Fertőző ivóvíz miatt tört ki hasmenés és hányás Heves megyében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. szeptember 21.

Lokál

Eddig majdnem 150 ember érintett.

Hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó megbetegedések rövid időn belüli, nagyszámú előfordulása miatt a népegészségügyi hatóság elővigyázatosságból elrendelte a hálózati ivóvíz használatának átmeneti korlátozását a Heves megyei Domoszlón és Kisnánán – tájékoztatta a megyei kormányhivatal pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a hatóságoknak a két települést ellátó háziorvosok jelezték, hogy az elmúlt egy hétben összesen 142 beteg fordult hozzájuk hányással, hasmenéssel, magas lázzal. Domoszlón és Kisnánán a szakemberek ezt követően haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat – jelezte a Heves Megyei Kormányhivatal, hozzátéve, hogy a betegségek kiváltó oka és terjesztő közege egyelőre ismeretlen, a felderítésre irányuló hatósági vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak, azok eredménye napokon belül várható.
Kiemelték: a népegészségügyi hatóság a vizsgálatok idejére elővigyázatosságból rendelte el a hálózati ivóvíz használatának korlátozását. Ennek megfelelően az érintett településeken a határozat visszavonásáig a vezetékes víz ivásra, fogmosásra, étel-, illetve italkészítésre, babafürdetésre és mosogatásra 5 perces forralást követően ajánlott. A szakemberek arra is felhívták a helyi lakosok figyelmét, hogy a megszokottnál is alaposabban és gyakrabban mossanak kezet szappannal, meleg folyó vízben. Amennyiben pedig hasmenéses, hányásos, lázas beteggel érintkeznek, kézmosáshoz javasolt kiskereskedelmi, gyógyszertári forgalomban kapható fertőtlenítő hatású folyékony szappan előírás szerinti használata. Ezzel együtt a fertőzés terjedésének kockázata a beteg környezetének fertőtlenítőszeres takarításával ugyancsak hatékonyan csökkenthető – hangsúlyozták.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."