Magas láz miatt vitték Ferihegyről kórházba a Sanghajból érkező gép pilótáját

  • narancs.hu
  • 2020. január 29.

Lokál

Fertőtlenítették a gépet, koronavírus-gyanú nem merült fel.

A Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya megerősítette a Magyar Hang értesülését, a Shanghai Airlines kedd este érkező járatának pilótáját mentő szállította el.

A személyzet előzetesen jelezte, hogy az elsőtiszt lázas, ezért leszálláskor a helyszínen orvos várta, megvizsgálta, majd további megfigyelésre a mentők a Szent László Kórházba szállították.

A közlés szerint koronavírus gyanúja nem merült fel.

A gépet a légitársaság kérésére fertőtlenítette a reptér Kényszerhelyzeti Készültség szolgálata.

„Mivel fertőzés gyanúja nem merült fel, az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet” – írta a Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya a portálnak.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.