Angol kém, náci szimpatizáns német táncos, magyar holokauszt túlélő – három sokat látott nő, akiknek a történeteit dolgozza fel a Nagyi projekt című dokumentumfilm, méghozzá a fiúunokáik szemein keresztül. A rendezővel, Révész Bálinttal beszélgettünk.
Ajánlom
Narancs.hu: Nem csak a film rendezője és gyártója, hanem a három nagymama közül egyiknek az unokája is. Milyen a kapcsolatuk?
Révész Bálint: Nagyon fontos része az életemnek, édesapám halála után tulajdonképpen átvette a szerepét. Miután megismertem a történetét, tudtam, hogy egyszer fel fogom majd dolgozni.
Narancs.hu: Emlékszik, milyen érzés volt az, amikor megtudta, miken ment keresztül?
R. B.: Történelemorientált érdeklődésű gyerek voltam, a „tudatra ébredésem” környékétől adagolva voltak nekem a sztorijai. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben a történetrengetegben nőttem fel. Nagy tisztelettel gondolok rá, mert nagyvonalúan, egészségesen tud gondolkodni és felvállalja a véleményét. Nem akarja a dolgokat elmismásolni. Egyébként az alapvető szemléleti tulajdonságaiból sokat átvettem tőle. Jókat lehet vele beszélgetni, az biztos.
Narancs.hu: Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a nagymamája a kommunizmust építette.
R. B.: Baloldali beállítottságú tinédzser volt, az akkor illegális Magyar Kommunista Pártnak volt a tagja és a támogatója a háború előtt, amire a nővére buzdította. Azt gondolta, hogy a kor problémáit úgy lehet megoldani, ha mindenki egyenlő. Ha megnézzük a történelmi tényezőket, akkor szerintem ez a gondolkodásmód rendben van. Utópista-idealista-szocialista szemléletű nő volt. Olyan mélyen hitt az elméletében, hogy a cselekedetein és a kor eseményen – például azon, hogy a barátait bebörtönözték – túl tudta magát tenni.
Narancs.hu: Vannak olyan tettei, amelyekkel nem tud azonosulni?
R. B.: A forgatás során sikerült megértenem a döntéseit. Abban a helyzetben, amiben ő volt, megértem, mit miért tett. Az élet nem fekete és fehér. Ettől függetlenül egyes helyzetekben nem úgy jártam volna el, ahogyan ő, de én már máshogy szocializálódtam.
Narancs.hu. Nehezebb szót érteni az önök nagymamáival, mint azokkal, akik nem éltek át hasonló helyzeteket?
R. B.: Ők a második világháború alatt és után váltak felnőtté, mi pedig a forgatás során. Akkoriban az emberek egyre távolabb, mostanában pedig közelebb kerülnek egymáshoz. Mi már az „Egyesült Európai Államok-elméletnek” vagyunk a szülöttei. Ugyanakkor a nagymamám elmondja a filmben, hogyha ezek a dolgok nem történtek volna meg vele, akkor talán nem mélyült volna ennyire el a világhoz való viszonya.
Narancs.hu: A filmbéli „unokatársaival” az egyetemen ismerkedett meg. Hogyan jutottak el a közös forgatásig?
R. B.: Mind a hármunkat a filmezés és a színházi pálya érdekelt, így a német srác a produktum operatőre, az angol pedig a társalkotója lett (Ruben Woodin-Dechamps és Meredith Colchester – a szerk.). A Nagyi projekt eredetileg a diplomamunkám volt, de amikor elkészültem vele, akkor éreztük, ebben sokkal több van, ráadásul kiderült az is, hogy az ő nagymamáiknak is vannak erős sztorijaik. Ekkor csináltunk egy céget, majd elkezdtük a forgatást.
Narancs.hu: A már említett interjúban azt nyilatkozta, mind a hárman a kor elszenvedői voltak, pedig más országban éltek és más dolgokkal foglalkoztak.
R. B.: A háború idején mindenki éhezett, az angolok is, a németek is és a magyarok is. Szerintem nem érdemes spekulálni azon, hogy kik milyen tetteket követett el, mindenkinek van valami a füle mögött. A mai napig hiányzik a párbeszéd Európában, pedig le kéne tudnunk ülni egymással. A felsőbbrendűség nem egy német, hanem egy angol találmány, és nem csak veszíteni kell tudni, hanem nyerni is. Amíg ezekbe a dolgokba nem tudunk beleállni, addig az események feldolgozását nem lehet lezárni.
Narancs.hu: Ha már párbeszéd: a nagymamák a forgatás során találkoztak. Ez hogyan zajlott?
R. B.. Mind a hárman nagyon izgultak, a német és a magyar nagyi különösképp, de sikerült átlépniük a saját árnyékukon. Tudtak beszélgetni, de azért kellett nyelniük is olykor-olykor.
Narancs.hu: Önökben volt feszültség?
R. B.: Mi csak amiatt izgultunk, hogy ne legyenek egészségügyi problémáik. Ismertük őket annyira, hogy tudtuk, partnerek lesznek a hülyeségben. (Nevet)
Narancs.hu: A film előzetesében látható egy képkocka, amelyből kiderül, hogy valamelyik nagymamának viszonya volt Adolf Hitlerrel. Mit lehet erről tudni?
R. B.: Annyit, hogy ez egy olyan részlet, ami miatt érdemes megnézni a filmet. (Nevet)
Négy hónap van hátra a 2026-os Oscar-gáláig. Bemutatjuk, hogy áll jelenleg a díjért folyó verseny, és mely filmekre érdemes odafigyelni a következő időszakban.
Két közfoglalkoztatott – egyikük a helyi roma önkormányzat tagja – is gyűjtötte az aláírást a Fidesznek a Pest megyei községben. Szorcsik József polgármester szerint lenézik a közfoglalkoztatottakat azok, akik szerint önszántukból ne tudnának beállni aktivistának.
Karen Hao amerikai újságíró könyve a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI belső ügyeiről rántja le a leplet, de a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is gyanakvó. Úgy véli, a Szilícium-völgyben már nem a tudomány, hanem a vakhit mozgatja a fejlesztőket és a tőkét.
Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló októberi halála után az országos román önkormányzatnak harminc napja volt, hogy új szószólót delegáljon a parlamentbe.
William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.
„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.
„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.
Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.
