Csehországban ezerre csökkent a napi fertőzöttek száma

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 15.

Lokál

Legutóbb tavaly nyár végén volt ilyen adat.

Ezerre csökkent az elmúlt huszonnégy órában a napi új igazolt fertőzések száma Csehországban. Az egy héttel ezelőtti helyzethez viszonyítva ez egyharmados csökkenés.

Legutóbb tavaly a nyár végén volt hasonlóan alacsony ez a mutató. A napi új fertőzések száma március elejétől csökken. Március elején naponta mintegy 17 ezer új fertőzést szűrtek ki a laboratóriumok.

A beadott oltások száma pénteken meghaladta a 79 ezret, de mintegy 4900-al volt alacsonyabb, mint egy hete. Az oltási folyamat gyorsulását elsősorban szervezési problémák hátráltatják. Eddig összesen 4,1 millió oltóanyagot adtak be az embereknek. Mindkét adagot valamivel több mint 1,1 millió személy kapta meg. Csehországban csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltóanyagokat használják.

A szakértők nagyon fontosnak minősítik, hogy a járvány egyre kevesebb áldozatot követel. Míg áprilisban a halálozások napi száma 84 volt, májusban naponta már csak 31 halálesetet jegyeztek. A járvány tavaly március eleji kitörése óta a Covid-19-el kapcsolatban eddig 29 886 személyt halt meg. A kórházak rendkívüli leterheltsége megszűnt, s az intézmények visszatértek a tervezett, de a koronavírus miatt elhalasztott műtétekhez is. A kórházakban jelenleg mintegy 1400 covidos beteget kezelnek, 800-zal kevesebbet mint egy hete, s a számok folyamatosan csökkennek. A súlyos betegek száma 300 körül van.

A járvány terjedését mutató reprodukciós szám már három hete egy alatt van, jelenleg ez mutató 0,73, ami szintén a kór terjedésének lassulását bizonyítja.

A cseh kormány május elejétől fokozatosan feloldja az óvintézkedéseket. Egy hete kinyitottak a fodrászatok és a testápolással kapcsolatos szolgáltatások, most hétfőn pedig az üzletek, míg az általános iskolások visszatértek a tantermekbe. A vendéglők kültéri teraszai a jövő hétfőn nyitnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.