haragítsák azokat, akikkel találkoztak. Sokan azért sem vallják be, hogy betegek, mert akkor kiesnek a munkából. És ha itt nincs kereset, akkor nincs mit enni. A családoknak nincs tartalékuk.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.