Nem tudják elpusztítani a 14 milliárdos stadionban megtelepedett szuperbaktériumot

  • narancs.hu
  • 2019. július 20.

Lokál

A fehérvári Videoton csapatát át kellett költöztetni Felcsútra.

"Bár folyamatos, megfeszített munkavégzés folyik annak érdekében, hogy a stadionban lévő fertőzés eltávolításra kerüljön, a július 17-én megküldött hivatalos vizsgálati eredmények alapján az ivóvízhálózatban továbbra is kimutatható a Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenléte" – szúrta ki a 444.hu a MOL Videoton Fehérvár közleményét.

A sóstói stadiont tavaly novemberben adták át, a fertőzés egy rutinellenőrzésen derült ki, és egyelőre úgy tűnik, hogy a szuperbaktérium ellenáll az antibiotikumoknak is. A fertőzésveszély miatt a csapat ideiglenesen a felcsúti Pancho Arénába költözött át.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.