Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. április 15-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Házra alig emlékeztető, hulladékból összeeszkábált bódé áll egy üres telken, amelyben hétköznap délután egy meglett férfi fekszik betakarózva, a nyitott ajtón kíváncsian kilesve. Egyik szomszédja csak pár szót árul el róla, szűkszavúan: válás után jutott ebbe a helyzetbe, de nem akart hajléktalanként élni. Inkább maradt a Szalában, és összerakott magának egy „házat”. Büszke emberek élnek Eger elfeledett, rossz hírű városrészében; nem szívesen mutogatják idegeneknek különböző romlottsági fokon álló házukat, nem hívnak be minket sehová. Amikor a Szala-patak teleszemetelt medrét vizslatjuk, egy fiatal srác szól oda: miért nem fotózzuk a kátyús utcákat is, amelyeket a város nem javíttat ki?
Bezárva
Az 1990-es években ugyanolyan jellegzetes, többségében romák lakta szegregátum alakult ki Eger északnyugati részén, mint például Miskolcon, Szolnokon, Gyöngyösön, illetve az ország majd’ összes nagyobb településének szélein. A Verőszala, Árnyékszala és Rudivár utcák által határolt körzet a koronavírus-mentes időkben turistáktól nyüzsgő belvárostól 30–40 perces gyalogútra fekszik, de egyes részei a harmadik világ nyomortelepeit idézik. Alig két kilométerre onnan, ahol kürtőskalácsot falva, forralt bort kortyolgatva andaloghatunk az egri vár falai alatt, vagy felülhetünk az óriáskerékre,
nagy családok élnek víz, fűtés, áram nélküli, sok esetben omladozó falú és tetejű házakban.
Az áramot sokan kampós drótokkal lopják a légvezetékekről, ami ugyanolyan hétköznapi életveszély a gyerekek számára, mint a düledező épületek és a romok közötti rohangálás, játék. Az áramlopás miatt több épület is részben vagy egészben leégett már. A vizet a közkutakról szerzik be az itteniek – néhány más településsel ellentétben az egri önkormányzat nem gördít akadályokat az ingyenes vízvétel elé.
Hadnagy József, az egri Eszterházy Károly Egyetem szociálpedagógiai tanszékének vezetője jól ismeri a Szalát, ugyanis a tanszéknek, illetve az egyetemen működő Roma Szakkollégiumnak aktív kapcsolata van az ott élőkkel. A nagyjából 100–120 nagycsaládos, roma lakosság létszáma telente jelentősen nő, mivel a rokonság összeköltözik a falvakból, hogy spóroljanak a fűtéssel. A romák aránya a szakember szerint 70–80 százalékos a körzetben. Bár a munkanélküliség több mint 80 százalékos, többeknek, nagyjából a felnőttek 10 százalékának van állandó munkahelye Egerben. Az aluliskolázottság miatt a többség nem tud elhelyezkedni a település által kínált, kvalifikáltabb munkahelyeken, ideértve Eger néhány ipari üzemét és a szolgáltató szektort is. A nagy többségnek marad az idénymunka a város környéki borászatokban, illetve Heves megye más mezőgazdasági területein. Sok iskolai végzettség nélküli ember dolgozik az egri önkormányzati cégeknél is, például a Városgondozás Eger Kft.-nél. Az „ingyenélő cigány” sztereotípiája a szakember szerint könnyen cáfolható: az elérhető állami és önkormányzati támogatásokból, juttatásokból, továbbá az Egerben sem túl bőséges közmunka-lehetőségekből egyetlen család sem tud megélni a Szalában.
A két dombvonulat közé zárt, alapesetben zöldövezeti lakóparkok után kiáltó völgy lecsúszása tipikusnak mondható. A Verőszala és az Árnyékszala pincesorain több száz évig gazdálkodtak a bortermeléssel foglalkozó kisbirtokos parasztok, mellettük sok mesterember élt a környéken. A szocializmus éveiben megindult Eger terjeszkedése, de a terület soha nem kapcsolódott be igazán a város vérkeringésébe, például nem épültek lakótelepek, mint a közeli Felsővárosban. A Szala ötvenes, hatvanas éveikben járó lakói mégis nosztalgiával emlékeznek vissza a szinte falusi idillre. A nyugdíjas Balogh Bertalanné és férje is idénymunkában dolgoznak az egri borvidéken, kívülről nem túl jó állapotúnak látszó házuk a környező épületekhez képest rendben van, gyerekeikkel, unokáikkal élnek együtt. Emlékeikben házak tövében ültetett virágok, gondosan lesúrolt utcakövek, az iskolába rendesen járó gyerekek szerepelnek. Szívesen élnek itt, igaz, költözésre nincs pénzük.
