Lázár a dugódíj bevezetését, mire Karácsony az M0-ás ingyenessé tételét vetette fel

  • narancs.hu
  • 2023. november 12.

Lokál

A kormány és a főváros közös koncepciójára lenne szükség, vélik a közlekedési szervezetek.

„Az első lépés, amit szeretnék javasolni Lázár Jánosnak, hogy legyen ingyenes az M0-ás, hiszen ma nagyon sokan nem tudják elkerülni a várost, mert esetleg úgy érzik, hogy picit tudnak spórolni azzal, hogy ha nem a Megyeri hidat használják, hanem az Árpád hidat” – reagált az építési és közlekedési miniszter javaslatára Karácsony Gergely az RTL Híradónak.

A telex.hu összefoglalója szerint Lázár János a Blikknek adott interjújában beszélt arról a héten: tudja, hogy a dugódíj eretnek gondolatnak számít a jobboldalon, de

„ha drágább a belvárosban a parkolás és az autózás, ott az emberek áttérnek a tömegközlekedésre és tisztábbak a nagyvárosok”.

A főpolgármester választási programjában is szerepelt a dugódíj, de a bevezetést az RTL szerint a törvény tiltja, Karácsony szerint pedig meg kellene teremteni az ehhez szükséges feltételeket. A főpolgármester azt mondta, az M0-ás ingyenessé tétele mellett a HÉV és a vasútvonalak hosszútávú fejlesztésére is szükség lenne, valamint bővíteni kellene a P+R kapacitást.

Lázár az RTL-nek arról beszélt, hogy a HÉV-hálózat felújítását jövőre megkezdi a kormány. Azt ígérte, az összes vonalat felújítják, újjáépítik a pályát és újabb járműveket vásárolnak.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint

a legfontosabb az lenne, hogy a kormány és a főváros közösen, egy alaposan leegyeztetett koncepció alapján kezdjen a fejlesztésbe.

„Ha ezt valaki végre nekiállna komplexen megtervezni, akkor lehet ennek eredménye. Önmagában most megint feldobni a dugódíj kérdését, elnézést a kifejezésért, de azt kell mondjam, hogy a szájtépés kategóriájába tartozik” – mondta Dorner Lajos, a VEKE elnöke.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt válaszolta az RTL-nek, hogy a kormány továbbra sem támogatja a dugódíj bevezetését.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk