Angol kém, náci szimpatizáns német táncos, magyar holokauszt túlélő – három sokat látott nő, akiknek a történeteit dolgozza fel a Nagyi projekt című dokumentumfilm, méghozzá a fiúunokáik szemein keresztül. A rendezővel, Révész Bálinttal beszélgettünk.
Ajánlom
Narancs.hu: Nem csak a film rendezője és gyártója, hanem a három nagymama közül egyiknek az unokája is. Milyen a kapcsolatuk?
Révész Bálint: Nagyon fontos része az életemnek, édesapám halála után tulajdonképpen átvette a szerepét. Miután megismertem a történetét, tudtam, hogy egyszer fel fogom majd dolgozni.
Narancs.hu: Emlékszik, milyen érzés volt az, amikor megtudta, miken ment keresztül?
R. B.: Történelemorientált érdeklődésű gyerek voltam, a „tudatra ébredésem” környékétől adagolva voltak nekem a sztorijai. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben a történetrengetegben nőttem fel. Nagy tisztelettel gondolok rá, mert nagyvonalúan, egészségesen tud gondolkodni és felvállalja a véleményét. Nem akarja a dolgokat elmismásolni. Egyébként az alapvető szemléleti tulajdonságaiból sokat átvettem tőle. Jókat lehet vele beszélgetni, az biztos.
Narancs.hu: Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a nagymamája a kommunizmust építette.
R. B.: Baloldali beállítottságú tinédzser volt, az akkor illegális Magyar Kommunista Pártnak volt a tagja és a támogatója a háború előtt, amire a nővére buzdította. Azt gondolta, hogy a kor problémáit úgy lehet megoldani, ha mindenki egyenlő. Ha megnézzük a történelmi tényezőket, akkor szerintem ez a gondolkodásmód rendben van. Utópista-idealista-szocialista szemléletű nő volt. Olyan mélyen hitt az elméletében, hogy a cselekedetein és a kor eseményen – például azon, hogy a barátait bebörtönözték – túl tudta magát tenni.
Narancs.hu: Vannak olyan tettei, amelyekkel nem tud azonosulni?
R. B.: A forgatás során sikerült megértenem a döntéseit. Abban a helyzetben, amiben ő volt, megértem, mit miért tett. Az élet nem fekete és fehér. Ettől függetlenül egyes helyzetekben nem úgy jártam volna el, ahogyan ő, de én már máshogy szocializálódtam.
Narancs.hu. Nehezebb szót érteni az önök nagymamáival, mint azokkal, akik nem éltek át hasonló helyzeteket?
R. B.: Ők a második világháború alatt és után váltak felnőtté, mi pedig a forgatás során. Akkoriban az emberek egyre távolabb, mostanában pedig közelebb kerülnek egymáshoz. Mi már az „Egyesült Európai Államok-elméletnek” vagyunk a szülöttei. Ugyanakkor a nagymamám elmondja a filmben, hogyha ezek a dolgok nem történtek volna meg vele, akkor talán nem mélyült volna ennyire el a világhoz való viszonya.
Narancs.hu: A filmbéli „unokatársaival” az egyetemen ismerkedett meg. Hogyan jutottak el a közös forgatásig?
R. B.: Mind a hármunkat a filmezés és a színházi pálya érdekelt, így a német srác a produktum operatőre, az angol pedig a társalkotója lett (Ruben Woodin-Dechamps és Meredith Colchester – a szerk.). A Nagyi projekt eredetileg a diplomamunkám volt, de amikor elkészültem vele, akkor éreztük, ebben sokkal több van, ráadásul kiderült az is, hogy az ő nagymamáiknak is vannak erős sztorijaik. Ekkor csináltunk egy céget, majd elkezdtük a forgatást.
Narancs.hu: A már említett interjúban azt nyilatkozta, mind a hárman a kor elszenvedői voltak, pedig más országban éltek és más dolgokkal foglalkoztak.
R. B.: A háború idején mindenki éhezett, az angolok is, a németek is és a magyarok is. Szerintem nem érdemes spekulálni azon, hogy kik milyen tetteket követett el, mindenkinek van valami a füle mögött. A mai napig hiányzik a párbeszéd Európában, pedig le kéne tudnunk ülni egymással. A felsőbbrendűség nem egy német, hanem egy angol találmány, és nem csak veszíteni kell tudni, hanem nyerni is. Amíg ezekbe a dolgokba nem tudunk beleállni, addig az események feldolgozását nem lehet lezárni.
Narancs.hu: Ha már párbeszéd: a nagymamák a forgatás során találkoztak. Ez hogyan zajlott?
R. B.. Mind a hárman nagyon izgultak, a német és a magyar nagyi különösképp, de sikerült átlépniük a saját árnyékukon. Tudtak beszélgetni, de azért kellett nyelniük is olykor-olykor.
Narancs.hu: Önökben volt feszültség?
R. B.: Mi csak amiatt izgultunk, hogy ne legyenek egészségügyi problémáik. Ismertük őket annyira, hogy tudtuk, partnerek lesznek a hülyeségben. (Nevet)
Narancs.hu: A film előzetesében látható egy képkocka, amelyből kiderül, hogy valamelyik nagymamának viszonya volt Adolf Hitlerrel. Mit lehet erről tudni?
R. B.: Annyit, hogy ez egy olyan részlet, ami miatt érdemes megnézni a filmet. (Nevet)
A vízügyi igazgatóság az ivóvízellátás biztonságát említi, és állítja, úgy dolgoznak, hogy „a lehető legkisebb mértékben” avatkozzanak be a természetbe.
Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.
Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?
A színpadon szétszórt papírdobozok között áll Martos Hanga színésznő. Bemutatkozik, és elmondja, hogy ő a Mikó Csaba író-dramaturggal társíróként is jegyzett előadás rendezője.
Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).
A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.
Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.
Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy vallásos bigottság, politikai öncenzúra vagy tudományellenesség áll az azonos nemű párok örökbefogadásáról cikket publikáló oktatók fegyelmijének hátterében.
Bár a tranzakcionalistának nevezett hoci-nesze politika - Európa fizet a rakétákért az Egyesült Államoknak - kevés jót ígér a világbéke általános állapotára, mégiscsak jobb, mint a politika teljes hiánya, a totális, sötét káosz.
És ilyenkor nem ér többet, mint az ötágú vörös csillag, amelynek a felhelyezését, ha valaki annak idején kifogásolta volna, ugyanígy a nép ellenségének kiáltják ki.