Csapdahelyzet
Kovács János nem roma származású, de majdnem egész életében itt élt, és a szalai közösség egyik tevékeny, ismert alakja. Szerinte a helyzet az 1990-es években kezdett romlani, amikor a gazdaság bezuhanása, például a termelőszövetkezet megszűnése miatti növekvő munkanélküliség következményeként a Szalára beköltözött romák a „szocpolból” vett házaikat nem tudták fenntartani, így azok és a környék állaga egyre csak romlott. Hadnagy József pedig úgy látja, hogy a városrész szegregálódásához ellentétes társadalmi mozgás vezetett: a munkalehetőségek hiánya miatt a kvalifikáltabb munkaerő elvándorolt, az ingatlanok értéke csökkent, ezért azokat a szegény roma családok megvehették. Akik amúgy azért költöztek a Szalába a falvakból, mert Eger közelségében lehetőséget láttak, ám ezzel a legtöbben nem tudtak élni.
Hadnagy József szerint a munkanélküliséggel és a depriváltsággal együtt járt, hogy egyre kevesebben tudták fizetni a közüzemi díjakat, így a szemétdíjat is. Ennek következtében alakult ki a Szala másik hatalmas problémája:
az illegális hulladéklerakás olyan méreteket ölt, hogy 2020 nyarán a felhalmozódott szemét miatt felduzzadt Szala-patak kilépett a medréből és elöntötte a házakat, emiatt sok lakhatatlanná vált.
Ott jártunkkor azt láttuk, hogy a patakmeder szórványosan, de itt-ott dugig van szeméttel, ami egy következő árvíz rémét vetíti előre. Fokozza a gondokat, hogy egyes családok a megélhetés egyik káros módját választották: éjjelente teherautókról pakolnak le hulladékhegyeket a városrészben és környékén, az eladható darabokat (például fémek) kiválogatják, a maradékot felgyújtják vagy a sorsára hagyják. De rajtuk kívül is sok vállalkozó hozzászokott, hogy büntetlenül használhatja szeméttelepként a Szalát.
A Szala közössége nem veti ki magából sem az illegális szemétlerakókat, sem a másik súlyos probléma okozóit, a dizájner drogok, azaz a törvényi tiltólistán nem szereplő, vegyi anyagokkal kezelt növényi morzsalékok – herbál vagy biofű – terjesztőit. A többség úgy látja, ha a rendőrök sem tudnak mit kezdeni a dílerekkel, akkor ők sem tehetnek mást, mint hogy félrenéznek. Hadnagy József szerint már 200–300 forintért lehet venni egy pakkot, amelyet nem csak az itt élők közül fogyasztanak; sokan eleve azért jönnek a Szalába, hogy anyagot vásároljanak. A herbált aztán el is szívják az utcán, majd zombiként ténferegnek a környéken vagy visszakóvályognak a városba. Jellemző, hogy a Szalába érkezésünk után alig tíz perc alatt két beállt fiatalt, egy férfit és egy nőt is láttunk, amint a Verőszalát határoló domb oldalán, a lépcsőn próbálnak feljutni – és az is jellemző, ahogyan a viháncoló, az iskolából hazatérő gyerekek már ügyet sem vetnek rájuk. A szociálpedagógus szakember úgy tudja, már olyan biofű is terjed az itteni „piacon”, amelyet holttestek kezelésére használt anyaggal itatnak át.
A szegénységi csapdában vergődő családokból a gyermekvédelem rendszeresen emel ki gyerekeket. Ezt mindannyian tragédiaként élik meg, de Hadnagy József szerint a többség kisebb-nagyobb ellenállás után megérti és elfogadja; úgy véli, ez a gyermekjóléti szolgálattal való jó kapcsolatnak is köszönhető. A Szala ugyanis nem szigetelődött el teljesen Egertől: a városi intézmények, a civil szféra, az értelmiség és az önkormányzat – politikai oldalakon átívelve – a 2010-es évek közepétől komplex programot indított a városrész megmentésére.
Nyertek is
2015-ben, még a Fidesz által támogatott Habis László polgármestersége alatt részben európai uniós TOP-pályázati pénzből építették meg a Szala központjában azt a közösségi házat, amely egy komplex, szintén uniós és önkormányzati finanszírozású közösségfejlesztő program központjává válhatott, amelyben együttműködött a város, a civil szervezetek (mint a Magyar Vöröskereszt), az egyetem, a rendőrség, illetve a roma közösség aktív tagjaiból alakult Szaláért Tevők Csoportja. A koronavírus-járvány és a digitális oktatás tavalyi bevezetése óta a Szalában élő iskolások jelentős része csak a közösségi házban jut számítógéphez és internethez, valamint itt korrepetálják őket a Roma Szakkollégium diákjai is. Sőt, sok gyerek számára ez az egyetlen hely a városrészben, ahol állandóan melegben és jó világításban tanulhat.
Az épület másik funkciója azon fórumok megtartása (a járvány kirobbanása óta ezek szünetelnek), amelyeken önkéntes alapon zajló program keretében vonják be a lakosságot a városrész problémáinak megoldásába. Hadnagy József elmondta, a közösségen belül igyekeztek megtalálni azokat, akikre az itteniek hallgatnak. A cél nem az, hogy „megneveljék” az embereket, megmondják nekik, mit csináljanak, hanem megmutatni nekik, hogy az általuk is problémaként azonosított jelenségek (droghasználat, szeméthelyzet) ellen ők is tudnak tenni.
Az egri program példaértékűvé vált:
tavaly novemberben a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége pályázatán indult Eger önkormányzata is, a Szala-program pedig az első helyezett lett a Társadalmi felzárkózási jó gyakorlatok – a szegénység elleni küzdelem jó gyakorlata kategóriában. A díjjal 1,7 millió forint járt, a pénzt a program folytatására fordítják.
Az is ritkaság, hogy a legtöbb ügyben szemben álló helyi politikai erők a Szala problémáin együttműködésben próbálnak segíteni. Eger polgármesterét és a közgyűlés legnagyobb frakcióját jelenleg az országos politikában ellenzékben lévő pártok embereit és független képviselőket tömörítő Egységben a Városért Egyesület adja, ám a Szala önkormányzati képviselője az egri Fidesz frakcióvezetője. Oroján Sándor lapunknak elmondta, nem lehet sem a jelenlegi, sem az előző önkormányzati vezetést okolni a városrész helyzetéért, hiszen minden nagyobb magyar városban kialakultak olyan körzetek, ahol a rendszerváltás vesztesei tömörülnek. A fideszes képviselő szerint a Szala infrastrukturális fejlesztései, a családsegítő szolgálat megteremtése mellett a kormánypárti vezetés Egerben is igyekezett rászorítani a „munkától elszokott” rétegeket, hogy a segélyek helyett a munkát válasszák, és a gyerekeket iskolába küldjék. Úgy látja, a romák számára is van munkalehetőség, de sajnos még mindig van egy réteg, amely „annyira alulszocializált és leszakadt a többségi társadalomtól”, hogy inkább visszautasítja a munkát, de – mint mondja – szerencsére jóval kevesebben vannak 2010-hez képest. Ami változatlanul gond, hogy továbbra is magas az iskolai lemorzsolódás aránya a Szalában.
Farkas Attila alpolgármestert is kérdeztük arról, mit tesz az önkormányzat a Szala legsürgetőbb ügyeinek megoldásáért. „Az utóbbi időben már sokan tesznek bejelentéseket, vagy ők szólnak rá az illegális szemetelőkre. Ám sajnos többnyire mindenki másra mutogat, vagy egyszerűen letagadja a bizonyított tényt, hogy szemetel. Konténerkihelyezéssel és közösségi szemétszedések szervezésével is próbálkozunk, a múlt év végétől mostanáig 22 tonna szemetet szállítottunk el a Szalából” – mondta. Azt is megjegyezte, hogy sokan szeretnének fizetős villanyórákat felszereltetni a házaikban, így számolva föl a balesetveszélyes áramlopási gyakorlatot.
Hadnagy József úgy véli,
a roma közösségekre hat a pozitív megerősítés.
A korrepetálásra járó diákoknak ilyen példa a Roma Szakkollégium bokszedzéseket is tartó hallgatója; csak az járhat kesztyűzni, aki eljár korrepetálásra is. De ösztönzőként hat a „Tiszta Szaláért” díj is, amelyet a legtisztább házak kaphatnak meg. Vagy ott van a helyi vezető, Váradi Balázs példája is, aki az önkormányzattól vásárolta meg és újította fel egymaga az egykor drogtanyaként szolgáló házát, és most abban él kislányaival és feleségével.
